Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-57 - 1861-58

LvTIl. ülés 1861. július 10-kén. 239 által kijelölt helyen legyen megtartva — első teendői közé sorozta, hogy főpolgármestere által, korelnö­künk boldogult Palóczy László úrnál megjelenvén, előadja a fővárosnak azon készségét, mely szeriirt a fölépítendő ideiglenes országházhoz megkívántató költségeket — ha szikség lesz rá elölegezendi. Ez volt ezen ügyfolyamnak első eredete. Már a második ülésből volt kiküldve a választmány, mely a beadott terveket megvizsgálván, arról a háznak jelentést adjon. A választmánynak, mint ez a jegyzőkönyvből kitűnik, féladata az volt, hogy az eléje terjesztett terveket megvizsgálja, és a szükséges országház helyiségéről gondoskodjék. — Az ö hatás­köre tehát tovább nem terjedhetett, mint a beadott tervek felett véleményt mondani. A választmány mel­lőzendőnek tartotta azon terveket, melyek akár a lovardának átalakítását, akár a múzeum helyiségének bővítését javallottak, azon szempontból indulva ki, hogy a nemzet méltóságához illőnek véli, miszerint az országgyűlés, habár ideiglenesen tartja is üléseit, saját helyiséggel bírjon. Mi itt ezen épületben, habár a múzeum országos épület, s azt használni jogosítva volnánk, csak vendégek vagyunk ; s a mélt. főrendekről tudjuk, hogy ők egy kereskedelmi társulat termeiben üléseznek. A választmány tehát azon szempontból indult ki, mely szerint szükségesnek véli, hogy a legrövidebb idő alatt egy ideiglenes országház építtessék, melyben nemcsak az alsó-, hanem a felsőház is tarthassa üléseit. A választmányban fölmerült azon vélemény is, hogy helyiség és időnyerés tekintetéből csak az alsóház szá­mára kellene egy termet épittetni, mivel ez, a melyben most ülésezünk, a jelenlevő tagoknak is szűk, azon 456 képviselőnek befogadására pedig, a kik a törvény szerint hivatva vannak itt megjelenni — egyátalá­ban elégtelen. De czélszerünek találta a választmány egy ideiglenes országház építését azon tekintetből is, mert ezen teremnek acusticája rósz, a nyári időszakban a hőség majdnem kiállhatatlan, akkor pedig, ha ügyünk fordultával télen is kellene tartani üléseket, mely időszak ugy is a törvény rendelete szerint az országgyűlés rendes tanácskozási ideje, ezen helyiségnek fűtése nagy nehézségekkel járna, s az épület falaiban sok rongálást vonnának magok után. Azonban van még egy fontos körülmény, mely nem taná­csolja, hogy ezen terem és mellék helyiségei téli időre elkészíttessenek ; tudjuk ugyan is, hogy az ország­nak legdrágább kincsei vannak ezen épületben összehalmozva, melyek körül a fűtési készületek a tűzve­szélyt csak növelnék. Miután tehát az ideiglenes országház építésére nézve nem nagy különbséget tesz, ha az néhány öllel szélesebbre vagy hoszabbra terjesztetik : a választmány az ideiglenes országház körül oly tervet vélt legczélszerübbnek, mely a fölső- és alsóház számára elegendő tért enged. Az élőnkbe ter­jesztett tervek egyikében, t. i. az elfogadás végett ajánlott Vieser tervében nemcsak a tanácskozási termek­nek nagysága és a hozzájuk vezető térségek kielégítők, hanem mindegyikhez külön bejárás is vezet; azon­kívül elegendő helyiségek vannak az elnökök, a jegyzők, a quaestorok számára, emellett az alsóház osztá­lya számára kellő helyiségekről, valamint a felsőház részére két tanácskozó teremről, ugy szintén a buffet­ruhatárról és a szolgák helyiségéről is van gondoskodva. Ily körülmények között két kéidés állott a választmány előtt, mely fölött tisztába kellé jöni. Egyik volt a helyiség kérdése. Pestvárosa e tekintetben egész készséggel igyekezett a város területén használ­ható helyiséget kijelölni ; s átalában ellehet mondani, hogy Pestvárosa részéről a legnagyobb előzékeny­séggel találkoztunk. (Éljenzés.) Pestvárosa mindemellett más helyiséget nem tudott kijelölni, mint a széna­téren a reformált templommal szemben álló piaczot. Ezen a téren talált volna ugyan helyet egy, az alsó­háznak alkalmas épület; azonban a választmány ezen tervet nem fogadta el, mert három részre különböző főutczák vezetnek ki ezen térről, t. i. Soroksár felé, az üllői útra, és az egyetem felé, ezen helyiség tehát zajos voltánál fogva tanácskozási helyiségül teljesen czélszerűtlen ; ezen helyiség még a város középpont­jától is távol esnék. A választmánynak tehát föladata volt ezen helyiségnél czélszerübbet találni, melyet a magyar királyi egyetemnek, a múzeum szomszédságában levő tágas volt füvész-k ertjében fel is talált — s miután e telek a magyar kir. egyetem tulajdona, szükséges volt aziránt tisztába jönni, vájjon áten­gedtetik-e az országgyűlés számára ? Ekkor fölkérte a választmány a képviselőház elnökét, hogy szólítsa fel az egyetemet ebbeli nyilatkozatra ; és az egyetem a 15. szám alatt beadott okirat szerint beleegyező elhatározását egész készséggel nyilvánitá, hogy mindaddig, mig az ország állandó helyiségről nem fog gondoskodhatni, a volt fű vész-kerti üres telket minden díj nélkül átengedi, s csak azt kéri, mondaná ki az országgyűlés, hogy ha majd egyszer az állandó országház véglegesen elkészül, akkor a telek az egye­tem használatába ismét visszabocsáttassék. A második volt a költség kérdése. (Halljuk!) A választmánynak elfogadás végett a t. ház elé ter­jesztett tervezete és előszámitása szerint a költségvetés, a belső fölszereléseken kivül, 130,000 forintra rúgna, de miután az ily tervnek részletes átvizsgálásába a választmány nem ereszkedhetett, Andrássy Gyula gróf és Gorove István urakat kérte meg, hogy a tervezetet részletesen átvizsgálván, ha a körül változtatások szükségeltetnének, azok megtételét eszközöljék. A tett módosítások következtében a választ­mánynak az országházi helyiségek előállításában különösen oda terjedt ki figyelme, hogy a füvészkertben építendő helyiségekben, ámbár ugyanazon épületben tartaná mind a két ház üléseit, a két ház mégis egé­szen külön bejárás által teljesen el legyen egymástól különözve és a szükséges kényelemmel s nagyobb előteremmel ellátva, miáltal az épület természetesen szélesbíttetvén, a költségvetés is valamivel na­gyobb leend. A város szükségesnek vélte aziránt, hogy tudja, mikor és mennyi pénz lesz szükséges , külön bi­60*

Next

/
Thumbnails
Contents