Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.
Ülésnapok - 1861-53
LIII. ülés 1861, június 27-kén. 227 Magyarországban mindig meg volt támadva, sőt majdnem megsemmisítve, a mennyiben a tanrend szorosabban volt előszabva. Tapasztaltuk továbbá azt is, hogy épen ezen egyetemnél oly nyomorúságos állapotban voltak, mikép — teszem például —- az orvosi intézetben csupán kis tudományos kísérletre a szükséges összeget mindenkor Bécsből kellett megkapni, és az egyetem összes pénzei Bécsben kezeltettek s onnan utalványoztattak, nagyobb részt pedig más czélokra fordíttattak. E tekintetekből óhajtanám tehát, hogy az egyetemre nézve is küldessék ki bizottmány. Nyáry Pál képviselő ur aggodalmát nem osztom, mert habár szigorúan az alkotmányossághoz kell ragaszkodnunk, mégis azon véleményben vagyok, hogy a nemzetnek joga van számot kérni mindenkitől, ki az ország ügyeibe, bár hívatlanul is avatkozik. Ez okból pártolom Kubinyi Ferencz képviselő ur indítványát. (Helyes!) Lónyay Gábor : Nyáry Pál képviselő ur aggodalmát teljes mértékben osztom, s épen azért, midőn tegnap indítványomat megtettem, nem kívántam azt tovább terjeszteni, hanem csak azon intézetek- és pénztárakra, melyek eddig is mindig az országgyűlés és a nádori hivatal által kezeltettek és melyeknek számadásai az országgyűlés elibe terjesztettek. Ez okból mellőztem a többit, például: az egyetemet, a magyar gárda alapját, a pozsonyi országház mibenlétét, és alapitványainak hova fordítását stb. és ezen indítványom tételére leginkább az indított, mivel már itt két indítvány tétetett, t. i. a nemzeti múzeum- és a Ludoviceum-alapitványok kimutatása ügyében ; mert ezek hasonló természetűek lévén, tisztán áll, hogy a kiktől a bizottmány fogja a fölvilágosítást kérni a múzeum és a Ludoviceum ügyére nézve, épen azoktól fogja megkívánni a nemes fölkelősereg pénztárára nézve is a kimutatást; hasonlóan a siketnémák és a többi országos intézetek pénztárainak kimutatását is; melyeknek, mint országos intézeteknek állapota, mindenkor az országgyűlés tudomására juttatott, és igy ezen országgyűlésnek is magának e részben tudomást kell szereznie. — Ez volt inditó oka indítványomnak. (Zaj,) Kállay Ödön : (Halljuk!) Miután eléggé ki van merítve ezen kérdés, azt gondolnám, hogy szavazhatnánk. Meggyőződésem is az, a mi Nyáry Pál barátomé, hogy mig a törvényes közegek föl nem állíttatnak, addig fölöslegesnek tartom a küldöttségnek kinevezését, melynek mindenesetre oly testületekkel kellene érintkezésbe jönnie, melyek ha akarnak, felelnek, ha nem akarnak, nem felelnek és nem engedelmeskednek. Eötvös Tamás : Vélekedésem tökéletesen az, mi érdemes tagtársunk Nyáry Pálé. — Vagy lesz ugyanis felelős ministerium, vagy nem lesz. Ha lesz, akkor azzal fogjuk magunkat érintkezésbe tenni; ha pedig nem lesz, akkor ugy is provisorium álland be, s ez esetben senki sem fog felelni arról, hová tették pénzünket. Osztom tehát Nyáry Pál képviselő társunk véleményét. (Fölkiáltások: Szavazzunk!) Elnök : A kérdést föl fogom tenni. És pedig, miután több tárgy említtetett ugyan meg, de azokra nézve írásbeli indítvány be nem adatott, a kérdést nem tűzhetem ki egyébre, mint magára a fölolvasott indítványra nézve. Jelesen annyiból fog állani a kérdés, miszerint a fölolvasott indítványt a tiszt, ház méltóztatik-e elfogadni vagy nem? Bónis Sámuel : A kérdéshez vagyok bátor szólani. Én ugy hiszem, hogy senki sincs e házban, ki az indítványt el nem fogadná. Hanem van különbség abban, hogy némelyek nem kívánják az indítványt most tárgyaltatni. En tehát a kérdést ugy kívánom föltétetni, hogy: kívánja-e a ház az indítványt — melyet egyébiránt a ház minden tagja érdemileg pártol — jelenleg tárgyaltatni vagy nem? Halász Boldizsár : Teljesen egyetértek előttem szólott képviselőtársunkkal, mert ha elfogadjuk t. tagtársunk Nyáry Pál indítványát, ha t. i. azon utasítást adjuk a kiküldendö bizottmánynak, hogy magát a törvénytelen kormánynyal érintkezésbe ne tegye: akkor egyelőre egészen szükségtelenné válik a bizottmány megválasztása. Annálfogva azon értelemben kívánom a kérdést fóltétetm, miként Bónis Sámuel képviselő úr indítvány ozá. Elnök : Méltóztatik tehát ezen kérdést elfogadni: ,,kivánja-e a ház jelenleg az indítványt tárgyalni vagy nem?" (Közfölkiáltás : Helyes!) Ha ez elfogadtatik, még egyszer fölolvasom a kérdést : kivánja-e a ház az indítványt jelenleg tárgyaltatni vagy nem? kik az indítványt jelenleg tárgyaltatni kívánják, méltóztassanak fölállani. (A fölállás után — melynél csak 3—4 tag kel föl). Ezek szerint kimondhatom a határozatot, hogy a ház majdnem egyhangúlag oda nyilatkozott, hogy az indítványt jelenleg nem akarja tárgyalni. Ezek után átmehetünk a napirendben harmadik helyre kitűzött vagy is utolsó tárgyra, ez a költségvetés, mely ide benyujtatott hogy a képviselőház termében szelelöket lehessen készíteni és azonfelül az ablakok fölébe baldachint csinálni, mely megakadályozná, hogy a nap egyenesen besüssön a képviselőházba; ezen költségvetés szerint azon intézkedés vagy is munka, mely által biztosítva lenne a képviselőház az ellen, hogy a nap ne süssön némelyekre, mi majdnem kiállhatatlan, 390 forintba, a szelelők pedig 516 forintba kerülnének. Besze János : Én nem kívánom, hogy a legkisebb módosítás is tétessék, először azért, mert ennek következtében legalább 5—6 nap nem tanácskozhatnánk ; másodszor pedig azért mert ha ezt megcsináltatjuk, ezáltal az ideiglenes országház építése hátráltatnék. (Zaj.) Azt kívánom, hogy az ideiglenes országház, melyre Pest városa a pénzt már előlegezte is, minél hamarább elkészíttessék; kívánom hogy a bizottmány jelentést tegyen (Helyes!), hogy az ideiglenes országház épitésének tárgyában minő lépések történtek, 57*