Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

16 XXXV. ülés 1861. június 3-kán. Nekem nincs szerencsém dr. Mühlfeld urat ismerni, hanem bizonyosan nem lesz juris, hanem medicináé doctor, (Derültség!) — mert mint jurista így nem szólhatott. Köztünk és az ausztriai tartományok közt nem létezik semmi frigy, semmi kötés eddig, mint Mühlfeld úr is igen jól fogja tudni, melynek megszegése után a másik szerződőfélnek joga lehetne ad hnplementum contractus ellenfelét szóval, vagy erővel szorítani. Ha nincs, tehát csak ezután kellene köttetni. De mily törvényes, alapos, mily kötelező erővel biró lesz azon kötés, melyre erőszakoltatunk ? arra, hogy erővel birjon, hogy érvényes legyen, szükséges, hogy a szerződés önkéntesen a két szerződő fél szabad beleegyezésével, közös akaratával jött legyen létre. Fél dolog ugyan megvan, a bécsi német kormányférfiak akarják, ki tehet róla, hogy nemzetünk nem akarja. Ha pedig már önkéntesen nem megyünk, hanem erőhatalommal visznek oda, ugyan milyen constitutionalis országgyűlés volna az, melynek tagjai nagyobb része le volna lánczolva padjához, mint a gályarab, mert különben megszöknék onnan? De akkor minek is választásokat tartatni, minek a formalitásokra tekinteni, ha a lényeg megvettetik , akkor legokosabb 82 tag helyett, kik Magyarországra a jövő Reichsrathi tagok ujonczozása esetére kivettettek, 82 cseh, német katonát berendelni az ülésekbe, mert ha ezek már Ítélhettek egyszer a sanctio pragmatica felett, és igy Magyarország legfontosabb kérdéseiről, miért ne határozhatnának újra Magyarország sorsában? Csodálkozni lehet, hogy Mühlfeld úr népképviselőnek mondja magát, és mégis népképviselők ellen szólt igy, kik népeik bizodalmát elárulni nem akarják, nem képesek. Ez nem a szeretet, nem a testvériség szava, ez Kain szava Ábelhez és ha Mühlfeld úr indítványa tán elfogadtatnék, és erőszak szülné és pecsételné meg a frigynek nevezendő meghódoltatást, az ontott vér éghez kiáltana mint Ábel vére, mely ezen, a szó teljes értelmébeni kötésre nem sok üdvöt hozna. A Reichsrathbani menetel ellen az ellenszegülés nyílt, átalános. A megyék határozatilag kimondák, ugy az én megyém is, Temesmegye. Csodálatos csak az, hogy az ausztriai kormányférfiak, — kik mind a mellett, hogy ellenségei a suffrage universellnek, ezt nálunk egyszer felállítván, a nemzetnek általunk nyilatkozó suffrage universeljét tekintetbe nem akarják venni. Ha ez jogos, helyes, elfogadható , akkor annak kell lenni minden körülmények között. De csak az a baj, hogy ezt akkor használják, midőn Magyarország integritása ellen használni reménylik , megvetik, elnyomják, ha mellette szól. Ki fogja azt tagadni, hogy Krassó, Temes , Torontál, Bács , (Halljuk!) oly kiegészítő részei Magyarországnak, ugy egy test ennek testével, hog-y azokat ugyan erőszakosan elszakítani lehet, de megkérdeni egyes lakóitól — kiket épen utón, útfélen találtak, hogy akarnak-e Magyarországhoz tartozni vagy sem, és aztán azok nyilatkozatára határozatot hozni akarni, megfoghatatlan, törvénytelen, alaptalan. Es ez nálunk oda lenn mégis történt. Fiume mióta sürgeti, hogy a hová eddig tartozott törvényesen, ezután is oda, t. i. Magyarországhoz akar tartozni, mióta sürgeti visszacsatoltatását, és míg fennevezett megyéinkben megkérdeztetett a lakosság része, melyet megkérdeni épen akartak, melyet azonban meg'kérdeni semmi joguk, semmi alapjuk nem volt, hogy akarnak-e Magyarországhoz tartozni vagy sem, Fiume egyhangú nyilatkozatát meg'vetik, roszalják, és hogy továbbá hasonló értelemben ne nyilatkozhassak, elfojtani akarták, habár siker nélkül torkában a szót — a Belagerungszustand által. (Helyes! Ugy van!) Igy van az országgyűléssel is. Ha a Reichsrath mellett szólana, alapos, helyes, elfogadható volna nyilatkozata, de miután ellene szólt, helytelen, alaptalan és tekintetbe sem veendő. Ez az osztrák kormányférfiak józan, természetes, egészséges logicája! Ez bennünket ugyan nem lep meg. Mert a bécsi kormányférfiak körülnyirbálni törekedtek mindig hazánk határait, különböző ürügyek alatt, és elidegenítették országunk egyes részeit, megyéit. Igy a törököktől visszafoglalt kerületeket, részeket, eladták, elzálogosították, mint Kiskunságot, mert német seregek is segítették azok visszafoglalását. Eltekintve attól, hogy minden magyar király esküvel kötelezte magát arra, hogy az országrészeket visszafoglalandja, mit szólnának szomszédjaink, ha követeinők mi is mind azon részeket, melyek már veszve voltak, és Mária Terézia alatt a mi erőnkkel foglaltattak vissza, vagy ha kárpótlást kérnénk azon sok hazánkfiainak tisztán az ausztriai tartományok érdekében elöntött vérükért. Persze ez roppant absurdum, őrültség volna. De náluk nem az, tehát mint Somssich Pál monda, gonoszság. — Csak egyszer történt, hogy Magyarország jogának érvényesség szereztetett, és ez volt midőn Mária Terézia Gallicziát kívánta, követelte azért, mert Magyarország koronájához tartozott, mely alapon adatott is meg néki, és akkor is nem Magyarországhoz , melynek neve alatt vindicáltatott, hanem Ausztriához csatoltatott. El lehet tehát erről is mondani, mit Hegel mondott: csak egy van, a ki értett, és az is félre értett, csak egyszer szereztetett érvény Magyarország jogának és akkor sem szereztetett.