Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

XXXV. ülés 1861. június 3-kán. 17 Noha becsületére legyen mondva nemzetünknek, hogy Lengyelország feldaraboltatását soha sem pártolta, soha sem helyeselte és az az akkori jogérvényesítését soha magáénak nem mondta, mert nemzetünk soha sem nézte örömmel egy alkotmányos, önálló nép bukását, hanem fájdalommal, — soha sem szólott egy constitutionalis nép elnyomása mellett, mint most Bécsben tesznek, és ha nem is volt szabad kezét nyújtani a szabadságért küzdő népnek, bizonyosan arra nem emelte fel, hogy azt elnyomni és szabadságától megfosztani segítse. És azért az egész világ, a történet előtt felemelt fejjel felkiálthatok: dobjon követ azon nemzet reánk, melyet megtámadtunk valaha, midőn alkotmányos jogai mellett harczolt. Hogy hazánk népei osztják a szabadságért küzdő nemzetek lelkesedését, aggodalmait, és ha tettleg nem is lehetett, legalább szóval mindig készek voltak fenntartani az ezek ellen intézett csapásokat, tanúsítja 1832-ik évi országgyűlésünk is; mely erélyesen, habár siker nélkül szólott fel a lengyelek ügyében, ekkor mondta Kölcsey: „Hasztalan, a mi sikoltásunk, siker nélkül elhangzott és hatalmas kezek verek az egész világ láttára bilincsbe azon nemzetet, mely velünk együtt a kereszténység védfalának méltán neveztetik., mely nélkül Bécsnek tornyai romban feküdnének, és palotáit épen ugy hiában keresné a vándor, mint Budán Mátyás termeit." Uraim! én a nemzetiségi kérdéseket nem mint egy, de csak is egy képviselő társunk elég hibásan megjegyezte) a reactio, hanem a mostam korszellem szüleményének tartom. (Halljuk!) Hogy a reactio felhasználta eddig, ez tény, hogy most is felakarná használni, ez is tény, de hogy minden fondorkodások meg fognak hiúsulni a nemzetek józan és érett felfogásán, ez is tény. (Helyes!) A reactio elámítván a nemzeteket, felhasználta a nemzetiségi kérdéseket, hogy később elnyomja, mint meg is történt, mi pedig meg fogjuk oldani, mert meg kell oldanunk. (Helyes!) A népek könnyen megértik egymást, mert egy nyelvet beszélnek, a testvériség nyelvét, egy czél felé törekednek a közös jólét, szabadság czélja felé, csak a magát közbevető roszakarat az, mely a békét, az egyetértést megzavarni törekedik. A jövő a szabad nemzeteké, tehát a szabadság, a nemzetiségtől el nem választható. A kettő mint ikrek jöttek a világra, egy bölcsőben ringattattak, és ha a balsors ugy kívánná, egy sírba is fognak záratni. Mert mint mondatik, hogy ha az ikrek közül egyik meghal, a másik bujában ritkán éli tul; ugy látom én a két kérdést, a szabadság és nemzetiség kérdését egymáshoz kötve. A ki a szabadság jövőjét biztosítani akarja, kell, hogy kívánja a nemzetiségek jövőjének is biztosítását. En Magyarországot akarom szabaddá tenni a benlakó nemzetek által és ezeket Magyarországban szabadokká, azért kívánom, hogy a nemzetiségek kérdése kielégítő és mennyire az ország integritásával megfér, a legszélesebb alapon megoldassák. Kívánom ezt, mint Magyarország alkotmányos polgára, kivánom mint román, és áldom Istenemet, hogy nemzetemet egy szabad, alkotmányos hon védpaizsa alá helyezé, hol a hazaszeretet, hol a szabadság és nemzetiségi érzelmek, hol a szabad szó nem bűn, hol törvények is nem pátensek, Hofkriegsrath rescrip. tek, kegyes leiratok biztosítják és fogják biztosítani a bennlakó népek nemzetiségi és polgári jogaikat. Nem Bécs, hanem Buda felé nézünk mi, kik a népek valódi törvényes és nem privilegiált octroyált szabadságát szívünkből őszintén kívánjuk, mert tudjuk, hogy a népek szabadságának, alkolmányosságának napja mindig Bécsnél szállott alá, és ha feltámadt, mindig Budának hegyei ormain támadt fel. (Tetszés!) Nem Bécs felé nézünk, mert mint nem láttam jó katholikus embert Mekkába, sem jó mohamedánust Rómába zarándokolni, ugy nem láttam még szabadság után szomjuhozót, hogy az Bécsben kereste volna fel a szabadság forrását, melyből szomját enyhítse. (Köztetszés. Taps. Éljenzés!) Akár fölírat, akár határozat legyen, a részletes vitatkozások alkalmával megmondandom nézeteimet a nemzetiségi kérdések miként formulázása és az illető okiratban mikénti fölvétele iránt, mely alkalommal bele szeretném tétetni azt is, hogy az országgyűlés gondoskodni fog a g. n. e., kivált román ajkú polgáraink egyházairól, ennek román püspökökkeli ellátásáról, ennek papjairól, tanítóiról, iskoláiról; kik és illetőleg melyek századok óta várják sorsuk javulását. Ezt annál örömestebb, annál szívesebben teendem, mert ezen kötelességem teljesítését igen könynyiti azon rokonszenv, azon lelkesedés, melylyel a nemzeti kérdések megoldásának megpenditése e házban fogadtatik, és azon több ízben nyilvánult átalános meggyőződés: hogy ezeket a kor igényeihez és az illető nemzetek jogos és méltányos postulatumaihoz képest megoldani kell, megoldani szükséges, ez bátorítand azon kötelességem parancsolta lépésre. Azon nemes, loyalis testvéri eljárás, melyet ez országgyűlés Horvát ország irányában elkövetni kész, záloga annak, hogy ez országgyűlés megértvén a kor szellemét, ezzel egyenlő lépést haladni akar. És ha nem volna meg bennem a teljes bizalom a nemzetiségi kérdések jogos méltányos kielégítő megoldása iránt, Horvátország irányában a fölirati és határozati javaslatban tanúsított, ezen loyalis nyilatkozata a képviselő háznak egyedül volna már képes azt bennem felébreszteni, megszilárdítani. A részletes tárgyalásnál kívánni fogom, hogy az úrbéri maradványok: mint szőlődézsma, korcsmáltatási jog és a többi eltöröltessenek. Képv. ház napi II. k. 5