Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

14 XXXV. ülés 1861. június 3-kán. vagy sem? és ha mi az elvet fölállítjuk, hogy a ki nem egészített országgyűlés föliratokat szerkeszthet, főikül dhet, fegyvert szolgáltatunk elleneink kezébe, a nélkül, hogy ügyünknek segítenénk. De ezen elv felállítása az uralkodó háznak sem tenne nagy szolgálatokat, mert a tényleges hatalommali alkudozhatás elvének elfogadásával a dynasticus érdekek leginkább veszélyeztetnek. Ha ezen elv érvényesnek fogadtatik el, akkor nem vehetik sem a pármai modenai berezegek, sem a pápa, sem a nápolyi király sem maga Ausztria rósz néven, hogy az olaszok a tényleges uralomra került fejedelemmel magokat érintkezésbe teszik, ahhoz föliratokat küldenek. Mit szólott volna Ferencz király, midőn Napóleon Bécsben a Caesarok trónján ült és onnan a magyarokhoz a fentebb idézett proclamatiót küldötte, ha a magyarok hozzá mint tényleges hatalomhoz fölírtak volna. (Tetszés) Nem a tényleges, hanem a törvényes hatalomhoz irhát egy nemzet képviselő testülete a nélkül, hogy, vagy a fejedelem, vagy a nemzet jogai csorbulást szenvedjenek, az ausztriai császárral csak a magyar király vagy ennek kormánya léphet érintkezésbe, de nem a nemzet maga. Status és kormányférfiaknak nem lehet egy elv, egy vívmány percznyi eredményét, hasznát, ha nem annak kihatását a jövőre kell tekintetbe venni, mert különben mit ma nyereménynek, ugyanazt holnap veszteségnek tekinthetnek, egypercznyi öröm, győzelem hosszas keserveket szülhet. Én részemről mint egyszerű napszámos, az előttem nyílt egyenes utón haladok addig, mig lehet, míg a sorompóhoz érek, ide érve pedig megállok, mig azt megnyitják előttem; de keresztülugrani nem fogom , és azért az igen egyszerű, és a mostani körülmények közt nézetem szerint legpracticusabb, legártatlanabb és legkevésbé merész: ibant qua poteraut, qua non poterant, non ibant, politikát követem. (Derültség. Tetszés.) En részemről azt hiszem, hogy ugy Bécsben valamint a külföldön, csak akkor ütközhetnének meg eljárásunkon, ha az országgyűlés kiegészítve hivatott volna össze, ha alkotmányunk visszaállítatott volna , ha az ország az 1790-ki törvények értelmében a trónörökös által kormányoztatnék, ha a számtalan törvénytelen adók a legtörvénytelenebb utón katonai erőszakkal be nem hajtatnának, ha a cs. k. polieia feloszlattatott volna, ha a finanezok utonállókhoz hasonló megtámadásaitól hazánk ma megkíméltetve volna; de mig ez mind nem történik, mig az országban a legnagyobb önkény, féktelenség uralkodik, míg jelen országgyűlésünk, törvényes országgyűléseinknek még nem is árnyéka, akkor azon sem Bécsben, sem külföldön megütközni nem fognak, meg nem ütközhetnek, hogy azon szűk kört, — melyet a bécsi kormányférfiak bajonetteikkel számunkra kijeleltek, keresztül nem ugorjuk, és többet nem teszünk mint e szűk körben tenni lehet. Es mindenesetre sokkal nagyobb mérsékeltség kívántatik hozzá, megmaradni e szűk körben, mint keresztül ugorni rajta. Causa causae est causa causati, ha felírást nem szerkeszthetünk, ennek felelőssége terheli a bécsi kormányt, mely ezt már előre lehetlenné tette és nem ez országgyűlést, mely mostani alakjában képtelen azt létesíteni. (Helyes!) Maga az indítvány elismeri, hogy Ferdinánd király a magyar koronáról törvényesen le nem mondott , hogy lemondása hiányos, tehát hogy Ferdinánd mindaddig, mig a hiányok pótoltatni nem fognak: még mindig törvényes királynak tekintendő; mikép lehetséges tehát, hogy a magyar király emellözésével a tényleges hatalomhoz forduljunk? Ez volna a legnagyobb forradalom, melyet alkotmányunk elveink terén keresztül vinnénk! ez volna ismétlése Mátyás és Rudolf korának, midőn a nemzet Mátyás körül sereglett akkor, midőn a törvényes király Rudolf még Prágában volt, mit azonban a nemzet akkor az 1222-ik évi bullának csak I. Leopold alatt eltörölt záradéka mellett törvényesen cselekedett, azt ma törvényesen cselekednie nem lehet. És igy a törvény és alkotmányunk szelleméhez sokkal közelebb jár a határozat, sőt ennek, valamint a körülményeknek tökéletes kifolyása. A határozatot csak akkor lehetne az országban, Bécsben, vagy a külföldön kárhoztatni, ha ez által a sanctio pragmatica ellenére az uralkodó ház Magyarország trónjáhozi joga kétségbe vonatnék, és a törvényes trónörökös trónralépte akadályoztatnék. De ez nem áll, és igy az sem, hogy mi Ferencz Józseffel szóba sem akarunk állani, sőt ellenkezőleg, hogy a trónörökösödés jogát elismerjük, leginkább bebizonyítjuk az által, hogy törvényes királyunkhoz ragaszkodunk, mig* ez törvényesen trónjáról le nem mondott, hogy alkotmányunkhoz, melynek legnevezetesebb momentumai az örökösödésről szóló ezikkek sorozata, egész erővel csatlakozunk és hogy a királyságnak előbb szabadválasztás, később kölcsönös szerződések alapján nyugvó szent eszméjét meg ne sértsük, inkább hallgatunk, mint Memnon szobra, mig a törvényesség napja reánk sütni nem fog. És e miatt gondolom, hogy az őszinte monarchicus érzelműek csak köszönetet szavazandanak, mert hol a királyság eszméje nem szent, ott a királyok ügye sem biztos többé. Pártolom tehát a határozatot, mert mérsékeltebb a feliratnál, mert monarchicusabb. Mérsékeltebb, mert nagyobb merészség kívántatik akkor, midőn elismerjük, hogy utolsó királyunk törvényesen le nem mondott, ennek mellőzésével a tényleges hatalomhoz fordulni, mint a törvény-