Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-47

162 XLVII. ülés 1861. június 20-kán. törvényeken, hanem szokáson alapszik. Jelenleg is nem lehet arról szó, hogy ezen országbírói értekezletet törvénynyó alkossuk és szentesíttessük, — mert hiszen erre sem mi, sem a tettleges uralkodó még képesítve nincs, — hanem ellenkezőleg arról, hogy iniképen kerüljük meg azon sziklát és lavírozzunk ugy, hogy bele nem ütközve mégis czélhoz jussunk. Erre nézve szerintem más mód nincs, mint az értekezlet munkálatát az országos bíróságoknak követésül ajánlani. A hatóságok ezt várják, kapni fog rajta mindenik, hogy a sürgető közszükségnek eleget tegyen, s meneküljön a törvénykezési anarchiától, és igy a szükség fogadja el, ez ülteti által az életbe, ez teszi szokássá, s a szokás a codificatioig átalános szabálylyá. A codificatio szüksége nem csak most, hanem már régen éreztette magát magán polgári törvénykezésünk körében. A népesség szaporodása, a földmivelés, kereskedés fejlődése, maga a béke uj szükségeket, ezek ismét uj viszonyokat teremtenek, melyek ismét a törvényhozó ujabb intézkedéseit veszik igénybe. E hiány érzete folytán hozta be M.-Therezia 1766-ban országgyűlésen kívül az úrbéri törvényeket, e hiány érzete ösztönzé, hogy 1769-ben a m. Curia utján gróf Niczky Kristóf, Vörös Antal és Kelcz József itélőmesterek által az öszhangzó felső Ítéleteket összeszedette, melyek a Plánum Tabulare név alatt ismeretesek, hogy ezek mindazon esetekben, melyekről a törvény hallgatott, vagy eléggé világosan nem szólott, az-alsóbb törvényszékek számára mintegy vezérfonalul, meghatározott szabályul szolgáljanak. Továbbá ugyanezen szükség érzete kényszerité az ország rendéit, hogy előbb már 179%-ben majd 1827-ben kebelükből egy országos bizottmányt küldjenek ki ugy polgári mint büntető törvénykezésünk tüzetes és rendszeres átdolgozására. Végre ugyanezen szükség parancsolta, hogy az 1840-iki országgyűlés a büntető s javító rendszer kidolgozására hasonló országos választmányt bizzon meg. E példákban uraim nagy tanúság fekszik. Az 176%-iki országgyűlésnek nem csak hatalmában állott, de sőt alkalom is nyújtatott, M. Theresia önhatalmú eljárását megelőzni, mig* továbbá az említett országos bizottmányok munkálatának sorsa is szolgáljon intésül arra, hogy el ne bizzuk magunkat, hanem ragadjuk meg az alkalmat, tenni annyit, a mennyit az idő és helyzetünk megenged, a mennyit a szükség és előrelátás parancsol. Nekem ugy tetszik, hogy az első csapást ősiségi s hűbéries természetű törvénykezési viszonyainkon az 1715 VlII-ik t. ez. ejtette. Mert a status helyzetével mindig atyafiságos viszonyban kellene lenni a magán polgári törvényeknek. Mig tehát e haza az országfoglalás és oltalmazás időszakához közelebb állott, sőt benne volt, mig a polgári erény a hazafiúi kötelesség ugy szólván a haza védelmében öszpontosult: addig magán polgári törvényeinknek oly szellemüeknek és irányuaknak kellett lenni, hogy a legfőbb czélra szolgáljanak ösztönül. E czélból ültettetett által a római törvényekből a fiuág örökösödési előjoga, mely mig a megyékben csak részben, a Jászkun kerületekben ősi katonai szerkezetükkel öszhangzólag átalános volt. De a midőn a haza védelme megszűnt osztály-kiváltság lenni, megszűnt egyszersmind ezen törvénynek alapja is, noha amaz institutiók előtt, nemzetiségi szempontból, minden magyar is mindig kalapot emelhet. A mit az idő lassankint fejlesztett, azt az 1848-iki pozsonyi országgyűlés mint tökéletesen megért gyümölcsöt adott által a hazának. Meghozattak az ősiségét és urbériséget eltörlö törvények, kimondatott a jogegyenlőség. Szeretnék hazánk törvényhozásának e fény pontjánál megállapodni, mint a felkelő nap sugaraiban gyönyörködni, s tért engedni az ember és honpolgár büszke önérzetének. Azonban feladatunk komolyabb, és a bekövetkezett idő sötétebb, semhogy azt hely és alkalomszerűnek találnám. A kimondott nagy elvek, s különösen az 1848: XV. t. ez. oly hézagot, oly rést ütöttek magánjogi viszonyainkon, melyet ha a bírói önkénynyel nem akarunk kitölteni, ugy gyors és haladéktalan intézkedésre van szükség. (Halljuk!) Világosan belátta ezt maga a pozsonyi országgyűlés, mert mig az ősiségi természetű pereket az elintézhetek közöl mintegy kisorolta, contumáciába helyezte, egyszersmind intézkedett az ejtett rés lehető betöltéséről az által, hogy ugyanakkor meghagyta a minisztériumnak, miszerint a közelebbi országgyűlésre , az eltörlött ősiség alapján törvénykönyvünket újból és átdolgozva terjessze elő. Jól tudja a t. ház, hogy a közbejött háború, és az ezt követő elnyomás mindeddig megakadályozta hazánkat e feladat teljesítésében. Azonban a szükség még ma is fennáll; sőt sürgetőbben mint valaha. Helyzetünket a közelebb lefolyt 12 év alatt keletkezett jogviszonyok, melyek minden érdekkel, melyek az élet minden szálával össze vannak szőve, és a melyeket a vagyonbiztonság felforgatása nélkül ignorálni nem lehet, megnehezítették. > Az 1853-ik év május 1-én német törvények léptettek életbe. Az ezt behozó pátens nem kiméit meg semmit, a mi édes hazai intézményeinkre emlékeztetett volna. A hatalom már nem elégelte &z ejtett hézagok betöltését, sőt az 1848: XV. törvényczikket átalakítási munkájában faktorul és tényezőül fel sem vette s azt törvénynek el nem ismerte. hanem czélul tűzte minden institutiónk teljes és tökéletes kicserélé-