Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

XXXV. ülés 1861. június 3-kán. 11 fejedelemasszonyba? Nem! Azt tanácsolta neki, hogy a birodalomnak egy része áldoztassék fel az ellenségnek. Ily eszméktől vezérelt tanácsosoktól és azok utódaitól, kik ily könnyen tudnak lemondani hazájuk, vagy mit is mondok, birodalmuk integritásáról nem csoda, ha más országok integritását nem tudják kellőleg méltányolni, becsülni. A fejedelemnő férfiasabbnak mutatkozott veszélyes helyzetében, mint a tanácsesosok, kiknek tanácsát megvetette, és a magyarokhoz fordult segélyért. A segélyt igérő országgyűlés története ismeretes és elfelejthetlen betűkkel van följegyezve a történet lapjaira, csak Bécs kormányférfiai látszanak róla tökéletesen megfeledkezetteknek; valamint ezelőtt 12 évvel megfeledkeztek arról, hogy a véletlen ugy akarta, hogy ezen örökké nevezetes országgyűlésen gr. Batthyány Lajos legyen az első, ki elkiáltotta a birodalmat megmentő: moriamur-t. Maga Montesquieu elismeri ezen országgyűlésnek eredményét, korderejét, midőn azt mondja: „Láttuk, hogy az ausztriai ház szünet nélkül a magyar nemesség elnyomásán munkált. Nem tudá, mily becsű lesz az egykor reá nézve. Pénzt keresett ezen nemzetnél, melylyel ez nem bírt és nem látta a hősöket, kik léteztek közötte. Midőn annyi király osztozott már birodalmaiban, a tartomány alkatrészei élet és mozdulat nélkül ugy szólva romba dőltek , elevenség csak azon nemességben volt, mely e méltatlanságon felháborodott, mindent elfelejtett és harczolt, és dicsőségének vélte, hogy elessék és megbocsásson." Mi lett volna az ausztriai birodalomból, a császári trónból, ha a magvarok a német tanácsosok politikáját követve, a külesemények mikénti fejlődéséhez intézték volna fellépésüket. eljárásukat ? A magyar nemzet politikája soha sem hasonlított a német tanácsosoknak a köszvényes emberhez hasonló politikájához, mely a külső benyomásoknak a legnagyobb mértékben kitéve van. A magyar nemzet a fejedelemnő szorongatott helyzetét nem használta fel concessiók megadására. de még arra sem, hogy régi sérelmeinek orvoslását kérte, sürgette vagy ezek orvoslásához kötötte volna az adandó segélyt. Segítséget nyújtott, midőn segítségre volt szükség. A magyar nemzet tehát, a Habsburg Lothringiai ház alapitójának kétszeresen tekintheti magát, 1-ször a leányág örökösödésének elfogadásával és í 723-ban törvénybe igtatásával, és 2-szor annak életbeléptetésével és kifelé karddali foganatosításával. Károly alatt tollal fogalmazták és írták be azt törvénykönyveikbe , Mária Terézia alatt pedig az európai diplomatia és fejedelmek egymás közti kötéseibe. és az uralkodók évkönyveibe véres kardjukkal metszették be azt a lelkes honfiak. Ha Magyarország el nem fogadja és keresztül nem viszi a nőág trónörökösödósi jogának elösmertetését, ugy az első esetben semmi becse, a másikban pedig semmi jövője sem lett volna. I. Ferencz alatt szinte beállott azon eset, hogy a magyar nemzetnek kellett a birodalmat és az ausztriai császári trónt a Napóleonnal szövetkezett német fejedelmek és azoknak fegyvert fogott népei ellen megmenteni, nevezetesen 1805-ik évben Bajor, Baden, Würtemberg- ugy szinte a rajnai szövetség ellen. Csak egy szövetségese volt az ausztriai dynastiának, mely hozzá hü volt mindig, melynek hűségéről a legnagyobb szükségben, — midőn a barátot a hűtelea szövetségestől leginkább megkülönböztetni lehet, — meggyőződhetett, és ez Magyarország volt. Ezt nem tántoriták el sem II. Fridrik csábító kísérletei, sem I. Napóleonnak 1809-ki Pünkösd hava 15-én Sehönbrunnban kelt lelkes, szívdiez szóló, a multak reminiscentiáját oly hatalmasan felrázó proclamatíója. Nem akarom előidézni szavait ezen felszólításnak, melyből kilátszik, hogy a külföldön, — bár mennyire is igyekeznek fenn Bécsben elferdíteni viszonyunkat az ausztriai tartományokhoz, —jobban ismerik ezt, mintsem a roszakarat kívánná. Harczra kelt nemzetünk, mert alkotmányunk, melynek egyik főeszméje mindig a királyság eszméje volt, megtámadtatott, és a magyar nemzet nem engedi megsérteni, megtámadtatni alkotmányát, bár honnan is jöjjön a megtámadás. Es mi eredménye lőn e kétszeri önzéstelen feláldozásnak ? az, mi mindig: háládatlanság. Mária Terézia korát követte II. József kora, és Napóleonnak bukását a reactiónak legnagyobb mérvbeni uralma hazánkban. Midőn az óriás leveretett lábairól, azt vélték a hatalmasságok, hogy a szent szövetség által a békét , a szolgaság békéjét megörökitették Európában, és hogy a népek segítségére többé szükségük nem leend. Es ez volt oka, hogy a bécsi kormány, melynek, valamint az európai reactiónak is lelke és feje Metternich volt, elkezdett ismét régi modorában eljárni, Magyarországot a rendek hozzájárulása nélkül akarván kormányozni. Országgyűlés, mely 1792—1811-ig csak azért tartatott mindig, hogy embert és pénzt szavazzon meg, többé össze nem hivatott, és midőn 1820-ban Olaszország állapota gondot okozott a kormánynak, és ennek ismét katonára s pénzre volt szüksége, a reactio oly biztos lábakon érezte magát, hogy országgyűlés közbenjötte nélkül kezdett az országban ujonezozni és adót szedetni, mely 4 millió váltó forintról 4 millió pengő forintra emeltetett. Németh János causaram Regalium director, midőn Ferencz császárt és királyt arra figyelmezteté } 3*