Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.
Ülésnapok - 1861-43
XLIII. ülés 1861. június 12-kén. 133 tettleg is végrehajtotta, és igy az elmulasztás által jogainkon ejtett sérelem az által orvosoltassék, hogy ezen okirat, valamint Ő Fenségének Ferencz Károlynak az örökösödésre vonatkozó, s egyenesen Magyarországhoz intézendő hasonló lemondása is, annak idejében az országgyűlésen tárgyaltatván, a törvényben is óvás tétethessék ezen mulasztások ellen, s az országnak hozzájárulása kijelentethessék, (Közhelyeslés) és a nemzetnek azon joga, melyet mi nem irott törvényből, hanem az alkotmányosság fogalmából szorosan logikailag következtetünk, hogy tudniillik a fejedelem csak az ország előleges értesítése s hozzájárulása mellett mondhat le a magyar trónról, jövendőre is világos törvény által biztosíttassék. (Közhelyeslés.) Azt nem követélhetjük, hogy 0 Felsége V. Ferdinánd kijelentse, miszerint 0 most mond le a magyar koronáról, mert ez a valósággal ellenkeznék, miután O 12 évvel ezelőtt tettleg csakugyan lemondott; nem vala tehát egyéb hátra, mint azt követelnünk, a mit erre vonatkozólag fönnebb említettem. Es épen azért, mert az említett lemondás módjára nézve hiányos; épen azért, mert igyekeznünk kell, hogy a mit nem történtté nem tehetünk, azt utólagos pótlás által az ország jogaira nézve, legalább következéseiben tegyük kártalanná; épen azért, mert a trónróli lemondás által okozott sérelemnek orvoslása egyike azoknak, mik mulhatlanul szükségesek, mielőtt a koronázás még csak köztanácskozások tárgya is lehessen: lényegesnek tartom föliratunk azon részét, mi a trónróli lemondásra vonatkozik. S ha azt vagy egészen kihagynék, vagy az indítványozott módosítványokhoz alkalmaznék, hézag támadna a fölirat logikai összefüggésében, s nem volna érthető, miéit intézünk fölírást 0 Felségéhez Ferencz Józsefhez és nem V-dik Ferdinándhoz. Oly felirás, mely V-dik Ferdinándhoz intéztetett volna, elvágná az egész kérdést, mert a lemondást nem történtnek nézve V-dik Ferdinándot tekintené most is Magyarország uralkodó királyának, Fölirás helyett a határozat mellőzhetné, vagy későbbre halaszthatná a kérdés megemlítését. De fölírni s a fölirásban elsorolni mindent, minek teljesítését követeljük O Felségétől, mielőtt a koronázásról tanácskozhatnánk: elsorolni az ország jogain ejtett azon sérelmeket, mik haladék nélkül orvoslást igényelnek, és hallgatni a trónlemondás módja által okozott sérelemről, el nem mondani, mit tartunk szükségesnek épen jogaink érdekében a mulasztásnak némileges pótlására; nem szólani épen arról, mi a koronáztatást kívánónak örökösödési jogával áll kapcsolatban, vagy csupán azt fejezni ki, hogy mindezekről majd utóbb szólandunk; mindez nem csak hiányossá tenné a föliratot, hanem azt egészen felforgatná. (Helyeslés!) A föliratot pedig szavazatok többségével a tisztelt ház határozta el. Fölhozatott ellenünk, hogy a lemondási okiratok nem is adattak hivatalosan élőnkbe, nem is tárgyaltattak hivatalosan; tudjuk azt, hogy ezen okiratok miként kerültek ide, s hogy azok most is a ház asztalán feküsznek. De ha nem hivatalosan jutottunk volna is azokhoz, midőn az ország jogának sérelméről van szó, nem kérdeni én azt, hivatalosan adatott-e az tudtunkra. (Köztetszés; helyeslés.) Elég, hogy a jog sértve van, s a sérelem ellen fölszólalni kötelességünk. Hiszen azt sem adták hivatalosan tudtára az országgyűlésnek , hogy a törvénytelen adó fegyveres erőszakkal hajtatik be, s hogy a behajtó idegen tisztviselők mind személyeikre, mind vagyonukra nézve kizárólag a katonai bíróságok alá tartoznak. (Helyeslés; derültség.) Azon sérelmeink legnagyobb része, mik a föliratban elősoroltatnak, magának az ország-gyűlésének hivatalosan nem adatott tudtára, és mégis fölszólaltunk azokra nézve, mert a fölszólalást kötelességünknek tartottuk. (Helyeslés!) A mi pedig azt illeti, hogy azon okiratok nem tárgyaltattak, egyszerűen megjegyzem, miszerint ha maguk az okiratok pontonkint nem tárgyáltattak is, maga a lemondás kérdése , csakugyan egyik tárgya volt vitatkozásunknak. Hiszen ez volt egyik kiindulási pont, a két különböző vélemény eltérésére nézve, és midőn én előadásomban felhoztam a múltból, hogy II. Mátyásnak is, III. Károlynak is, I. Leopóidnak is és Ferencznek is irtak fel az ország rendéi, még mielőtt azok megvoltak koronázva, ellenvetésül azt felelték a más véleményüek, miszerint az említett fejedelmek, névszerint Károly, Leopold és Ferencz már akkor valóságos koronaörökösök voltak, Ferencz József 0 Felsége pedig nem koronaörökös, mert V. Ferdinándnak lemondása Magyarországra nézve teljesen érvénytelen. Vitattatott a kérdés, pedig mint lényeges kérdés, a két fél között, és ez alig is történhetett volna máskép, miután az a ház asztalán fekvő fölirás kérdésének egyik lényeges pontja volt. Hosszas vitatkozások után határozott a ház, és midőn elhatározta, hogy fölírást intézünk O Felségéhez Ferencz Józsefhez, lehetetlen volt határozatát úgy értenie , miszerint még is 0 Felségét V. Ferdinándot tartsa most is uralkodó királynak, vagy azt a kérdést kétségesnek tekintse. (Igaz.') Azt mondották a módosítványt indítványozó urak: ne adjunk mi tanácsot O Felségének, Ferencz Józsefnek, tudhatja O maga is, mit kell cselekednie saját érdekében. De nézetem szerint legnagyobb bajunk épen az, hogy maga O Felsége sem tudja gyakran, mit kelljen cselekednie az alkotmányosság és törvényesség teljes, tökéletes viszaállítására. (Zajos köztetszés.) Es épen a trónróli lemondást illetőleg azt hitte 0 Felsége, hogy elegendő lesz azon lemondás, melyet V. Ferdinánd 1848-ban kiadott, mely a császári koronáról szól, és Magyarországot külön meg nem említi, mely Magyarországgal előlegesen nem közöltetett, melyhez Magyarország előlegesen hozzá nem járult, most magyar fordításban elküldetik az országgyűléséhez. Mi azonban ily közléssel meg nem elégedhetünk, mi az ország jogainak biztosítására többet követelünk: és épen ez az, mit a fölirásban előadunk. Elhallgassuk-e tehát e jogos követelésünket, a nemzetet ki nem elégítő egyszerű közlést szó nélkül hagyjuk; vagy most, midőn mindezekről szólunk, miknek mindenek előtti teljesítését követeljük, e fontos tárgyat, melynek előleges tel34*