Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-43

136 XLIII. ülés 1861. június 12-kén. jesitése hasonlóan szükséges, máskorra halaszszuk ? De átalában véve nem is osztom azon nézetet, hogy mi a fejedelemnek vagy annak, a ki a legfőbb hatalmat tettleg gyakorolja, különösen akkor, mikor nem törvényes téren áll, tanácsot ne adjunk. Legkeserűbb panaszuk a népeknek, hogy a fejedelmeknek jó tanácsadói nincsenek , és a nemzet képviselői leginkább hivatvák arra, hogy a jó tanácsot s a törvény minden mellőzésénél a jogszerű útbaigazítást, tartózkodás nélkül kijelentsék a legfőbb hatalom előtt. (Zajos helyeslés.) Es az ily tanács szorosan véve nem egyszerű tanács, hanem alkotmányos fölszólalás a törvény mellett, követelés az ország érdekében, s ki az, a ki hibáztatná a nemzet képviselőit ily fölszólalásért, hiszen ha hiba volna fölszólalnunk sértett jogaink mellett, követelnünk azt, mit joggal követelhetünk, s elmondanunk, hogy miután a megtörténtet meg nem történtté többé tenni nem lehet, miként akarjuk az okozott sérelmet utólagosan orvosoltatni, miként kell a nemzet jogait jövőre biztosittatni; akkor föliratunk egész tartalma, sőt minden egyéb ilynemű fölirataink is hibák volnának. (Helyeslés!) Azt is felhozták ellenünk a módosítványnak indítványozói, hogy az ország gyűlése nincsen kiegészítve , törvények alkotásába, vagy a mi hasonérclekü , a lemondás elfogadásába tehát nem bocsátkozhatik, s azt, a mi a lemondásra vonatkozólag a föliratban foglaltatik, el sem határozhatja. De hiszen a fölirásban nem az mondatik, hogy most mindjárt még a kiegészítés előtt meg akarjuk alkotni a törvényt, s a lemondást minden részleteiben tárgyalni, hanem csak az elmulasztottaknak utólagos pótlására s a mulasztásból eredett sérelem orvoslására szükséges okiratok megszerzése követeltetik, és az mondatik, hogy ezen okiratok annak idejében fognak tárgyaltatni, s a nemzet joga törvénynyel s törvényben kimondott óvással .is biztosittatni? Nem tettünk-e ennél sokkal többet a föliratnak egyéb részeiben? nem mondottuk-e ki, hogy fennálló törvényeink némely részét, a mennyiben azok vallás és nemzetiség tekintetében a teljes jogegyenlőséget gátolják, meg fogjuk változtatni? nem jelentettük-e ki ugyanazt már előre Horvátországra nézve is? és ezt nem csak a fölirat pártolói tették, hanem azok is, kik határozatban kimondani akarták a ház nézeteit, ők is kimondották, hogy megakarják változtatni a fennálló törvények egyes rendeleteit , nemcsak az említett tárgyakra, hanem más tárgyakra vonatkozólag is, minők például ipar, kereskedelem , a hűbéri viszonyok némely maradványai s több effélék. Ha ezeket, és ennyit kimondhatunk, mielőtt teljesen kiegészítve volnánk, miért ne mondhatnánk ki annyit, a mennyit a fölirási javaslat kimond azon okiratokra nézve, miknek előleges megszerzése magához a kiegészített országgyűlés általi részletes tárgyalásokhoz múlhatatlanul szükséges. Még néhány nappal ezelőtt azon kérdés: határozatban mondja-e ki a ház a mag'a nézeteit, vagy fölirást intézzen 0 Felségéhez Ferencz Józsefhez; a két fél között vitatott kérdés volt; a háznak többsége föliratra szavazott, most már a fölirat nem a többségnek, hanem a háznak végzése, (Helyes! Ugy van!) nem a tobbsé'gnek, hanem a háznak nevében fog az felküldetni, valamint a törvények is, melyek gyakran csak a többség által állapíttatnak meg, nem azon többségnek, hanem az országnak törvényei. (Közhelyeslés.) Midőn különböző irányú politikai vélemények állanak egymás ellenében, mindenik véleménynek megvan saját logikája, elve és eszmelánczolata. Lehet czélszerü az egyik, lehet a másik; de az egyiknek logikai folyamát megszakasztani, eszmelánczolatából egy részt kilökni, s abba a másiknak emezétöl eltérő logikáját, elveit, eszméit beleillesztem, annyi, mint azt megsemmisíteni. (Nagy helyeslés.) A ház elhatározta a föliratot, most annak egyik lényeges pontját, oly pontját, mely nélkül az egészben összefüggés nincs, abból kiszakasztani s azon elvek és nézetek folytán tenni mindezt, mik a fölirást ellenzőknek bőven megvitatott elve és nézetei voltak, annyi, mint magát a háznak határozatát fölforgatni. Ha a többség a fölirást elvetve abban állapodott volna meg, hogy csupán határozatban mondja ki a ház nézeteit, én kétségtelenül tartózkodtam volna a végzés folytán keletkezett okiratban hézagot, összefüggést vagy a végzéssel ellenkező nézeteimnek beleillesztésével ellenmondást előidézni; mert tisztelve a ház végzéseit, nem akarhattam volna, hogy az ne azok szándéka szerint készüljön, kik azt elhatározták. Ezt tartom én méltányosságnak a parlamentáris életben. (Zajos helyeslés.) Tudom, hogy az indítványozott fölirat most már a ház tulajdona, mely azt változtathatja, módosíthatja, szétbonthatja és egyes részeiből újat egészen mást alkothat, én a többség jogát kétségbe nem vonom; de nem tagadom, hogy ugyanazon méltányosságot, mire én politikai pályámon mindenkor kész valék, óhajtottam, sőt némely előzmények után reménylettem is azoktól, kik a föliratot nem akarták; ha reményemben csalatkoztam, arról valóban nem tehetek. (Zajos helyeslés; éljenzés. Felkiáltások: Szavazzunk!) Beöthy Zsigmond: Tisztelt képviselőház! Nem tagadom, hogy a lemondási kérdés egyike a legfontosabbaknak. Nem tagadom, hogy a nemzet sarkalatos közjogai közé tartozott mindig, országgyűlésikig egyezni abba, hogy valamely fejedelem országlási jogairól lemondjon, s helyette egy másik vegye át az országlás végrehajtó hatalmát kezébe. Megismerem mindezt annyival inkább, mivel ennek kétségtelenségéről, hogy az ausztriai ház uralkodása előtti számos törvényeket ne emlitsem, világosan meggyőz bennünket az 1830 :l.t. czikk azon kifejezése, mely szerint az akkor megkoronázott trónörökösről, a még most is életben levő V.Ferdinánd Ö Felségéről kimondatik: „quod serenissimus neocoronandus Rex, in nullám Eegni administrationem, absque Regnicolarum assensu, semet immissurus sit/' (Helyes!) Világos mindebből, mily féltékeny volt a nemzet csak legközelebb is arra, hogy valamely fejede-