Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-42

126 XLII. ülés 1861. június 11-kén. nokkal, s ismervén a viszonyokat, nem tehetem, hogy ki ne nyilatkoztassam azt, miszerint 10 évi — épen a legszomorúbb időbeni — ott lakásom alatt tapasztaltam, hogy a román nép is okult a 12 évi nyomás alatt, s jobban becsülöm ezen atyánkfiai egy részét, jobban bízom az egész nép józan belátásában, sem mint föltehessem, hogy megtagadják épen az őket egyenjogúságra emelő 1848-ki törvényeket s magokénak vallják a hallott nézeteket. Nem értem, mit tesz, kikre vonatkozik azon folytonos „mink" kitétel, mely a két szónok száján forog ? kiknek nevében mondatik ez ? mert e házban mindenki csak a maga meggyőződését adva elő, csak a maga nevében szólhat s mint oly egyes személy, ki nem fejedelem, többes számmal nem élhet. (Zaj.) Hogy az erdélyi románok 1848-ban sem szegültek ellen egyenesen s tömegesen az unió kimondásakor , egyebet mellőzve mutatja az, hogy magának a honegységi törvónyczikknek kihirdetésében — minek megtörténtét képviselőtársunk teljesen alaptalanul tagadja — is tettleges részt vett egyik akkori ó hitű püspök, Lemény. (Ugy van!) Igaz, hogy mint sokan ő is áldozatja lett igazság szeretetének, a zsarnokság által, melynek fondorlatihoz kezet nem nyújtott — száműzetve Ilonából, mint bujdosó adta ki a nép igaz javáért buzgó lelkét: bizonyos azonban az', hogy a honegységi törvény a maga kellő módja szerint kihirdettetett, s akkor azzal az erdélyi román nép is meg volt elégedve. Hogy mi okozta azt, hogy későMTaz unió ellen izgatások s gyászos emlékű föllépések történtek, ezt nem akarom most fejtegetni, úgyis vetett e körülményre s az ezzel egybefüggőleg ugy látszik most újra kezdetni szándékolt izgatásra egy sugárt tisztelt képviselőtársam Bónis Sámuel, Bécsre mutatván. (Helyes!) Ez elég itt arra, hogy lássuk, ki teremtője Erdély 1848—1849-ki rémnapjainak, kitől kell a népeknek mint a testvér gyilkolásra ösztönző s majd mindenkit egyiránt eltipró szellemtől őrizkedniök. fSzólanom kell még Pópa képviselő urnák azon szavára, hogy a születési előjogok elleni nyilatkozatát nem nemzetiségi szempontból tette s e két dolog egybe nem függ. Helyesnek akarom itt jelenleg elismerni ez állítását, s elismerem, hogy ő saját szempontjából indul ki ezen — csak e szót akarom használni — democraticus nyilatkozatában; bátor vagyok azonban kimondani, hogy ezen szempontja is vészt hozó, s egyenesen hibáztatnom kell e fellépést is, oly másik térre vitetvén általa át a vita. melyet a rósz akarat — a kormány érdekébeni izgatásra épen ugy kiaknázhat, mint a nemzetiségi kérdést. A tér. igaz, hogy új, de a czél mindkét téren egv és ugyanaz, az ország egyetértésének megzavarása. Hogy maga Pópa úr ily rejtett czélból tette-e ez indítványát, nem tudom, de teljes remény, sőt bizalommal merem elmondani azt, hogy hazánknak a Királyhágón sem inneni sem túli részén az ily föllépések jelentékeny eredményre vezetni nem fognak többé. Okult a nép többsége, él a magyarok Istene, ki álbarátitól megvédendi nem csupán a magyar nemzetiség tagjait, hanem az egyetemes magyar nemzetet, mely alatt én a haza minden nemzetiségű polgárainak összegét kívánom érteni. Hogy miért akarta a képviselő ur a felső ház kérdését igy közbezavarva vita tárgyává tenni, azt most vizsgálni időn kívülinek tartom. Mindnyájan érezzük, hogy a felső ház egybealkotásán változtatni kell, de még jobban érezzük azt, hogy most, midőn az országgyűlés kieg;eszitve nincs, a kormánynak törvényes orgánumai jelen nincsenek, sőt többet mondok, az országnak törvényes, alkotmányos királya sincsen, e kérdést sem bolygathatjuk. De nem is oly igen égető kérdés ez', mint sok más. Ü. i. ne menjünk messze vissza példákért: tekintsük csak a felső ház ezen ülésszakbani tárgyalásait s látni fogjuk magának azon háznak nyilatkozatából , hogy e kérdés annak idején könnyen elintéztethetik. Mert azt, hogy xijra kell szerkesztetnie, maga a felső ház belátta, sőt egyik érdemes szónoka azt egyenesen ki is mondotta, mielőtt e kérdés nálunk csak szóba is jött volna. Ha egyébiránt eleinte tahin keményebben szóltam, mint óhajtottam volna, azon kéréssel zárom beszédemet: hagyjunk fel a most előttünk fekvő tárgyalás közben minden más — nem csak a nemzetiséget értem — kérdések mellékes fölemlítésével, mi hátráltatja azoknak tüzetes elövehetését s csak a reactiónak tesz szolgálatot. Ezt követve nem fog többé köztünk ilyesmi történni. Ha a mostani tárgyaláson átestünk, következik a többi fontos kérdések halmaza, s ezek közt, az ezen érdekben már be is jelentett indítvány nyomán is, mentől előbb a nemzetiségi fontos kérdés is, mikor minden erre vonatkozók, a maguk helyén, elmondathatnak. Bizton. nyílt sisakkal merek én szembe nézni e kérdéssel, nemcsak saját eddigi nyilatkozataim , de az összes ház e tekintetbem kijelentése nyomán is, s nem hiszem, hogy valaha valaki jogosan reánk süthesse magyarokra azt, hogy a mi nemzetünk más nemzetiségű tagjainak kevesebb jogot adtunk, vagy csak akartunk is adni, mint mennyivel magunk bírunk. (Helyes !) Elnök: Ezen kérdéshez bátor vagyok én is hozzácsatolni, hogy méltóztatnának felhagyni ezen incidentalis kérdés további tárgyalásával, s térnénk át a napirenden levő kérdésnek tüzetes tárgyalására,