Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

XXXV. ülés 1861. június 3-kán. 9 Szelepcsényi erélyes irata és óvása, melyben monda: „hogy a nemzet csak azon feltétel alatt köteles hódolati esküjének megtartásái*a, ha a fejedelem is megtartja letett esküjét" stb., eredmény nélkül maradt, és 1673-ik évben Ampringen Gáspár a németrend nagymestere neveztetett ki Magyarország teljes hatalmú kormányzójává. Ampringen, — a szó teljes értelmében a német rend nagymestere, — egy sivataggá változtatta az országot, melyet rettegéssel töltött be neve. A felállított hadi törvényszékek pusztítottak mint a kasza a dús szénaréten. És míg a vad kormányzó az országot tűrhetetlen adókkal terhelte és azokat, valamint a fogyasztási adókat kíméletlen szigorral szedette, addig Spankau, Kopp, Caraffa, Strasoldo tábornokok és várkapitányok a felingerültekre formális vadászatot tartottak, az elfogottakat karóba vonatták, kerékbe törették, a népet az adó behajtásánál a leglázasztóbb fosztogatással és zsarnoksággal sanyargatták. A német zsoldosok Kolb alatt annyira vitték kegyetlenségeiket és zsarolásaikat, hogy midőn a lakosok helységeikbe németeket hallottak jönni, hegyekre futottak, többen török földre vándoroltak, ott több kíméletet találván. És ha a szegény ember panaszra is akart menni, nem volt hová, katona volt a bíró, katona a tanú; a szegény ember, ha bíróság elejébe hurczoltatott, elébb meg nem szabadult, mig utolsó fillérétől meg nem fosztatott. A katonaönkény a legmagasabb, hallatlan fokra hágott. Az adók által egészen kizsarolt nép a minduntalan utazó katonákat ingyen köteleztetett szállítani, ingyen tartam, és szerencsésnek érezte magát a szegény fuvarozó, ha marháit békével visszahajthatta. A német katonák mellett elmenni nem lehetett gúny, szitok, bántalom nélkül. Végre Lobkovitz, miután az országot a legnagyobb nyomorba, Ínségbe taszította, és a megelégedetlenség tüzét a legmagasabb fokra élesztette, 1647-ik évben megbukott, és a fővárosból három nap alatt megbukása után a nép gúnyja és szitkai között távozni volt kénytelen. De nem elég személyeket változtatni, ha a rendszer változatlan marad, ez tovább élt Lobkovitz élvrokonaiban társaiban. Leopold Tököly Imrének az idegenekkeli szövetkezésétől tartván, 1677-ben felszólított néhány előkelőbb magyart, hogy miként lehetne a baj orvoslása után a békét helyreállítani. Gubasóczy váczi püspök a többiek közt ajánlá, hogy az alkotmányt állítsa helyre. Az adott jó tanácsokat ellenezték az ellenséges indulatú tanácsosok Hocher, Ampringen és a többi. Az országban lábrakapott elégületlenség fölött megijedvén Leopold, összekffcta ismét a főrendeket Pozsonyba tanácskozás végett, hová biztosul Hocher státus kanczellárt küldötte. A vélemény mindig a régi, mindig egy volt: vitessék ki a német had, tartassék országgyűlés, törültessenek el a törvénytelen adók, a hivatalok adassanak bcnszülötteknek. Hocher csak a régi panaszokat, régi kérelmeket, melyeket ő annyiszor visszavetett, hallván emlegetni, haragra gyuladt, szitkokra fakadt és az egész nemzetet pártosnak, lázadónak nevezte, mire Pálffy Tamás nyitrai püspök ennyire megsértve látván az összegyűltek és nemzet becsületét, azt felelte: „hogy a magyarok királyuk iránti hűségüket legkevésbé sem sértik meg, ha az ily felfuvalkodott egyénnek, mint Hocher, s zsarnoki parancsainak nem hódolnak; a németek között csak egy van, kit királyuknak tisztelnek, és valamint ők nem keresnek Németországban tisztségeket, úgy nem türendik, hogy a németek a benszülöttek elejébe tétessenek," és végre Pálffy Hochernek kihívó durva viselete által elragadtatván, ezt nebulónak nevezte. Leginkább érzi pedig az ember a hazánkon elkövetett sok méltatlanságok között szívét vérzeni, ha e korszak történetében az eperjesi vértörvényszéken akadnak meg szemei, inert hazánkfiainak vérével íratott ennek minden betűje. Ennek elnöke Caraffa volt, ki azt monda magáról, hogy ha tudná, hogy van erei közt egy, melyben kímélet és némi hajlam rejlik a magyarok iránt, kimetszené és elégetné, és ezen emberre bízatott ezerek élete. A vérpadot ablakai előtt emeltette föl, melyen az ország minden részeiből összeszedett mintegy 30 bakó kezdte hajmeresztő, vérfagylaló műtéteiéit. A fejvétel, akasztás kegyelem volt, kedveltebb látványt nyújtott neki a karózás, négyezés. De minek folytassam ezen szomorú történetét nemzetemnek, lelkem elszomorodik, szívem szétpattanni kész, ha visszatekintek ezen vértengerre, melybe hazánk szabadságát elfojtani akarták, — és ha Garnier mondhatta Robespierrenek, hogy „Danton vére az, mely fojtogat", mennyivel inkább mondhatjuk mi azon német systemónek, mely annyiszor haldokló félben volt és ma is múló félben van, „hogy polgáraink ezeréinek ártatlanul kiontott vére az, mely fojtogatja." Es ezen vad állat Caraffa, ki megint az idegen német miniszterekben Kinsky és Trattmanban érdemiért leghőbb pártolókra talált, nemcsak meg- nem büntettetett, el nem mozdíttatott, hanem még az aranygyapjas renddel diszesíttetett fel, mindamellett, hogy bécsi palotájára az íratott; épült a magyarok könyeibőL Hát ezen, — a németek által lázongónak, türelmetlennek elhíresztelt nemzet, mit csinált ennyi igazságtalanságok, üldözések és az idegenek által gyakorolt zsarolások után? Tán szabad választási jogáKépv. háí napi. II. k. 3