Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-41

XLL ülés 1861. június 10-kén. 109 közbevetőleg legyen mondva — akár míveltségi fokát, akár anyagi állását tekintve, sokkal hátrább nem áll más polgártársainál, önmagának nem követel semmit a magyartól, ki vele, mint szerencsétlen menekülttel megosztotta testvérileg termékenyebb földjét, jogait, s dicsőségét, s ki részéről a dalmát mindig azt ta­pasztala, hogy nyelve, nemzeti jelleme, és szokásai tiszteletben tartatnak. (Éljenek!) — De miután ezeket elmondtam, szükségesnek tartom — hogy félre ne értessem más részről — elmondani azt is, hogy küldőim semmit sem óhajtanak élénkebben, mint, hogy minden más nem magyar nemzetiségű polgártársait, különö­sen a szerbeket, az ő nemzeti érdekeikre nézve, tökéletesen kielégítve láthassa, s velük az egységes és föl­oszthatlan magyar birodalomban a testvéri viszonyt folytathassa. (Elénk tetszés). — Tisza Kálmán •• Teljesen osztozom t. képviselő társam Eötvös József b. azon nézetében, misze­rint a nemzetiségi ügy tárgyalására külön napot kell kitűzni, és akkor szólandunk hozzá tüzetesen. Jelenleg csak két megjegyzést akarok tenni. Az első az, mikép sokkal jobb véleményem van a szerbekről, és sokkal jobban szeretem őket, mint sem elhinném, hogy ők nem a camarilla bujtogatása folytán tették volna azt, mit tettek. (Helyeslés.) Másik észrevételem egyik képviselő társunk azon mondására vonatkozik, hogy két hó­napja már, hogy az országgyűlés együtt van, és a nemzetiségi kérdés még nem tárgyaltatott, s ha ily válságos időket nem élnénk, talán most sem tárgyaltatnék. — Engedelmet kérek, (Halljuk!) méltóztassék meggyőződ­ve lennni arról, hogy ha ily nehéz és válságos időket nem élnénk, a nemzetiségi kérdés már régóta tisztában volna, és tessék meggyőződve lenni arról is, hogy ha nem hozathatik oly hamar tisztába, miként óhajtanok, annak oka nem itt e házban, hanem a kormánynál keresendő. (Helyes!) — Egyetértek Eötvös báróval, s részletesebben a kérdéshez akkor óhajtok szólani, midőn az napi renden lesz. Egyszerűen pártolom Popovics Zsigmond módosítványát, s óhajtanám, hogy mielőbb szavazás által döntsük el a kérdést. (Szavazzunk!) Lalinoiics Vincse; A 3í-ik szakasznak némi nemzetiségi aggodalmak elhárítása végett, változáson kell keresztülmennie, azért elfogadom Popovics Zsigmond módosítványát. Egyedül Branováczky Jstván újvi­déki képviselőnek, Ignjatovich Jakab tagtársunk múltkori nyilatkozataira tett megjegyzését illetőleg van kis észrevételem. Branováczky képviselő úr szerint, Ignjatovich képviselő társunk azt monda, mikép az 1848-ki mozgalmak a camarilla kifolyása lennének. Ezt én nem akarom kétségbe vonni, s csak azon egyet mondom, hogy Ignjato%dch képviselő úr ezt nem állította, hanem egyedül azt, miszerint a camarilla műkö­dései mindig oda voltak irányozva, hogy a szerbeket áligéretekkel azon térre szorítsa, mely a magyar nem­zet szabadsága kifejlődésének mindig ellenséges szellemet ad. (Ugy van!) Továbbá azt mondta Branováczky ur, mikép méltányos, illetőleg szükséges volna, hogy a Magyarországban tartózkodó 1 millió szerb jogos igényei kielégíttessenek. (Derültség.) Én a számot túlzottnak mondom, de azt hozzátehetem, hogy bármily csekély legyen valamely nemzetiség, a magyar annak jogos igényeit kielégíteni mindenkor szoros kötelessé­gének tartandja. (Ugy van!) Azon állításra nézve, miszerint már két hónapja, hogy együtt vagyunk, s a nemzetiségi ügy még nem tárgyaltatott, képviselő társunk Tisza Kálmán kifejtette nézetemet. Maniu Aurél t. tagtársunkra nézve kívánok még egyet megemlíteni. — Nagyon csodálkozom, hogy Maniu képviselő ur, midőn a föliratot mind formájára, mind kül mind béltartalmára nézve elfogadta, s tökéletesen magáévá tette, most, hogy tárgyaltatnak a pontok, mindig azon nehézsége merül föl, hogy a nemzetiségi kérdésnek nem tétetik elég. (Helyes!) Kik, midőn a felirati javaslat a ház asztalára letétetett, azt elfogadták, azok nem tu­dom minek tesznek nehézséget. (Derültség, Szavazzunk! Álljanak el!) Vertán Endre: Az átalános óhajtást abban látom egyesülni, hogy álljak el a szólástól. Részem­ről szívesen elállók, ha a többiek is elállanak. — (Ugyan e feltétel alatt mondván le mégtöbben is, midőn Szentiványi Adolf fölszólal, s amazok is élni akarnak szólási jogukkal.) Elnök: Ne méltóztassék többé ugy lemondani: „ha a többi is lemond," mert az szüli e zavarokat. (A Szentiványi Adolf előtt följegyzett tagok most föltétlenül lemondanak a szólásról.) Szentiványi Adolf: A nemzetiségek jövőjének két biztosítéka van, mely minden aggályt megszün­tethet. Az első biztosíték az alkotmányosság maga. melynek képviseleti alapján, törvényt rólunk nélkülünk hozni nem lehet. A másik biztosíték pedig a magyar elemnek (Zaj), — mely számra, értelmiségre nézve ez országban a legfontosabb — igazságszeretete, loyalitása és előzékenysége. E magyar elem már akkor kiemelte jogainkat és elismerte, midőn még alkalmunk sem volt kívánalmaink előadására. Én tehát a ma­gyar elemnek (Zaj) ezen előzékenységéért, és jó érzelmeért itt ünnepélyesen és nyíltan köszönetet szavazok. Azt tartom, szavazatomat minden szláv kerületben képviselő támogatni fogja. Egyébiránt e tárgy fontosságá­nál fogva kívánja, hogy tüzetesen tárgyaljuk, s ne most per tangentem. Mi a módosítváuyokat illeti, meg­győződésemet ki kell nyilvánítanom: én a szerkezetet nem változtatnám meg, (Helyeslés) mert átalánosságban az egyenjogúság ki van emelve, de azt részletezni nem lehet föliratban. Más szempontból sem bántanám azonban a szerkezetet. Tisztán határozati ember voltam, de miután a fölírat győzött és meggyőződtem, hogy e fölirat nem csak az országos közvélemény kivánata, hanem az európait is biztosítja számunkra: én azt olv szent okmánynak tartom, hogy egyetlen egy kommáját sem változtatnám meg. (Helyeslés.) Popovits János: Ha megvolnék győződve arról, miként a javaslatban levő fölirat, mely e háznak $lső fólszólamlását képezi, nem leend e háznak egyszersmind utolsó fdlszólamlása is: akkor megvallom, nem tartanám elmaradhatatlan szükségesnek, ezúttal szót emelni. Azonban én nem reményihetem, s nem is hi­szem , hogy e háznak oly optimista tagja lenne, ki bizton reménylhetné e fölírat kívánt sükerét, mely alkal­Sépv. ház napi, II. k. 28

Next

/
Thumbnails
Contents