Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-41

110 XLI. ülés 1861. június 10-kén. mat adna a szőnyegen levő kérdés későbbi tárgyalására, mikorra előadásomat halaszthatnám; és igy kénytelennek látom magamat a tisztelt ház rövid türelmének kikérésére. (Halljuk!) Tisztelt képviselőház! Ha a pártviszály és egyenetlenség szelleme nem volna e honfiai között, oly gyakran s oly időkben, midőn legnagyobb egyetértésre leendett szükség; akkor aligha jutottunk volna azon szomorú állapotra, melyben legszentebb jogainkért föliratot kellessék intéznünk, egy oly hatalomhoz, melyet e ház törvényesnek nem ismer. A múlt története azonban arra való, hogy abból a jelen okuljon; miért is abban a nézetben vagyok, miszerint, velünk, — kik azért jöttünk e szent helyen össze, hogy hazánk szerencsétlen sorsán változtatni törekedjünk, — főfeladatunk mindenekelőtt abban áll, hogy hazánkban az egyenetlenség okait megszüntetve , az egymás iránti bizalmat, s egyetértést helyreállítani, s megszilárdítani igyekezzünk. (Helyes.) Sok volt az ok, mely hajdan a belviszályoknak életet adott. (Zaj: Rendre; Szavazzunk!) Ezen okoknak nagy része már szerencsésen sírba szállott, s ma már ugy látszik, miszerint ama főtényező, mely az egyenetlenségnek kútforrását képezi, leginkább a hazánkban még megoldatlan nemzetiségi kérdésben találja alapját, Csak ezt kell tehát szerencsésen megoldanunk és biztosan nézhetünk hazánk jobb jövőjébe. De ezen kérdést én csak ugy tartom üdvösen megoldhatónak, ha teljes jogegyenlőség szolgáland a megoldás alapjául. Mert tagadhatatlan tény, miszerint e haza valamennyi benne lakó népeknek hazája; s miután e közös haza fenntartásához valamennyi benne lakó népek hozzájárultak, hozzájárulnak, s jövőben is hozzájárulniuk kellend, jogosan és méltányosan következik, miszerint az e hazában élvezhető minden jogokban , valamint az egyes individuumok, ugy az egyes nemzetiségek is egyenlő arányban részesüljenek. (Ugy van! Helyes!) Szükséges, hogy a haza, ezen közös anya, valamennyi gyermekeinek édes és ne mostoha anyja legyen; szükséges pedig ez nem csak azért, mert az igazság ezt kívánja, hanem azért is, mert a hazának s közös jogainknak megoltalmazására s fenntartására ez föltétlen kellék. En tehát a nemzetiségi kérdés ilyképeni megoldását, nem csak az illető nemzetiségek jogos éa korszerű igényeik tekintetéből, hanem tisztán hazai szempontból is kívánom. Én azt óhajtom, hogy minden az országban lakó nemzetiségek, valódi testvéri viszony s egyetértésben éljenek egymással; mert csak ekként összpontosítható az ország ereje egy legyőzhetlen hatalommá, mely nélkül sem szabadságunk sem lételünk biztosítva nincsen, (Tetszés.) Ha a nemzetiségi kérdés, az általam pártolt elv szerint nyerendi megoldását, akkor hazánk egy óriási sziklához hasonlítand, mely legnagyobb viharokkal is daczolni képes leend; akkor a reactio hatalma örökre kihalt e honból; és az absolutismus fegyvere eltompulva fog visszapattanni a valódi szabadság, egyenlőség és testvériség védpaizsáról. Es én bizva a magyar nemzet bölcs belátásában, loyalitásában, és a hazai érdekek iránti áldozat készségében; teljes reményben vagyok, hogy ezen kérdés megoldása szerencsésen létre is jövend, teljes reményben vagyok pedig annyival is inkább, mert a mi a többi nemzetiségeket, s ezek között különösen azt, melynek én is egyik hű fia vagyok, t. i. a román nemzetet illeti, — a mennyire ennek nézeteit ismerni alkalmam van, — bátran állíthatni vélem, miszerint a románok semmit sem óhajtanak jobban, mint a magyar nemzetteli őszinte és állandó kibékülést, megújítását azon szent frigynek, melyet ezredév előtt ős apáink kötöttek ; s melyet én legtermészetesebb s legszükségesebbnek tartok. Csak szét kell tekintenünk, s azonnal szemünkbe ötlik azon két óriási tenger, a germanismus, éa panslavismus tengere, melyek századok óta elnyeléssel fenyegették, s mai napig fenyegetik mind a magyar mind a román nemzetet, mint két egyedül álló szigetecskét. Ha tehát igaz az, hogy az érdekegység legbiztosabb alapja az egymáshozi ragaszkodásnak, akkor ugy hiszem, hogy kivált midőn ezen egymáshozi ragaszkodás közös lételünk föltétele, jogosan senki sem kételkedhetik abban, miszerint a román nemzet őszinte hü testvére akar és tud lenni a magyar nemzetnek. Ha a román nemzet e hazában mint egyenjogú testvérnemzet akar elismertetni, ez által sem többet sem kevesebbet nem akar, mint a magyar nemzetnek mentől valódibb és elválhatlanabb testvérévé lenni. Es ha a román nemzetnek a magyartóli elszakadási szándoka lenne, — a milyen gyanúsítást e házban, fájdalom, hallanom kellett, akkor ez bizonyosan csak azon esetben állhatna elő, ha arról kellenék meggyőződnie, miszerint magyar testvére, — mit én föl nem tehetek, — az igazi testvériség valódi föltételeit vele megosztani nem akarná. Ugyanazért ne higyje senki, hogy a román azért, mert nemzeti létét biztosíttatni akarja, ellensége a magyarnak. (Helyes!) Ha a románok annyira féltékenyek nemzetiségökre, melyet e földön, több mint 1700 év óta, legmostohább viszonyok között is fönn tudtak tartani, — azt hiszem, senki rósz néven nem veheti; hiszen a románok e részben nem tesznek egyebet annál, mit magyar testvéreik cselekesznek, kik szintén nem ismerDek oly magas árt, melyért nemzetiségöket oda adnák. En tehát tisztelt Deák Ferencz képviselő úr fölirati javaslatának azon kifejezésével, mely a nem-