Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.
Ülésnapok - 1861-41
102 XLL ülés 1861. június 10-kén. zetében mintegy kétségbeesve, sokszor oly irányt is követett, mely önmagának is legnagyobb kárára volt. Mondani szokták az emberek: „boldog az, a ki más kárán tanul;" de én azt is mondom, az sem boldogtalan, a ki a maga kárán okulva, jobb után törekszik, s igy a szerbek is okulva a múlt 12 évi bajokon, megerősödtek azon meggyőződésben, hogy csak a sz. István koronája, s a Magyarország alkotmányos szabadságának védpaizsa alatt lelhetik föl boldogságukat; épen azért eltökélték magukat, nemcsak a magyar nemzetttel, hanem Magyarország minden népeivel kezet fogva közös erővel, egy szívvel és lélekkel a kitűzött czél felé törekedni, és jó s bal szerencsében velük együtt élni, s ha kell együtt halni! (Helyes! Éljen!) Ha tehát tisztelt ház ! az általam javaslatba hozott bővítést elfogadni méltóztatnék, az által a magyarországi szerbek még inkább erősödni fognak ebbeli határozott akaratukban; s reájok nézve addig is, miglen az ige testté váland, elég volna arra, hogy megszilárdulván bennok ez akarat, ne hagyják magukat abban bárki által is megingattatni, s még kevésbé a netaláni, ellenkező irányú kísérletekre csábíttatni. (Helyes!) De mondám fönnebb, hogy a kérdéses fölirati bővítés az egész ország érdekében is van, mert hogy a mostani válságos időben mind azon erkölcsi és anyagi erőnek osszepontosítására égető szükségünk van, a mik csak e honban föltalálhatók, mert hogy csak ily összpontosított erővel lehet hatással működni az ország önállósága s alkotmányos szabadságára nézve fölmerülő bármi veszély ellen; azt mások e házban nálamnál sokkal jobban elmondották: valamint azt is, hogy a kérdéses erők összpontosítása csakis a nemmagyar ajkú nemzetiségek jogos s méltányos igényeinek kielégítése s biztosítása által érhető el. (Ugy van!) Pedig uraim! a magyarországi szerbek sem csekély tényezők a hazai erők mérlegében, mert bár számra nézve ahg vannak többen Magyarországban s az ahhoz kapcsolt részekben egy milliónál, (Zaj) mégis nem szenved kétséget, hogy ennek egy tizedrésze, mintegy százezer minden időben fegyverfogható, s közölök ötven — hatvanezeren e mai napon is tényleges hadiszolgálatban vannak, fegyverrel kezeikben; ez pedig nem csekély tényező a veszély idejében, ha azt fölhasználni tadjuk. (Zaj.) Ezen pontból is kiindulva tehát, nem kell megütköznünk azon, hogy a magyarországi szerbek támaszkodnak azon kétoldalú szerződésre, melyre 1690. évben I. Leopold császár s magyar királylyal a legutóbbi szerb telepek, Csernovics Arzén patriarchájok által, léptek. E szerződésnek typusa a részükre in optima forma kibocsátott és jelenleg is fönnálló kegyelmes szabadalmi leveleikben föltalálható. Öntudatukban , hogy a szerbek fényes katonai érdemeikkel, a miket — ugyanazon privilégiumok tanúsága szerint — a hazának minden időben tettek, némely oly jogköveteléseket is tesznek, a melyek nem egyedül a méltányosságban , hanem az általuk vérrel szerzett történelmi jogokban is gyökereznek. (Zaj ; Halljuk!) Lehet, hogy valaki kérdezni fogja, vájjon miben állanak tehát a szerb nemzetnek ezen történelmi külön jogai ? Erre nehéz uraim! röviden feleletet adni, de a mennyire lehet bátor leszek megkísérteni ezen követelések sommáját e következendőkben megközelítve előadni: (Halljuk!) A magyarországi szerbek kivannak vallásuk szabadságán s azon ügyeken kívül, melyek ezzel kapcsolatban vannak, Magyarország koronája, törvényhozása s központi hatóságainak igazgatása alatt, alsóbb körben azon a területen, melyen többségben laknak, belügyeikbeni autonómiát, s annál nemzeti nyelvűknek és saját embereiknek alkalmazhatását. Tehát nem kivannak ők, — mint némelyek mondani szeretik — képezni e honban statum in statu; az én csekély meggyőződésem szerint ez nem külön status. De meglehet, hogy többet követelnek valamivel a szerbek annál, mit a többi nemmagyar ajkú nemzetiségek csupán a méltányosságra lehetvén hivatkozniuk, követelhetnek, (Zaj.) s épen e körülményben rejlik indoka s alapja indítványomnak, vagyis annak, hogy miért kívánom én a fölirati bővítést. Uraim! Ezen országgyűlésnek tartatott fönn a dicsőség a magyarországi szerbek ügyét, s e honbani politikai helyzetüket valahára tisztába hozni, a mint azt a magyar nemzet Europaszerte ismert igazságszereteténél s loyalitásánál fogva, teljes reménynyel várni is lehet. Addig is pedig, mig az megtörténend, ismételve is esedezem a tisztelt képviselőház előtt módosítványom elfogadása végett. Ivánka Imre: Azt hiszem, hogy a tisztelt ház nagy többségének véleményével találkozom, ha hivatkozom arra, mit tegnapelőtt báró Eötvös Jósef képviselőtársunk mondott, hogy igy mellékesen ne tárgyaljuk a nemzetiségi kérdéseket, hanem hagyjuk akkorra, mikor tüzetesen lehet hozzá szólam. Ismétlem, mit már máskor is kimondottam, hogy én a tökéletes jogegyenlőség embere vagyok, és semminemű privilégiumot nem akarok, még a magyarnak sem, is igy tehát per parenthesim mondva, másnak sem. Ugyanazért kérem a magam módosítványát tekintetbe venni, mely talán a czélnak megfelel, s mely igy hangzik: „és megadni szándékozunk minden nemzetiségnek a teljes jogegyenlőség alapján mindent , mi az ország politikai szétdarabolása s törvényes önállásának koczkáztatása nélkül megadható." (Helyes! Maradjon! Szavazzunk!) Elnök: Tisztelt ház! (Halljuk!) még nem szavazhatunk; mert számosan vannak még följegyezve, kiket ki kell hallgatnunk. — Faur János .• Tisztelt ház! Az átalános tárgyalásnál nem akarván a háznak már ugy is kimerített •
