Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-41

XLI. ülés 1861. június 10-kén. 103 türelmét tovább fárasztani, nem éltem, mint kívántam a szóval, ennek némi méltánylásául bátorkodom a tisztelt házat megkérni, méltóztassék e jelen speciális kérdés körüli nézeteim kifejtését meghallgatni. (Halljuk 0 Mielőtt azonban ebbe bocsátkoznám. nem hagyhatom megjegyzés nélkül előttem szóló Ivánka képviselőtársunk azon kijelentését, hogy ő nem szeretné a nemzetiségi kérdést csak ugy mellesleg tárgyaim, én azt tartom, hogy midőn az alap, a főelv kijelentése, megállapítása körül forog a kérdés, az nem mellesleges, hanem érdemleges tárgyalás. (Zaj.) — Most a tárgyra áttérve: Én is helyzetünk achilles-sarkának a nemzetiségi kérdést tartom, szerintem annak szerencsés megoldásától feltételeztetik, hogy egyebet ne mondjak, az, hogy a bennünket netán számításba venni akaró Európának, barát vagy ellennek azt mondhassuk, mi itt 15 millió érdekegységben egybeolvadt nép vagyunk, mely feladatának e helyen jobban fog megfelelni, mint két annyi más nép ; és azt nagyítás nélkül mondhatjuk , mert akár tekintsük kimerithetlen anyagi segédforrásainkat, melyek nagyrészt ki sincsenek fejlesztve, de könnyen kifejleszthetők, akár tekintsük már eddig is tanúsított politikai érettségünket, akár szilárd, következetes politikai jellemünket, akár lángoló, legnagyobb áldozatra kész hazaszeretetünket, akár edzett, sanyart, nélkülözést, fáradalmat megvető, élénk, lelkes, bátor badfiainkat, a versenyt bár kivel kiálljuk. S vájjon oly nehéz ezen kérdés megoldása, hogy nem mernénk bátran szeme közé nézni ? Oly nagyok a nehézségek és áldozatok, hogy azok a nyerendő előnyökkel nem állnak arányban? En ugy hiszem, hogy nem; — a megoldáshoz csak helyes felfogás, elfogulatlanság és jó akarat kell, és kész a megoldás, az áldozat kevés, vagy csak képzelt, az előnyök kiszámíthatlanok. Magyarország sok más nagy fontosságú kérdésben megmutatta, hogy a mit felkarol, képes is megoldani; az alkotmány ezeréves, a sok küzdés és szenvedés iskolája nem nyom nélkül tűnt el fölöttünk, megérlelte érzelmünket, megedzette erőnket, bővelkedünk is jelenségekben, melyek ritkák a világtörténelemben , csak egynehányat akarok megemlíteni a legújabb korból. (Halljuk!) 1847

8-ban, midőn a kiváltságos osztály, mely egyedül képviselte az országot, önkényt lemondott előjogairól és egyéb anyagi előnyeiről, nem csak lemondott, hanem, hogy lemondása valósággá váljék, midőn ama törvények meg lőnek támadva, azok védelmében nem kiméit vagyon és véráldozatot, erre alig van példa a történetben, holott ellenkezőleg az sok példát mutat fel, hogy az előjogok csak sok küzdés és erőszak után törültettek, sőt a jogosultak vérében fulasztattak el: legközelebb az evangelicusok egyházi jogaik védelmében tanúsított magatartása az ország minden lakosának, valláskülömbség nélkül, rokonszenvével találkozott, és ügyök diadalát ugy tekintették a nem evangelicusok is, mint saját ügyökét, holott ellenkezőleg a concordatum ellen, mely a katholika egyház befolyását, jogait nagyobitotta volna; magok a katholikusok zúdultak fel leginkább; mindez akkor történik nálunk, midőn más, a civilisatio ólén álló nemzeteknél vallási türelmetlenséget, ós az egyházi befolyást az állam politikája ellen küzdeni látjuk; mindez oda mutat ( hogy mi a politikai érettség magasabb fokán állunk, mi a jogok megítélésében, elismerésében és megadásában a szűkebb érdekű particularismuson túlemelkedve, azokat a közérdek magasabb szempontjából ítéljük és akarjuk megoldani, hogy mi közérdeknek mindent alárendelünk. Hogy a nemzetiségi kérdés közérdekű tárgy, sőt életkérdés, azt ugy hiszem, e házban senki sem fogja kétségbe vonni. Remélem tehát, hogy a nemzetiségi kérdés, mint szinte közérdekű tárgy, sőt több: életkérdés, nem a partícularismus szükkeblüségével, hanem magasabb szempontból, a jól értett hazafiság készségével fog megítéltetni és megoldatni. (Ugy van!) Mutassuk meg, hogy valamint a vallás sokfélesége, ugy a nemzetek különbfélesége nálunk nem akadály a honfiak érdekegységének; mutassuk meg, hogy mi e nehéz kérdést is könnyűséggel oldjuk meg, mert nem vagyunk önzők, és igazságosak tudunk lenni, s hogy az is, mit elleneink mint sebezhető oldalunkat , gyengeségünket felmutatnak, uj erőt kölcsönöz, a mennyiben szerencsés és igazságos megoldása újra reánk fordítja Európa figyelmét, növeli rokonszenvét, szövetségest szerez minden olyan népben, melynek hon roszabb sorsa, mint nálunk a más nemzetiségbelinek, itthon pedig sokszorozza erőnket. (Helyes!) Tisztelt ház! Szerintem a nemzetiség eszméje eszme, mint volt a kereszténység, a vallás, a szabadság eszméje; én azt is, mint az utóbbiakat, nem tartom vógczélnak, hanem eszköznek a czél elérésére, az emberiség mívelődésére, boldogságára vezető eszköznek; — de a nemzetiség eszméje korunkban még több; ez azon eszköz, mely legalkalmasabbnak bizonyult a népek solidaritását a népfelség érdekében az Önkény ellen megállapítani, ez legbiztosabb eszköznek bizonyult a népjogok győzelmét a zsarnokság ellen biztosítani. A ki ezt tagadja, az nem érti korunk szellemét, a ki annak megoldásához nem őszintén járul, az színlel, ha a szabadelvüséget vallja; többet mondok: mind azon nép, mely a nemzetiségi eszmét másban megtámadja, az a zsarnokságnak és reactiónak oly szolgálatot tesz, mint az, ki annak zászlói alatt ellene küzd, árulója az egyik is, a másik is a népjogoknak. (Helyes!) Nézetei helyességével és képességével senki a szerénység megsértése nélkül nem dicsekedhetik, de arról, mit érez és akar, minden ember tehet magáról bátran vallomást, tehát azt mondom, hogy egész szívvel, lélekkel román vagyok, és mivel arról, ki nagyon ragaszkodik nemzetiségéhez, gyakran monda26*