Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-11
52 XI ülés 1861. april 25-kén. Mindezek oly alakhiányok, melyek legalább véleményem szerint, a követjelölt, igazoltatását nem gátolhatják. S ezen hiányok kipótlása végett, a mellett hogy a követ igazoltatott, a jegyzőkönyv visszarküldetett, de tisztán csak kipótlás végett. Igaz, hogy itt a jelen esetben nincs kimondva a jegyzőkönyvben, hogy Bika Simon ur tehát követnek nyilváníttatott; de méltóztassék megnézni, benne van, hogy 900 és néhány szavazat esett reá. Természetes következmény tehát, hogy miután a szavazatok többsége őt illeti, képviselőnek Bika Simon ur választatott meg. — Véleményem szerint ez oly alakhiány s épen oly összeütköző az V-dik t. czikk 43-dik §-sával a milyen Batthyány Zsigmond gróf megválasztatása volt, azon különbséggel hogy itt még a két szavazatszedö küldött sem irta alá a jegyzökönyvet. — Már most méltóztassék a tisztelt ház bölcs belátása szerint Ítélni. De véleményem szerint az emiitett két eset ugyanazonos lévén, nem szeretném ha azon következetlenségbe esnénk, hogy míg az egyik esetben azon hiány mellett, melynek a törvény követelménye szerint nem kellene lenni, — a igazoljukképviselőt s a jegyzökönyvet tisztán csak kipótlás végett küldjük vissza : a jelenesetben, hol szintén csak a 43-dik §. elleni hiány forog fenn, a képviselőt nem akarjuk igazolni mind addig, mig ezen hiány ki nem pótoltatik. — Tehát vagy a másik esetben is tökéletesen fel kellett volna függeszteni azon képviselő jogát; vagy ha ott nem tettük azt, véleményem szerint, itt is igazolandó a képviselő s csak a kérdéses alakhiány pótlandó ki. * Mihályi Gábor : Azt hiszem, hogy épen e mai napon határoztuk egyik képviselő társunkra, ha nem csalatkozom Batthyány grófra nézve, hogy miután a jegyzőkönyvben némely hiányok vannak, az neki ezeknek kipótlása végett átadassék. Miután az egyik iránt igy határoztunk, s látjuk, hogy itt csak tollhiba van, mert a jegyzőkönyv mindkét fél emberei által aláíratott s csak az nincs benne, kikre szavaztak, s hány szavazat volt mindössze; annálfogva nagyon kérem, méltóztassanak ezen igen érdemes férfiút igazolt képviselő társunk gyanánt elfogadni. Csíky Sándor : Itt rendben készült a jegyzőkönyv. Alá van irva az elnök, a jegyzők s a szavazatszedő tagok által. — Tehát az illető képviselő igazolandó. Terényi Lajos : Hogy főtisztelendő Bika Simon úr az élesdi-kerület részéről, képviselőül valósággal elválasztatott, azt ugy hiszem a jelen lévő biharmegyei követek is igazolhatják;de másrészről a hírlapok útján is értesültünk róla. De már maga azon körülmény is, hogy az illetőnek kezébe adatott az igazozolási okmány—habár ez hiányos is, tanúsítja azt, hogy megvan választva; mert különben semmi okmányt nem nyert volna. Tanúsítja továbbá az is, hogy más képviselő azon kerületből nem érkezett, s a nevezett ellen kérvény mind e mai napig nem adatott be. Annálfogva azt hiszem, hogy tanácskozási joga fönntartandó. Kállay Ödön : Igazolt képviselőnek csak azt vehetjük, ki minden kérdésen kívül áll. Itt pedig azon kérdés van, hogy a választott neve nincs beírva; erre tehát azt mondani, hogy visszaküldjük a jegyzőkönyvet kiigazítás végett, de a képviselőt mégis igazoltnak nyilvánítjuk : ellenmondás. Hogy a választottat mégis megfoszszuk szavazatjogától, azt nem tudom helyesnek találni. De mindaddig, mig a jegyzőkönyv ellen kifogás van, addig nem lehet mondani, hogy a képviselő igazolt. Kazinczy Gábor : Én sem akarom a választás megsemmisítését, hanem annak igazoltatását teljes lehetetlennek tartom. Az okmány t. i. nem csak formájában hiányos, hanem egyenesen lényegében is, mit mindenesetre fel kell deríteni, mely földerítésnek eredménye olyan lehet, mi ezen úrnak igazoltatását utólagosan megsemmisítheti. — A jegyzőkönyv t. i. azt mondja, hogy két competens volt azon választásra nézve : Bika Simon és Csengery Antal; s íme a szavazati lajstromban csak az áll, hogy 978 szavazata volt az egyiknek; de'nincs érintve, hogy hány szavazata volt a másiknak. — Következőleg itt a tisztelt háznak az Ítéletet szükségkép fel kell függesztenie, mert a jegyzökönyvkipótlása fogja még megmutatni, váljon nem volt-e az ellenfélnek több szavazata. Imrédy Lipót : Előttem szólott képviselő társam tökéletesen kifejté már nézeteimet, azért egyszerűen csak azt jelentem ki, hogy véleményét teljesen pártolom. Tisza László : Én is röviden csak azt akarom kijelenteni, hogy ámbár a jegyzőkönyv kiegészítendő és kipótlandó s ámbár ki nem mondhatja a tisztelt ház, hogy az élesdi-kerület igen tisztelt képviselője ezennel igazoltatik; mégis kell, hogy ez utóbbi addig is minden képviselői jogával élhessen. Csengery Antal : Én csak azt akarom megjegyezni, mit a tisztelt előadó emiitett; nevezetesen,hogy azon körülményből is, hogy a választmány e jegyzőkönyvet Bika Simon urnák kiadatni rendelte, már kitűnik az, miszerint ö többséggel volt megválasztva. Opicz Sándor : A mi az osztály előadójának véleményét illeti, előlegesen kijelentem, hogy azt részemről szintén osztom. De azon egyszerű igénytelen nézetem van még, hogy a jegyzőkönyv ne csak az aláírások kiegészítése végett küldessék vissza, — hanem miután abból az átalános szavazattöbbség nem tűnik ki, — egyszersmind erre is figyelmeztessenek az illetők. Ürményi Miksa : Egy véleményben vagyok Kazinczy Gábor úrral, hogy midőn a jegyzőkönyv egy része még kiegészíttetlen, meglehet, hogy annak folytán, miután abban nem csak a szavazatok fordulnak elő, oly körülményt is fedezhet föl a ház, melynek következtében nem találná a képviselőt igazolandónak. S azért azt tartom, hogy őt szavazati jogától föl kell függeszteni. (Felkiáltások : Nem kell felfüggeszteni!) Elnök : Miután a jegyzőkönyv kipótlása. már el van rendelve, csak az iránt látok még véleménykülönbséget, hogy némelyek egészen igazoltnak kívánják kijelenteni az illetőt; mások tagsági jogában