Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-12
XH.|ülés 1861. april 26-kán. 53 azért meghagyatni kívánják;—és ismét vannak némelyek, kik még attól is meg akarják fosztani. Nem lehetne talán azt mondani, hogy a tagsági jogtól a pótolandók pótlása előtt, semmi esetre sem fosztathatik meg? Vagy e végből szavazás kívántatik? (Felkiáltások : Nem!) Végzésül tehát azt mondom ki, hogy addig is, mig a jegyzőkönyv hiányai kipótoltatni fognak, Bika Simon ur tagsági jogától meg nem fosztatik. (Közhelyeslés.) Ezzel az ülés d. u. 1 % órakor feloszlott. XII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1861. april 26-kán, d. e. 10 órakor. Elnök Amai ülés jegyzökönyvét Jura Györgyjegyző fogja vezetni. A szólókat pedig Tanárky Gedeon jegyző irandja fel. A tegnapi jegyzőkönyv fog mindenek előtt hitelesíttetni. Csengery Imre jegyző olvassa a XI. ülés jegyzökönyvét. A jegyzőkönyv felolvasása után : Podmaniczky Frigyes báró : Tisztelt ház! Mindnyájunkra aggasztólag hat igen tisztelt korelnökünk Palóezy Lászlónak súlyos betegsége! Én azt hiszem, miszerint kellemetlenül volnánk meglepetve az által, ha a lehető legrövidebb idő alatt a legjobb hirek nem érkeznének egészségi állapotának jobbra fordultáról. Kérjük meg tehát t. elnökünket, lenne oly szives, naponkint az ülés megnyitása alkalmával jelentést tenni a felől, vájjon javulásnak indult-e szeretve tisztelt korelnökünk egészségi állapota ? (Közhelyeslés.) Elnök : Fogom teljesitni a megbízást; a mai napra nézve azonban fájdalommal kell jelentenem, hogy a tisztelt hazafi súlyosan beteg, és eddigi egészségi állapota javulásnak nem indult. (Atalános fájdalmas részvét!) A kilencz tagú igazoló bizottmány azon képviselő urak fölötti jegyzőkönyveit, kiknek megválasztatása kérdés alá nem jött, jelentés mellett a tisztelt háznak beadja. Ezek mindjárt felvétethetnek, hogy az illető tagok tagsági jogaikkal élhessenek. Tanárky Gedeon felolvassa a kilencztagu bizottmány jelentését. Elnök : E szerint igazoltaknak következő képviselő urak Bernáth Zsigmond, Csernovics Péter, Bogdanovics Vilibáld és Királyi Pál, — (Éljenek!) jelentetnek ki. Most következik a tegnap félbenhagyott VI. osztály jelentésének további tárgyalása. Terényi Lajos mint azon osztály előadója olvassa a Fráter Pál Nógrádmegye ecsegh-kerületi képviselő választására vonatkozó okmányokat, melyek szerint az osztály azt véleményezi : hogy úgy a választók összeírása, mint a választásnál megjelent szavazások névjegyzéke összehasonlítás végett terjesztessenek elő. Elnök: Az osztály által pótoltatni kivánt hiányok felvilágosítására, Fráter Pál ur, miként folyó hó 19-kén tartott ülésünkben jelenteni szerencsém volt, a következő két okmányt adta kezemhez, melynek egyike az 1861-ik év martius hó 20-kán Ecseghen történt képviselő-választás alkalmával Fráter Pálra esett szavazatnak följegyzését foglalja magában. A másik az ecseghi választó-kerület választási névjegyzékének betűszerinti kimutatását tárgyazza, melyben az illető községeknek és pusztáknak nevei foglaltatnak és mindegyik után a választók számszerinti összes mennyisége ki van téve. Más iratok nem lévén, méltóztassanak a tárgyhoz szólani. Halász Boldizsár : A panasz a verekedésre van alapítva és arra, hogy többen szavaztak olyanok kiknek szavazati joguk nem lett volna. A verekedést illetőleg, a jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a Bozó-párt kezdte a verekedést, — mint rendesen a kisebbség szokta az ily bajokat okozni, hogy elveretvén a csatatérről azt mondhassa, miszerint alkotmányos jogával nem élhetett. Azon tanuk is, kik a verekedési tényt igazolják, ugy látom, mind azon párthoz tartoznak, mely kisebbségben maradt. —De ők kezdték a verekedést s igy ha a többség nem engedett és eltolta őket a helyszínéről, azt csak maguknak tulajdonítsák. Egyébiránt a verekedés után a rend és csend ismét helyreállíttatván, fel voltak híva szavazási joguk gyakorlatára; hogy azt nem tették, az ismét egyik szokott fogása a kisebbségnek, hogy ez által érvénytelenné tegye a választást. A mi azt illeti, hogy sokan szavaztak olyanok, kiknek nem volt joguk a szavazáshoz, ez nem tartozik a házhoz; hanem az lett volna helyén, hogy a központi bizottmányhoz adják be reclamátióikat, (Zaj.) Benczúr esetében hasonlókép 29 zsidó vagyis olyan egyén, kinek szavazatjoga nem volt, szavazott, és a t. ház, bár jogtalannak ismerte a tényt, a követet mégis igazolandónak vélte; — s igy azt gondolom tehát, hogy az illetőknek kötelességük lett volna az e részbeni panaszt a központi bizottmánynak bejelenteni. Különben is Fráter Pál 150 szavazattal volt többségben, tehát ha le is számíttatik azon Képv. ház aapí. I, k. 14