Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-33

XXXHI. ülés 1861. május 3i-kén. 359 ismeretes volt: ezen nevezetet a törvényhozás mezején soha nem használták, mi ok indíthatna minket annak használására ? Én nem tudom, hogy ha az európai közjog és diplomatia mezején a pragmatica sanctio nevezet, az 1713. april 19-ki örökösödési szabályzat számára már régóta, azaz elejétől fogva el van foglalva, mi ok indíthatna minket arra, hogy a mi autonóm nemzetünk és hazánk valamelyik törvényczikkét ezen ominosns névvel fölruházzuk? (Helyeslés.) Bizonynyal semmi helyes ok nem indíthat, annyival is inkább, mert a pragmatica sanctio a magyar törvényhozás küszöbénél, mulhatlanul és szükségképen levetkezvén a maga eddigi nevét, alakját és lényegét, soha azzá többé nem lehetett a mi az előtt volt, hanem lett azzá, a mivé a magyar alkotmányos öntörvényhozás processusának organicus alapelvei szerint lennie kellett, t. i, egy vagy több articulussá, sarkalatos törvénynyé és semmi mássá. És e ponton tisztelnünk kell őseink nagy figyelmét, alkotmányos elvek iránti hűségét és bölcseségét. íme, midőn a bécsi és linczi békekötést beczikkelyezik, ezt világosan és névszerint kimondják. Sőt későbben is, mindenkor külön fölemlítik a békekötéseket mint ilyeneket, külön ismét a beezikkelyező törvényeket. Igenis, mert ama békekötéseket elismerték a népjog örök elvei szerint önállólag is létező és a garantirozó beczikkelyezés előtt is már jogilag bevégzett kétoldalú kötéseknek; — de midőn a nőág örökösödését elfogadják, teljességgel nem mondják, hogy beczikkelyezzük íme a pragmatica sanctiót; igenis, mert az, mint ilyen, a magyar alkotmányos törvényhozás mezején, egyetlen egy perczig is meg nem állhatott. Ezen egyedül helyes és törvényes szempont, annyival nagyobb fontosságú reánk nézve, (Halljuk!) mert nem egyszer hallottunk a császári trónról s a magasabb kormányszékekről oly szózatokat, melyek azt akarták elhitetni velünk, hogy a pragmatica sanctio reánk nézve is oly valami magasabb értékű és fölsőbb jogi hatályú szerződés, mely hazánk rendszeres és szabályszerű törvényhozásának is fölötte áll. Holott a történetek bizonyítása és a helyes törvényes fölfogás szerint, az 1723: I. és II. t. czikkek nem egyebek, mint sarkalatos törvények, a többi sarkalatos törvények között; oly törvénypontok, melyeket későbbi sarkalatostörvények, mint például az l79/í :X. s azl848-ki törvények magyarázhattak és magyaráztak, shaa szükség ugy kívánja: a későbbi szabályszerű sarkalatos törvények módosító vagy eltörlő hatalmának is alája eshetnek. (Nagy helyeslés.) Egyébiránt, ha mindezek ellenére is csak ugyan azt mondanók, hogy a pragmatica sanctio az 1723-ki törvények között valóban ott van: igen nehéz helyzetbe jutnánk, ha maguknak az illető törvényczikkeknek részletes kijelölésére fognánk szoríttatni. Némelyek, mint például a budai megnyitásra vonatkozó császári oklevél, azt vélik, hogy a pragmatica sanctio az 1723:

1. és II. t. czikkekben van, s valóban ezekre történtek ezelőtt is mindenkor a hivatkozások ott, hol successióról volt szó. Ámde mi a pragmatica sanctiót kétoldalú kötésnek, tehát olyannak szoktuk nevezni, a melyben a nemzet jogai is biztositva vannak; ezen jogok pedig nem annyira az I. és II., mint sokkal inkább a III. törvényczikkben vannak határozottan megjelölve és biztositva, — (Atalános helyeslés.) a mmt ezt maguk az 179%-ki országgyűlés rendéi is, midőn a dynastia és nemzet közötti kétoldalú kötésről szólanak, többrendbeli irataikban világosan igy jelölik ki; — a honnan mások az ujabb időkben is, már ezen III. czikket is a pragmatica sanetióhoz tartozónak vélik. Igen de itt ismét nem lehet megállapodni, mert a IV. törvényezikk annyira hozzátartozik a III-ikhoz, miszerint igy kezdődik: ,,Et quia;" (Derültség) de itt megint nem lehet megmaradni, mert az V. VI. VII. törvény czikkek, mint tartalmuk világosan mutatja, ismét alapjogokról szólanak s nem egyebek, mint a IIL-iknak magyarázatai, részletei. íme uraim, ily sajátságos helyzetbe, ilyen tőrbe jutnánk, ha törvénykönyvünkben a pragmatica sanctiót keresnők. (Helyes! Igaz!) Mellőzzük tehát mi is, miként őseink mellőzték a pragmatica sanctio nevezetet, hanem szóljunk hazánk sarkalatos törvényeiről; (Közhelyeslés.) mert hazánk alkotmányos és önálló voltának természete szerint csupán ezekről szólhatunk. Hazánk alkotmányos függetlensége és önállósága mellett alig van egyegy hatályosabb bizonyíték mint az, hogy őseink a pragmatica sanctiót hiven és következetesen ignorálták • — és viszont, méltán tartani lehet tőle, hogy ha a pragmatica sanctio nevezet törvényhozásunk s közjogi viszonyaink mezején canonisáltatik, vele együtt oly ferde fogalmak és elvek fognak becsempésztetni, melyeknek alkotmányunk organismusában lenni legkisebb jogosultságok nincs, s melyek hazánk szabadságára és függetlenségére nézve, veszélyes hatásuakká, vagy legalább zavart okozókká lehetnének. Mindezek után, áttérek már ama sok tekintetben fatális kérdés rövid taglalására, hogy első fölszőlalásunkat kihez intézzük s minő alakba öntsük. (Halljuk!) Megvallom uraim, hogy részemről legalább semmi veszélyt és semmi képtelenséget nem látnék abban, ha tanácskozásaink eredményét alakba épen nem öntenők s igy senkihez is nem intéznők. Hiszen elég példa van reá, hogy maguk a római szent birodalom gyűlései is efféle alakba öntött eredmény nélkül oszlottak el. Sőt hazánkban is, ha jól emlékszem az 1580. évi országgyűlés, midőn az idegeneknek a magyar hadseregből s a kormányszékekből való rögtöni eltávozását s átalában az ország szabadságainak haladéktalan helyreállítását követelte de sikeretlenül: ekkor minden alakba öntött eredmény nélkül, de méltó indignatióval magát föloszlatta. (Igaz!) Hiszen azon bölcs, bátor és ékes nyilatkozatokból, melyek e teremben föltámadtak, s melyek ügyünk érdemére nézve mindnyájan egyértelműek, mind jó barátink, mind elelenségeink igaz eleget érthetnek. (Halljuk! Halljuk!) E nyilatkozatok nem enyésznek el e terem falai között , nem pusztában kiáltó szózatok ezek többé, mert a sajtó szárnyain bejárják a föld határait mindenfelé, 90*