Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-33
356 XXXIII, ülés 1 Sői. május 3í-kéh, ez. 5 §-a szerint meg kellett volna hivattatniuk, meghiva nincsenek, és így a megalakulhatásnak törvényes lehetősége is hiányzik: a szabályokra támaszkodva azt mondani, hogy a ház meg van alakulva, annyi lenne , mint a szentesített országos törvényéket az ezekkel mérlegbe sem tehető s ezek ellenében értékkel nem bíró" házszabályoknak alárendelni, s az ország territoriális és politikai integritását ignorálni.— Mondatott az is, hogy a meg nem hivott részeket úgy kell tekintenünk, mint voltak hajdan némely megyék, melyek ellenséges hatalom fegyveres uralma alatt levén, az országgyűlésre meg nem jelenhettek, de azért a megjelent rész minden törvényhozói jogot annak rendje szerint gyakorolt. Nem lett volna rósz ezen nézetet speciális példákkal is igazolni, megemlíteni például azt, hogy Corpus Jutásunkban mely törvények azok, melyeket oly országgyűlés hozott, melyre az illető alkatrészek meghiva nem valánák. Azt hiszem, hogy ez nem igen könnyű munka lenne. Azonban eltekintve éttől, első tekintetre látni lehet, hogy nagy különbség van abban, midőn a meghívást és megjelenhetést physioai okok gátolják, és abban, midőn a meghívás elmulasztása egyedül a törvénynek öntudatos és szántszándékos ignorálásából származik. (Helyes!) Egy szóval : nagy különbség van a törvény betöltésének természeti lehetetlensége és öntudatos nemakarása között. (Helyes!) Fölhozatott Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd és Kővár vidékének példája is, mint a melyek nélkül t. i. több törvényes országgyűléseink tartattak. Nem is említve azon igen sajátságos, s a mostaniaktól nagyon különböző viszonyokat, okokat és erdekeket, melyek a szóba hozott részek megjelenését gátolták, csak azt hozom emlékezetbe, hogy noha az 1836. XXL t. ez., s már a múlt században is több törvényezikkek, ezen részek visszacsatolását kívánták és kimondották, a visszacsatolás ténye azonban csak az 1848. VI. t. ez. következtében lön bevégezve, végrehajtva. Amiből látni való, hogy ezen részeknek, sióban forgó viszonyaiból a jelen esetre vagy épen nem, vagy csak 1848 utáni időkről lehetne némi -bizonyítási erővel okoskodni. Egyébiránt, bármit mutatnának is a múlt idők példái: azok a világos törvény iránti kötelezettség és hűség alól senkit föl nem oldanak. (Helyeslés). Az előadottakból, ellőttem legalább, kétségen kívül kitűnvén az, hogy e mi gyűlésünk épen nem bír azon kellékekkel, melyekkel positiv törvényeink értelmében egy országgyűlésnek birnia kell; : ebből önként következik, hogy mi magunkat semminemű oly tényekre fölhatalmazva lenni nem érezhetjük,, a melyek törvényeink és törvényes gyakorlatunk értelmében, az országgyűlések teendői. Azt hiszem azonban, hogy szoknunk, nyilatkoznunk, ha nem ilgy is, mint törvényes országgyűlésnek, de úgy mint népképviselők testületének, mégis lehet, szabad, sőt kell is valamit. (Zaj. Halljuk!) Lehet és szabad, mert a szólás, a nyilatkozás örök és sérthetlen szabadságát sem a természet, sem hazánk törvényei, testületi formákhoz nem kötik; kell is szólanunk, mert ezt kívánja, követeli tőlünk népképviselői állásunk fönnséges és nagy felelősséggel járó volta, s küldőinkre és folyvást nyomorban levő szegény hazánkra való tekintet. Most tehát az a kérdés, és pedig szerintem második kérdés, hogy mit szóljunk, mit nyilatkoztassunk? E tekintetben az igen tisztelt indítványozóval jóformán egyetértek, s mindazon közjógi nézeteket, elveket, tételeket, melyeket remek munkálatában lefektetett, lényegökre nézve én is szíves készséggel aláírom. Czélszerünek látnám azonban, hogy azon pótlékok, melyeket tisztelt társunk Tisza Kálmán indítványozott , szintén elfogadtassanak, mert ezeket fölöslegeseknek épen nem, sőt jelen viszonyaink között sok tekintetben üdvöseknek találom. Midőn e szerint a főlszólamlás, a nyilatkozat, tartalmának érdemére nézve az igen tisztelt indítványozóval teljesen egyetértek: van egy körülmény e téren, a mely fölötti nagy aggodalmamat, hogy ne mondjam, ellenvetésemet, semmiképen el nem titkolhatom (Halljuk!) Ezen nem csekély figyelmet érdemlő körülmény abban áll, hogy az igen tisztelt indítványozó, mindenütt ott, hol az ország alapjogait, az uralkodóházhoz s az ausztriai tartományokhoz való viszonyait fejtegeti s illetőleg védelmezi, folyvást és igen sokszor a sanctio pragmaticára hivatkozik, még pedig mint olyan valamire, a mely „nem egyszerű törvény, nem egyszerű diploma, nem octroyrozott adomány, vagy igéret, hanem kölcsönös egyezkedés folytán kötött alapszerződés 1 ' egy szóval: ő, a sanctio pragmaticát tartja országunk alapjogai - legfőbb , sőt majdnem egyedüli s a többi törvényeknél magasabb értékű biztosítékának. Ezen nézetben uraim szabatossághiány van, (Zaj.) a mit pedig mindenütt ugyan, de kivált ily nagy fontosságú közjogi tárgyak mezején kerülnünk kell; vagy talán bizonyos tévedés, mert hiszen ennek a legnagyobb és legbölcsebb elmék is alávettetvék e földön, s a köztanácskozások, azt hiszem, nem csupán szónoklatokra, de arra is valók, hogy egymás nézetei irányában, ha a közjó kívánja, észrevételeinket honfiúi szeretettel megtegyük és türelemmel fogadjuk. (Helyes!) .. Tehát szabatóssághiány vagy tévedés van, — mint említem, abban, hogy országunk alkotmányos jogainak legfőbb, vagy bármi csekély forrásául és biztositékául a pragmatica sanctio tartatik^ igenis, mert erről, mint ilyenről, ezen értelemben a magyar közjogi viszonyok mezején még csak szó sem lehet. Midőn ezen állítmány t kinyilatkoztatom, érzem, hogy nemcsak magával az igen tisztelt indítványozóval, de-az ujabb hazai közvéleménynyel is szemben állok; de tudom azt is, hogy maga a tiszta igazság s több mint egy századnak documentált törvényes gyakorlata mellettem van (Halljuk! Halljuk!)» Ugyanazért nyugodtan és bátran ismételve állíthatónak vélem, hogy a pragmatica sanctióról a magyar közjogi viszonyok mezején szó sem lehet, minthogy azon a néven teljességgel nem lehet egyebet értenünk, mint azon családi szerződést , azon örökösödési szabályzatot, melyet VI. Károly római német császár, némely korábbi, szintén családi szerződések alapjain 1713. april 19-én adott tudtára titokban a maga minisztereinek és udvari tanácsosainak.
