Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-33

354 XXXIII. KlésiSöi. majns3f-kén. A csalás azonban nem maradt boszulatlan. A magyar sajtó ha nem ostromolhatá — hallgatással mellőzte a kormány intézkedéseit; s az uj intézmények nem csak azért nem fogamzottak meg e hon főidében , mivel idegen növények voltak, hanem azért sem, mivel a föld nem volt számukra elkészítve s Hiányzott támaszuk a közvéleményben. Utóbb a magyar sajtó hallgatagsága teljes közönynyé vált mind az iránt, a mi felülről jött; s e közöny átment a közvéleménybe is. Hasztalan volt akkor már egy magasabb fölfogásu, becsületesebb irányú rendőrminiszter részéről — ki csak néhány napig ült a kormány tanácsban — a sajtó nógatása, hogy szóljon hozzá ehhez és amahhoz, habár roszalólag. A bizalmi férfiak ideje is lejárt. S a kormány a nemzet minden rétegeitől elszigetelten, teljesen magára hagyatva, minden tanács nélkül, találta magát. Intézményei, melyeket a nemzetre octroyirozott, ugy szólván, halva születtek, mint a községi törvény. Az oetroyirozó gép, mely csak provisorinmok alkotására volt alkalmas, teljesen fennakadt. Ide járult, hogy a sérthetetlen bureaueratia romlottsága a legfelsőbb körökig terjedt. S minél nagyobb volt az ámítás, annál iszonyúbb lön a kiábrándulás, annál óriásibb az európai botrány! Valóban, tisztelt képviselők, az egységes Ausztria példája megmutatta, hogy a sajtó ellenőrzését sem a drága hivatalnoki ellenőrködés, sem az erkölcstelen kémrendszer nem pótolja, s hogy a sajtószabadságot , a hol még nincsen, bármi áron is meg kellene szerezni. (Helyes!) Mi nem mint uj jogot, hanem mint törvényesen birt szent tulajdonunkat követeljük azt vissza, (Zajos éljenzés.) Sárközy Kázmér: A lefolyt évek igazolták egy hajdani bölcsnek ama mondását: „A köznyomor az erény alkalma" mert midőn bűn volt a jog és törvény melletti felszólalás, akkor a néma hallgatagság elég erős lett forróbbá tenni a honszeretetet, forróbbá a ragaszkodást ősi alkotmányunkhoz, törvényeinkhez. Ha végig nézzük a múlt absolut rendszer kezelését, gyakran látjuk felváltva vagy egyesítve abban a jogot az akarattal, a kötelességet a kényszerrel, az engedélyt a tilalommal, s végre a tekintélyt a sü< lyedéssel, — felváltva vagy egyesítve, a mint jobbnak látszott. Végig húzódott e fonal a fináncz és rendőri zaklattatástól kezdve, a kis politikai catechismusokig, melyekben az adófizetés mint főerény, s megtagadása mint, bűn lön feltüntetve. S mily czél éretett el? s milyen az egyoldalulag kezelt ama sajtó által, melyen ellenünk irni mindent lehetett, felelnünk csak a mi szabad volt. Hasonlított az egy közhelyre kikötött némához , kit minden mocskolhat és szurkálhat, s visszatorlása csak fohász s a kölcsönös szégyen! (Ugy van!) A nemzet politikai lételének eltörlése czéloztatott, s mi erősbek lettünk, önérzetünkben, kitartásban és polgári erényben; mi fátyolt vetünk a multakra, csak a nemzet elidegenírhétlen sajátját, alkotmányát követeljük vissza , s ezen erkölcsi alapra építjük annak jövendőjét. A tényleg uralkodó Felség érdekében fekszik a népek nyugalma, megelégedése. Nyugodt és megelégedett oly nép nem lehet, mely saját alkotmányából, a mihez őt oly sok drága emlékek s legszentebb érdekei kötik, hatalommal kiforgatva, oly idegenszerű alkotmánvformával kináltatik meg, melynek í'eá nézve sem becse , sem alkalmazása nem képzelhető. Az uralkodóháznak érdeke nem különöztethetik el Magyarország érdekétől, ugyanazon egy forrásból ered, ugyanazon biztosítékkal bír, a forrás a törvény, a biztosíték annak kölcsönös tisztelete. E birtoklásban egyesült, de kormányzatban külön országok és népek Összeolvasztása, úgymint elnyomása, semmi jogos alapból nem indulván ki, azonfelül hogy semmi jogos sikerre nem vezethet, még természetelleni is. Még a nővérnek országában sem lehet a jól meggyökerezett pázsitot végkép eltiprani, vagy újra fölkél az, vagy újra hajt, s az uj hajtás az előbbinél nem csak ifjabb, de elevenebb is. A birodalmi kapocs érdekében szükséges végre, hogy az ausztriai államférfiak tegyék le azon felsőségi vágyat, melyre a magas trón fénykörében magukat jogosítva vélik, midőn fejedelmileg szentesitett törvényeink őket e haza kormányzatából világosan kirekesztik. Magyarország alkotmányának teljes helyreállításával a kétkedés teljes meggyőződéssé fog válni, hogy a Fejedelem hatalma s a monarchia ereje egy újjászületés korszakába lép a jogszerűség s bizodalom által. A bizodalom oly erkölcsi támasz, mely nagyra emelheti a hatalmat, de kényszert nem ismer. Azon virághoz hasonlít az, mely hidegben nem nyílik, de az égető nap heve előtt is összevonja — s csak az esti lanyha szellőnek s reggeli harmatnak tárja ki kelyhét. Bármi kisértessék is meg a végre, hogy e nemzetben kialudjék jogos érzete, az sikereden lesz, s azon államadósság, mely netalán e czélra fordíttatnék, semmi czím alatt nem terhelhetné e hazát, s bátran lehet hinni, hogy egész Európa előtt mint igazságtalan tűnnék föl. Ellenben alkotmányunk s alaptörvényeink helyreállítása az 18 48-ikiakkal s független felelős minisztériummal fennhangon fogja hirdetni a kiengesztelődés, rend és nyugalom jelszavát. Erre a remény leginkább a nemzet békés hajlamában s a törvény iránti tiszteletben rejlik. "Ezen erkölcsi fegyverek győzni szoktak kitartás és szilárdság által, győzni csupán a polgári erény hatalmával, még a sorsnak, szerencsének változó viszonyai között is, Senecának ama kevés de velős szavai szerint: „Quid animus magnum promitteret sibi, si certam virtutem fortuna nmtavet?" Az alkotmányhoz! szoros ragaszkodásunkat melegen s indokolva terjeszti élő mélyen tisztelt Beák Ferencz képviselőtársunk, én azt mind tartalmára mind alakjára nézve pártolom. Olyannak tekintem ugyan ezen formakérdést, mint a hitet, melyben könnyebb megnyugvást találni, mint közössé tenni ázt. (Helyes!)