Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-33
XXXHI. .ülés i861, májusMMn. 353 r ' ,, « Maga a rendszer, mely csaknem az enyészet szélére sodorta a birodalmat, a büntető-törvény ótalma alá volt helyezve; s főbenjáró bűntettet követhető el, a ki a kormányzási forma, az egységes birodalmi rendszeri, sőt a német szövetségi alholmámj ellen szót emelt. , . " r líem : sorolom elő a közcsendháboritás számos esetét. Ily tettet követett volna el, a ki valamely tisztviselő visszaélését vagy egy részeg zsandár garázdálkodását napfényre hozza vala. Szóljak-e továbbá a büntetés alá eső. vétségek (Vergehen, Übertretungen) hosszú sorozatáról? Az úgynevezett izgató, közcsendet veszélvező'közlések, az álhirek terjesztése, a pátensek, felsőbb rendeletek, hatóságok és államszolgák elleni sértések tágas rovata alá mi könnyen volt sorozható bármely hírlapi közlemény. S a büntetőtörvény mindezen paragraphusaihoz menynyi miniszteri, kormányzói, helytartósági és rendőrségi rendelet járult koronkint, melyeknek meg nem tartása legalább is pénzbeli büntetést vont maga után. Mily emlékező tehetség keuett volna csak észben tartani is mindezen rendeleteket! Megtartani? — az épen felülmúlt volna minden emberi tehetséget; (Igaz!) ugy. néni képzelek szerkesztőt, főleg politikai lap szerkesz, tőjét, a ki több izben büntetve nem lett volna, legalább is oly nagy vétségekért, minthogy a főkormányzó czúnét nem egészen szabály szerint irta, vagy épen elég vakmerő volt Albrecht 0 Fenségét magyarul Albertnek nevezni. (Derültség.) , S a büntetőtörvény és megszorító rendeletek sem voltak elegendők. A sorok közt is olvasnia keléiért a rendőrségnek,- mely gyakran azt is balulértette, a mi a sorokban.volt írva. S ha a kifejezésekbe nem , lehetett belekötni, —.az irányt, az iró szándokát támadták meg. Elegendő ok, ha nem is pörbefogásra, legalább intésekre, s három megintés után egy lapnak felfüggesztésére. Képzelhetni, mily ingataggá, mily bizonytalanná tévé e rendszer.független politikai lapjaink sorsát! így állott a sajtószabadság a birodalomban. S mennyivel súlyosabbak voltak még a mi viszonyaink! Mert tudni kell tisztelt képviselők, hogy a birodalmi egység, melynek annyi emberéletet, annyi családi boldogságot hoztak már is áldozatul, maga sem volt egyéb— hazugságnál. (Helyes!) Avagy nem állott-e hazánk folyvást kivételes rendszabályok alatt? Már fentebb érintem, hogy minden sző, mely a központosítás rendszere ellen, Magyarország önkormányzása érdekében emeltetett, már eleve a büntetőtörvénykönyvben, különszakadási törekvésnek, felségsértésnek volt bélyegezve az osztrák államférfiak által. Oly büntettek, melyeknek elkövetésétől nem igen tarthattak a bécsi journalisták. S a bécsi lapok czikkeit utánnyomni sem mindenkor volt szabad lapjainknak, mennyivel kevesbbé azokra válaszolniok! Ma egy, holnap más tárgyban tiltották el az irást. S voltak idők tisztelt képviselők, midőn e szókat: „nemzet", „nemzetiség", „haza", „szabadság és „alkotmány" leírnunk is alig lehetett a bűnös izgatás vádja nélkül. (Borzasztó!) Megtörtént dolog, hogy egy lap tulajdonos, minden ítélet nélkül, egyszerű hatalomszóval megfosztatott laptulajdonosi jogától, s egy független lap szerkesztése , mint valamely kormányhivatal, felülről tetszés szerint kinevezett szerkesztőre ruháztatott. Volt elvéére idő: — hogy egyebeket mellőzzek, — mikor a külföldi forrásokat is elvonták szerkesztőségeinktől, s a rendőrség hasábonként kiollózva adott által számukra egy-egy darabkát azon külföldi lapokból, melyek az 8 költségükön voltak megrendelve; (Igaz!) és ennyi elővigyázati rendszabály mellett az előleges censura is minden tartózkodás nélkül gyakoroltatott. Vegyék mindezekhez, tisztelt képviselők, a gondolatokra, eszmékre vetett súlyos adónemet — a bélyegdijt; s hogy azon filléreket, melyeket szűkölködő Íróinak segélyezésére a nemzet összeadott, a kormány elkobozta; mig iskoláinkból a magyar kézikönyvek kiszorittattak; s el kell ismerniök, hogy nem az osztrák államférfiakon, nem úgynevezett civilisatorainkon múlt, ha szellemi termelésünk szintúgy hanyatlásnak nem indult, mint anyagi termelésünk több ága, melyet a bécsi gazdálkodási rendszer tönkre tett. (Ugv van! Helyes!) Jól mondja Macaulay, hogy az első gyümölcsök, melyek az irodalom mezején rósz rendszer alatt érnek, többnyire még a jó rendszer alatt elhintett vetésből erednek. A római császárság első évei képezik a latin irodalom aranykorát, s e korszak íróit még a köztársaság utoltsó évei növelték. íróink nagyrésze is egy jobb korszaknak volt még növendéke. Ok képezek ama központot, mély körül egy ifjabb, szintén lelkes, írói nemzedék kezdett seregeim, így tartaték ébren a nemzeti közszellem, mely utóbb szintén visszahatott az irodalom emelésére: mind az irodalom, mind ama közszellem a pálmához levén hasonlók, melyről azt mondja a latin közmondás: „sub pondere ereseit!* Y . S hát az osztrák kormány fogják kérdeni, tisztelt képviselőtársaim, mi hasznot vont e szellemi elnyomásból ? - . . , Egy' oly rendszernek, melynek — a mint mondám — minden jelszava hazugság, nincs veszélye sebb ellene a szabadszólásnál. Ily rendszer fennállása, sajtószabadság mellett, rövid ideig sem volt képzelhető. * Jól tudták ezt civilisatoraink. A kik, a kincstár roppant deficité mellett is, milliókat költöttek egy császári körútra, hogy a megfizetett és megparancsolt demonstrátiókkal egy nagy „megelégedési" komédiát rendezzenek a fejedelem és a külföld ámítására, (Ügy van! Helyes!) hogyan tűrhették volna, hogy e költséges manoeuvret a sajtó illetlen közbeszólása megzavarja!? Fizetett lapjainkban, röpiratokban hirdették a világnak, hogy Magyarország boldog, elégült, légfőlebb néhány ó conservativ siratja elveszített .kiváltságait. Hogyan sikerült volna ily hazugságokkal csak pillanatra is elámítani a világot, ha a sajtó szabad ? Kípv. ház napi. I. k. 89
