Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-33

XXXIII. ülés 1861. május 31-kén. 849 daczára, hogy a pénz nem követeltetett a kormánytól, hanem azt az ország pénz-nagyai összeállítani szándékoztak. És ha csak ezen egy tényt tekintjük is nem jön-e önkénytelenül eszünkbe azon elszegényítési rendszer , melyet Ausztria perfid államtanácsosai követtek ekkoráig Magyarország irányában ? És talán ezen tény szolgáltatja a legbiztosabb kulcsot azon kérdés megoldására, miért folytatta az osztrák kormány ezen elszegényítési politikát még akkor is irányunkban, a midőn ugyan egy vas vessző alatt görbedtünk a többi örökös tartományokkal. Voltak hypothek-bankok az örökös tartományokban, sőt még Gallicziában is, és csak Magyarországban nem engedték annak fehíllítását, mert tönkre kelletett tenni azon közép osztályt, azon úgynevezett kisebb aristocratiát, mely a felföldön eddig képviselője és zászlóhordója volt a szabad magyar szellemnek, melyet az a nép legalsóbb rétegeibe bele cseppegtetni tudott s melynek köszönhetjük, hogy a felföld még eddig Magyarországé és azé maradni fog. Ezen magyar szellemű osztályt igen is kelletett tűzzel, vassal és az éhség minden nyomorával kipusztítani, hogy lehessen helyébe a Bach-féle „Vollblat aristocratiát" helyezni, hogy uj vért öntsön a felföld erejébe, melynek lüktetései ne legyenek soha osztrák ellenesek. Es nem hinné senki, a ki nem tapasztalta, mily borzasztó hatása volt eddig is ezen elszegényítési rendszernek. Nem bírván ugyanis a felföldi birtokos trágya hiánymiatt földjei összegét mivelni, csak a javát tartotta folytonos mivelésben, amazok elparlagosodtak, elvadultak, vízmosásokká váltak, és a termőföld sorából kitöröltettek. Ez volt az oka, hogy az ottani föld oly annyira elértéktelenedett, hogy több örök ároni eladások történtek, hol egy hold föld 5 forintért adatott el. Es sajátságos dologként említem fel, hogy épen azon adásvevésnek nagy része Zemplénben történvén, hol mint mondám egy hold föld 5 frtba került, daczára ezen nevetséges árnak, daczára annak, hogy a vevők mind bécsi urak valának, kiknél tehát üzleti tőke volt, mert csak nem lehet hinni, hogy valaki e nélkül felföldi birtokot vegyen, kiknél a német Gründlichkeit sem hiányzott, daczára mondom mindezeknek egy két rövid év elég volt arra, hogy ezen jó urak tönkre tétessenek és hazánkból kipusztuljanak. Szükségesnek sőt küldőim iránti kötelességemnek tartottam, egy kis vázlatát adni azon határtalan nyomorúságnak, melybe a szegény felföld Bach átkozott rendszere által ejtetett és önök figyelmébe ajánlani azon népet, mely ugyan tótul beszél, és tótul imádkozik, hanem mindennapi imáját csak a magyarok Istene felé emeli, azon vidéket, mely a legjobb indulattal és áldozatkészséggel fogadta fel mindig a szorongatott magyar elemet a maga védbástyáiba. Felfogom kérni Önök atyáskodó gondoskodását annak idejében a felföldi gazdaság érdekében, hogy az lassankint felüdülhessen azon sújtó csajjásokból, melyeket reámért azon zsákmány politikának legtökéletesebb mintáját föltaláló, a nép, fejedelem bizalmát egyaránt bitorló renegát barikád hős (Ugy van!), ki csak azért fektette democraticus alapra az absolut monarchia centralisáló administratio rendszerét, hogy hitesse el a néppel váltózhatlan democraticus szellemét, valósággal pedig azért, hogy annál könnyebben saját markába gyüjthesse össze a palotából szintúgy mint a gunyhó legelrejtettebb szekrényeiből minden jövedelmi forrás szálait s annál sikeresebben szophassa kényekedve szerint bármelyik osztály vérét nadályként. De midőn az osztrák államférfiak gazdálkodási módja ellen a kárhozat hangját emelem, nem viseltetem az osztrák nép iránt legkisebb rósz indulattal, sőt inkább igen sok szerencsét kívánok neki azon alkotmányához, melylyel most meg ajándékoztatott; de csak azt ne követelje tőlünk, hogy mi is részesüljünk benne; mert nekünk jogunk van követelni; egy olyan nép pedig nem fogadhatja el az ajándékot. Nem veszem azonban az osztrák népnek azon kívánságát rósz néven, mert hiszen maga sem tudja mit követel, egy nép ugyan is, mely alkotmányos életet soha sem élvezett, nem tudja felfogni annak becsét. Olyan az, mint azon ember, ki soha sem volt szerelmes és rósz néven veszi másnak, ki szerelme egész lángjával átkarolja lelke istennőjét, csak azért, mivel ő azt jó szívvel nem nézheti, de mire csak az az egyszerű felelet: ne tessék hát odanézni. Mi is csak azt kívánjuk, ne nézzenek felénk, ignoráljanak minket, sőt contumaczirozzanak, ha ugy tetszik, de éltünk bálványát ne követeljék, mert ahhoz nekünk is van szólónk. így kérem szinte Cseh, Morva és Lengyel társainkat ne nehezteljenek reánk, hogy nem nyújtottunk nekik segédkezeket a Reiehsrathban a centralisticus fészek szétdulására, mit szívünk sugalatait követve szívesen tettünk volna, de nem tehettük azért, nehogy az ő védelmükben mi magunk elvérezzünk. Átmenve már mostan a ház asztalára letett indítványra, mely remekmű felett Európa szintúgy mint ezen ház kimondta jóváhagyó ítéletét, azt magam is csak jóváhagyhatom és nem hővithetem az abban foglalt horvát kérdést sem azon törvényből merített nézetekkel, melyek itt a házban felmerültek, nem azért ixiert nem akarok horvát testvéreink irányában ugy állani mint itelő bíró, vagy mint fél, hanem mint szerető erősebb testvére, ki azon testvéri nézettől van áthatva., hogy ha már egyik testvérnek veszíteni kellene, veszítsen az erősebbik. De midőn az indítványozó képviselő úr javaslatát elfogadnám, bővíteni szeretném azt egyúttal azon internationalis kérdésekkel is, melyeket Tisza Kálmán képviselő társunk felemlített, melyek legfőbbike a nem. zetiségi kérdés, melynek taglalásában kiakarnám emelni, hogy mi külön nemzettestvéreink iránti gondoskodásunkban, a méltányosság legszélsőbb határáig menni óhajtunk, csak azt ne követeljék tőlünk, hogy azon túl lépjünk, mit öngyilkosság nélkül nem tehetnénk. Képv. ház napi, I. k. 88