Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-33
342 XXXIH. ülés 1861. május 31 -kin. Mocsáry Lajos: Midőn e széles mederben folyó, valóban nagyszerű vitában szavamat emelni bátorkodom, örömmel ragadom meg az alkalmat, kinyilatkoztatni, hogy én is hiszem és vallom azon elveket, melyek a fölirati javaslatben letéve vannak; örvendek, hogy a vitatkozás ily nagy dimensiokat öltött, hogy e tárgyban oly sokan nyilatkoztak. Hadd lássa mindenki, hogy a kérdéses elvek nem utánmondott és adoptált elvek, hanem mindenikünk saját agyának és kebelének kifolyása; hadd lássa mindenki, hogy mindnyájan készek vagyunk elvállalni azokért a solidaritást, s ha kell, mindennemű felelősséget. Ha mindaz, mi e teremben elmondatott, hiven eljut az illető helyekre, ugy hiszem, meg fogják érteni valahára, miért nem akarunk mi az egységes ausztriai birodalomba beolvadni, miért nem,.tudunk az uj, egységes Ausztria nagy eszméje iránt lelkesedni. Megismerkedtünk ezen egységes Ausztriával; annak 12 éves története, a mi folytonos sanyargattatásunknak és kinos szenvedésünknek története. Mihelyt szabadságunknak dicső harcza elnyomatott, előbb a vad és vérengző, majd a rendszerbe szorított buta zsarnokság ülte hazánkban folytonos saturnaliáit. Azt mondják most, hogy a forradalom után hazánk egy meghóditott ország volt, s a fegyver jogánál fogva esett az osztrák kormánynak szabad rendelkezése alá. Ugy látszik azonban, hogy e nézetet csak most akarják érvényre emelni; 1849- és 50-ben ugy is tekintettek bennünket,.mint felségsértőket s a lázadás és fegyverrel való meghódítás kettős jogcziménél fogva bántak el velünk. És elküldöttek reánk egy szörnyeteget az Albák és Caraffák régi iskolájából, ki ugyanazon szolgálati készséggel, sőt némi bon-homeíával ontotta nálunk a legnemesebb vért, a melylyel talán eljárt volna, ha történetesen valami philantropicus missiót kellett volna teljesítenie; nevezetes példánya azon erkölcsi és politikai nevelésnek, melyet az osztrák korlátlan hatalom létrehozott. Miután elég volt téve a büntető igazságnak, s az osztrák miniszterek elmondhatták uroknak, hogy a rend és csend helyre van állítva Magyarországon — jött a német civilisatio, jöttek a népboldogító institutiók, jött azon páratlan, undorító és képtelen államgazdálkodás, mely anyagi tekintetben tönkre tette az országot, s mely szellemi tekintetben csak azért nem tudott bennünket tönkre silányitani, mivel nem volt szellemünkön semmi foganatja; a melynek ize szánkban van és fog maradni, a míg csak egy is él közölünk; melynek jóvoltában e pillanatban oly bő mértékben részesülünk. De hát ám vessünk fátyolt a keserű múltra, ha ugyan szabad és lehet múltnak neveznünk; mert végre is, mit használna e multat emlegetnünk; nincs hatalom, mely nekünk megfizesse kiállott szenvedéseinket, valamint nem képes semmi lemosni az osztrák kormányról azoknak szégyenét; hiszen, ha jól meggondoljuk e dolgokat, csak is annyiban lehet különösen számba vennünk, a mennyire még igen ujak, igen fris emlékezetben vannak; mert ha visszatekintünk majd negyedfélszázados történetünkre, a 12 év szenvedéseiben nem sok ujat fogunk találni; próbáltunk mi már effélét máskor is; tegyük ad acta a legújabban történteket is ; megláboltunk mi már nem egy hasonló korszakot; átéltük, megláboltuk ugy látszik ezen legújabb szenvedésteljes időt is. Igaz, arról nem tehetünk, ha ily esetek emlékét elfeledni nem áll hatalmunkban. Igen, mint mondám, mi megismerkedtünk ezen egységes Ausztriával, s jojón reánk bármi szerencsétlenség, bármi lealáztatás, míg e nép ki nem lesz forgatva természetéből, mig nemzetiségünk zománcza végképen meg nem törik, mig e nép a demoralisationak legmélyebb fokára nem sülyed, nem képzelhetek oly állapotot, hogy ezen Bach-féle Gesammtmonarchiának eszméjével megbarátkozzék. Mióta csak ficzamodott elméü álíambölcsek és ideologok systemákat koholnak az embereknek és államoknak boldogitására, soha— azt merem állítani— nem jött létre képtelenebb államcombinatio, mint az egységes Ausztria. Állami combinatióról szólok, systemáról, mert ugy hiszem azoknak, kik a legnagyobb ellenségeskedéssel állnak szemben velünk, van egy bizonyos része, mely ugy látszik, valóban hisz ezen combinatiónak mind észszerüségében mind politikai és erkölcsi jogosultságában. Felteszek ennyi becsületességet elleneink egy részéről, egy részéről mondom, mert a legnagyobb rész az, mely köztünk kétségtelenül a legfőbb tényező, bizonyosan nem sokat bíbelődik az eszmével, s csupán azért zajong a Gesammtmonarchie mellett, azért sürgeti az egységes Ausztriát, mivel ennek voltaképeni eleme az elnyomás, az ostromállapot s végeredményben a régi kedélyes butűlás levén, ez biztosít udvari állást, zsiros hivatalokat és kényelmes nyugdijakat. Az összes birodalom eszméje megszületett azonnal a forradalom leküzdése után, s az elitélések és gyilkosságok által kapta meg a vérrel való keresztelést: de a népek sehogy sem bírtak ez állameszméért lelkesedni, uj egységi ragaszok lettek szükségesekké, szükségesnek látszott az egység megerősítésére az alkotmányosság mézes madzagát elővenni. Megjelent az octoberi diploma, s Ausztria az alkotmányos státusok sorába lépett. De az alkotmány még nem tudta valami különös mozgalomra hozni Ausztria népeit, még más kellett, s az osztrák államférfiak s mindazok, kik rendelkezésűkre állanak, szájokba vették szentségtelenül a hazaszeretetnek szent nevét. Proclamálva lön az osztrák haza, az osztrák hazaszeretet. Ha látja az ember az osztrák hatalomnak e kinos vajúdását, mely nevetséges volna, ha nem volna más tekintetben oly szomorú,— lehetlen át nem látni, hogy ezen hatalom meg van rendülve alapjaiban; mert példátlan a történetben, hogy egy hatalom, mely a katonai erő vas karjai közt némán s mozdulatlanul tartja a népeket, melyek kénytelenek átlátni, hogy örülés volna minden mozgalmi kísérlet, a nélkül, hogy bár honnan is megtámadtatnék, nem látja biztosítva állását, nem hisz nem csak jövőjében, de csak fennállhatásában is, s ezekre nézve garantiákat keres, mint a lelkiismeret által üldözött extravagál, és a legsivárabb kísérletek mezején kalandoz. És midőn épen ennek következtében a népek bizton várják egy jobb jövő bekövetkezését, akkor azt követelni tőlük, hogy épen ezen hatalomnak adják oda szivüket, vakon kövessék kisérleteinek