Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-32
XXXII. ülés 1861. május 29-kén. 317 tatni az örökösödési fonalat, a nemzet beleegyezése nélkül: akkor lehet «set, hogy minden trónváltozásnál megkísértetnék a korlátlan uralkodás, folytattatnék 12-20 évig is, ha sikerülne jó, ha nem, mindig fönnmaradna egy kibúvó ajtócska — a koronázás; lehetne eset, hogy valamint most testvérről testvérre és erről ennek fijára szállíttatott által a hatalom: jövő alkalommal 5-6 íz mellőztethetnék. S vájjon hova vinne a dolog ? okvetlen családi forradalomra, mely magával rántaná a nemzeteket is. Midőn tehát az ily esetek ellen határozottan tiltakozunk, s ily eshetőségek ellen magunkat szigorú törvények által akarjuk biztosítani, azt nem csak magunk érdekében, de főleg a magas dynastia érdekében teszszük. Röviden tehát, ha áll a sanctio pragmatica, nem áll az önkény, nem állhat az erőszakoskodás s kell hogy mielébb megszüntessék azon sértő kormányzási rendszer, mely legközelebb is használtatik irányunkban. S ha a história leghasonlóbb esetét, Leopold korát a mienkkel vetjük össze, akkor nem tudom íninek választanok e fölirási formát, minekutána akkor levél által érintkeztek. Jelen perczbcn azonban csak fölirás, és határozat között lehetvén választanom, én a határozatot pártolom; de ha arról lesz szó, miként közöltessék ez a tényleges hatalommal, akkorára föltartom nyilatkozkatási jogomat. (Helyeslés, éljenzés.) Elnök: (Halljuk!) Több oldalról azon panaszt hallottam, hogy a lég ma e teremben különösen nyomasztó, s kénytelen vagyok bevallani, hogy ezt ón magam is ugy érzem.Rendelés van téve, hogy holnapi ülésünk alkalmával nagyobb rések nyittassanak fel a felső ablakokon. Ez okból mai napon talán bevégezhetnők a tanácskozást. (Helyes!). Holnap d. e. 10-órakor az ülést folytatni fogjuk. Ezzel a mai ülés d. u. 12% órakor feloszlott. xixn. RSZÁGOS ÜLÉS Május hó 29-én délelőtti 10 órakor. Elnök: Az ülés megnyittatik. A mai ülés jegyzőkönyvét Jura György jegyző úr fogja vezetni, a szólani kívánókat továbbá is Keglevich és Csengeri jegyző urak jegyzendik fel. Csenged jegyző úr meghitelesités végett felfogja olvasni a tegnapi ülés jegyzőkönyvét. Olvastatik a XXXI. ülés jegyzőkönyve, melyre nézve észrevétel nem volt. Elnök: A jegyzőkönyv meghitelesitve lévén, bemutatom a t. háznak Hunyad-megye bizottmányának feliratát, mely szerint Teleki László gróf emlékét örökíteni kívánván elhatározta, hogy az elhunyt nemes gróf iránti kegyeletből fájdalmas érzéseit jegyzőkönyvileg kifejezze, s ezen jegyzőkönyvnek kivonatát a t. házzal közli. Tudomásul vétetik. (Helyes!) — Miskolcz városa déli kerületében megválasztott képviselő idősebb Szathmáry Királyi Jósef bemutatja megbízó levelét, mely az igazoló bizottmánynak lészen kiadandó. Egyébb beadvány nem érkezvén folytatni fogjuk a napi renden levő tanácskozást. Vadnay Lajos •' Tisztelt képviselőház! A közelebbi szerencsétlen kormányrendszer változtával oly élénken s erélyesen nyilvánult hazai közhangulatból tudjuk, hogy midőn az annyiszor emiitett october 20-ki diplomát országszerte közzétették, az nem termetté meg azon gyümölcsöt, melyre felsőbb körökben számítottak; a hol — úgy látszik — igen hajlandók voltak magukkal elhitetni azt, hogy tizenkét évi kínos szenvedés, és a haza anyagi és szellemi erejének önkényes lenyügözése után, a hevenyében megváltoztatott politikai ég eme hulló csillagának hideg fényét is, éltető napsugár gyanánt fogja üdvözölni a magyar. Hitték ezt elannyira, hogy az osztrák birodalom képzelt érdekében túlbuzgó tanácsosok, kik ezen alkotmányszínű hálózatot készítették a magyar nemzet számára, nem számítva a nemzetnek hosszas szenvedések után is kitartó szilárd jellemére, előre kimondatták az uralkodó fejedelemmel azt is, hogy ezen alkotmányféle engedélyre , a királyi esküt is letenni s magát megkoronáztatni kívánja; s ezt kimondatták akképen, mintha csupán egyoldalú, föltétlenül szabados tetszéstől függne a koronázás. — - Hiedelmükben mindazáltal igen megcsalatkoztak; mert öröm helyett aggodalom, s avart bizalom helyett gyanú s kétkedés szállotta meg minden igaz honfi kebelét, — nem látva s nem tapasztalva azon akarat teljességet, mely biztos reményt nyújthatott volna a magyar alkotmány visszaállítására nézve. Jól látta ugyanis mindenki, hogy az említettem oklevél tartalma merőben ellenkezik az alkotmányos érzületű nemzet törvényes követelményeivel; —jól Hépv. háx napi, I. k. 80