Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-31

316 XXXI. ülés 1861. május 28-kán. tok vele, mig újra el nem veszik, mi addig azon tölgyfa erdőnek alkotmányos árnyékában akarunk pihenni, melynek magvait apáink egy ezred év előtt, még Etelközről, a Bugh és Szered partjairól hozának magukkal. (Helyes! Ügy van!) De legfájdalmasabban hatott az, mindőn panaszképen mindennap s mindünnen azon boszantó tényeket kell registrámi e háznak, azon panaszos jelentéseket olvasni, hogy mig mi alkotmányos utón azon-tanácskozunk, miként fűzhessük össze nemzet és fejedelem közt a bizalom kapcsait; addig ugyanazon hatalom, mely nekünk azt monda, hogy velünk kibékülni akar, — legtörvénytelenebbül, legkíméletlenebbül, s valóságos keleti önkénynyel durva katonai executiókkal zsarolja népünk minden osztályait, ön családainkat. Kérdem, van-e erre példa alkotmányos kormányok életében? Nem valóságos Faustnak ördöge-e ez , mely a bécsi kormány által e terembe dobatott, hogy mig mi nagyszerű kérdéseket tárgyalunk: addig e mephisto velünk ingerkedjék , minket gúnyoljon s letereljen azon dicső útról, melyet követni mi magunknak kitüzénk. Azt hivők a Mynothaurusok ideje lejárt, de most látjuk, hogy élnek azok, nemcsak a mythosban, — hazájok Ausztria, itt élnek e fél ember, fél állat szörnyek, ez absolut alkotmányos országban. Igenis, ily körülmélyek közt, főkép a tényleges hatalommal szemben, határozott jellemet kell öL ten'dnk; ki kell mondanunk, hogy mi ily körülmények között nem birhatunk annyi lelkierővel, tanácskozásainkat folytathatni s inkább itt hagyjuk e termeket. Elbirtnk az önkényt, de a metsző gúnyt nem tűrhetjükmert ennek sebei még kinzóbbak, mint a legdurvább önkényé. Ki kell mondanunk, hogy a magyar király nem lehet az ausztriai császár satellese, a szent István palástja nem lehet a császárság palástjának foltja. (Helyes !) Ki kell mondanunk, hogy Ausztria mint központ egy emeletes ház, melynek alapja nincsen, — s ki homokra épit: kártyavárat épít. S bár egy előttem szóló szónok emlité is Magyarországot mint súlypontot, az én véleményem az, hogy nekünk foederatio kell, nem alárendeltség, de ha csakugyan nem állhatna meg egy birodalom súlypont nélkül, akkor megegyezem a tisztelt szónokkal, hogy ez csupán Magyarország lehet, mert ezredéves alkotmányunknál fogva ez egy gránit alap, melyre pyramidokat lehet épiteni, melyeknek csúcsán az európai uj constellatio közepette, ezredekig ragyoghat még szent István koronája, mindig nagyobb fényben, nagyobb glóriában. (Vgy van!) Méltóságos de határozott nyilatkozatunkkal mondjuk ki azt, mi nemzetünk lovagias jelleméhez illik; mondjuk ki egyszerre ultimátumunkat egy határozatban, s csak azért nem fölirásban, mert ez formájánál fogva lágyabb leven, bele van értve az alkudozási térnek fogalma; alku csak uj törvényeknél lehetséges; de meglevő törvények fölött nem alkudhatunk, s csak annak fejére tehetjük mi szent István koronáját, ki azon törvényeket megtartja, melyeket a szent István koronával ékített elődök szentesitettek. — Nyilatkozzunk azért határozatban s nem fölirásban, mert mi az abdicationális diplománál fogva önhibánk ellenére azon kellemetlen helyzetbe téteténk, hogy voltaképen nem tudjuk kinek és hova Írhatnánk föl. Tegnap egy tagtársunk azt indítványozá, hogy írjunk Prágába, de oda alig Írhatunk, mert mint tudjuk, bár nem rendes utón, s nem rendes kellékekkel ellátott módon a lemondás megtörtént, s így a tényleges hatalom ellen látszanánk demonstrálni akarni, s ezért talán eszélytelenséget követnénk el. Bécsbe szinte nem tudom mi utón Írhatnánk föl, miután a magyar csak törvényes királyának vagy legfölebb világos koronaörökösének szokott fölírni; olyannak ki az 179% törvények azon szakaszainak tesz eleget, melyeket teljesiteni mint koronaörökös tartozik. Tudjuk ugyan, hogy Bécsben honol az ausztriai császár, kinek a pragmatica sanctio alapján igényei vannak a magyar koronára: de uralkodásának reánk nézve oly nehéz 12 éve alatt, soha jelét nem adá annak, hogy ő a magyar trónörökös, vagy hogy ő magyar király akar lenni, pedig ezt uralkodásának első 6 hónapjában kellé vala tudnunk, s mindjárt a lemondásba s ezen átruházásba beleegyeznünk. Van tehát ausztriai császár, de se magyar király, se törvényes magyar trónörökös nincs; már pedig a magyar ember Isten után a magyar királyt tartja legnagyobb urnák, s csak is ennek szokott fölírni; már pedig ha az ausztriai császárnak írnánk föl, mi maradna azután a magyar királynak ? Jól megkülönböztették ezt már apáink is az 1790-ki országgyűlésen. Még a világos trónörökösnek is három izben csak egyszerű leveleket küldenek; s csak midőn törvényesen visszahelyeztetett a statusquo, s csak midőn ez visszaállíttatván, nyugodtan tanácskozhattak a koronázási okmány mikénti kiadásáról, csak akkor nyilatkoztak föliratilag. De azért sehol sem látjuk nyomát, hogy e levél-forma miatt Leopold sértve lett volna; pedig az egész világ tudja menynyivel jogosultabbak vagyunk mi még azon ösvénytől is eltérni, melylyel apáink Leopolddal érintkeztek. (Helyeslés.) . • . És ne feledjük a fő érveket, ne feledjük, hogy még akkor az 179%: III. t. ez. meg sem vala hozva, t. i. a hat hónap alatti koronázási kötelezettség, mely törvényczikk azért hozatott meg, hogy egy Jósef császár törvénytelen korszaka többé ne ismételtessék. Ok levélben tevék magukat összeköttetésbe, az 1790 -ki törvény előtt a törvényes trónörökössel, — s mi fölírjunk a törvény hozatala után, reánk nézve egy fönnséges ausztriai főherczeghez, kinek még koronás nagybátyja él, kiről diplomatice nem tudjuk, s hibás forma miatt nem szabad tudnunk, hogy a magyar koronáról leköszönt, melyről a nemzet beleegyezése nélkül leköszönnie nem is szabad; kinek fönnséges édes atyja él; fölírjunk csak azért, mert a tényleges hatalom, talán titkos cselszövény vagy valami titkos házszabályok szerint, jelenleg az ő kezében van. Uraim! az abdicatio maga a pragmatica sanctio legmélyebb sérelme; hiszen ha a családnak magának meg szabad változ-