Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-31

308 XXXL ülés 1861. május 28-kán. Részemről ugy vagyok meggyőződve, hogy a pessimismus több kárt tett az emberiségnek mintáz optimismus. Ez fölteszi előre a legjobbat; amaz a legrosszabbat, s vajmi sokszor mind a kettő azt, a mit feltett, elő is idézi vagy legalább elősegíti. (Zaj; Halljuk!) Mert az akarat: — erő. A mint szorongó kebellel látom azon csüggedést, azon levert — majdnem kétségbeejtő hangula* tot, mely hazánk annyi jelesei kedélyén uralkodni látszik, s őket pessimistákká teszi; úgy nem csekély megnyugvásomul szolgált, hogy e háznak, a hazának egyik oszlopa s első ragyogású csillaga Somogy lelkes fia s büszkesége, Somssich Pál az ellenkező nézetnek volt tolmácsolója s classicus szónoklatában kissé derültebb színben láttatá velünk a helyzetet. Ha tudjuk mindnyájan, mit akarunk, tehát akarjuk azt komolyan és igazán, ne csak félig meddig , vagy pro forma. Ellenünk észre fogja venni, ha magunknak sincs bizodalmunk önakaratunk sikerében, s ez esetben, higyjük el, imponálni bizonynyal nem fogunk neki. Viszont a mit nem akarunk, ne is tegyük fel mint lehetőt. Ne beszéljünk mindig ügy, de ne is gondolkodjunk úgy, mert hisz politikában a gondolat, az irány szó nélkül is elég világosan elárulja magát! — azért mondom, ne is gondolkodjunk úgy, mintha tulajdonképen már mindegy volna nekünk. (Zaj, Halljuk!) Én a ki modern dogmatikusaink irányában ki merem mondani a nagy Széchenyinktől eltanult szót: „taktika" s a Horatiusi „impavidum ferient rninae" jelszót, mintegy monopolizálok ellenében ismételni bátorkodom azt, a mit bármely szinezetüek is gyakoralni inkább szeretnek mint mondogatni, hogy t. i. „a politika az exigentiák tudománya" s eszerint a mi ma helyes és czélszerü, az holnap képtelenség lehet s viszont ; mindamellett én a politikában, mint minden komoly dologban, az őszinteség embere vagyok. A mit mondok, azt komolyan mondom és őszintén értem; viszont a mit más mond, komolyan kell vennem és őszintének hinnem. Embert a szavánál! Ha azt mondom, hogy az idegen nemzetiségek jogos viszonyait ki akarom elégíteni, ezzel mind azt elfogadtam a mit, hogy ezt tehessem, elfogadnom kell. Ha viszont a horvátok azt mondják, hogy nem a reactionak akarnak szolgálni, s hogy nem ellenséges indulat vezérli őket ellenünk, ugy e kijelentést őszintének kell vennünk s föltennünk, hogy a kik azt kimondották, következetesek lesznek, s nem fogják további eljárásuk által önmagukat meghazudtolni. Akarjuk-e az országgyűlést, melyet jelen csonka alakjában bármely határozat hozatalára illetéktelennek kell tartanunk, kiegészíteni ? — Akarjuk-e kérdem, komolyan és igazán ? Kell tehát a módot is akarnunk, mely e czólra vezet. E mód nem lehet más, mint azon „tényleges hatalmat", — ám nevezzük addig így, ha tetszik — a melynek hívására a „csonka" országgyűlés összejött, felszólítani, hogy ugy, a mint minket összehívott, — vagy hogy egy uj, előttem megvallom, érthetetlen phraseologiával éljek, — hogy a mint mi előlünk az „akadályokat elhárította", miszerint itt Pesten, mint országgyűlés összejöhessünk s iüéseket tarthassunk, most hát ugyanazt tegye mindazokra nézve is, a kik még nincsenek itt, de a kiknek, hogy határozataink érvényesek lehessenek, ha nem is jelen, de meghíva mindenesetre kell lenniök. Azt az akadályháritási phrasist, vagy argumentumot értem, ha a megyéről, — de nem értem, ha országgyűlésről van szó. E kettő közt igen nagy a különbség. A mi helyhatósági autonómiánk oly permanens valami, hogy itt joggal lehet mondani, miszerint megszűnvén a tényleges akadály, mely alkotmá nyos jogainknak e térem gyakorlatában gátolt, azt azonnal a régi mód szerint folytattuk, azaz: restauráltunk, gyűléseztünk mint mindig. Nem igy az országgyűlés. Ez nem permanens, ez össze nem jöhet, csak ha összehívják, miként ezt nagyérdemű követtársunk Deák Ferencz kifejté, — hanem ha forradalmi utón. De menjünk tovább. A „tényleges hatalom" ország, világ előtt ünnepélyesen kijelenti, hogy nem akar többé tényleges, hanem akar jogos és alkotmányos lenni. Kijelenti azt nemcsak az oct. 20-ki pátens által, melynek azon részét, mely régi alkotmányos alapelvünket Corpus Jurisunkból kivett szavakkal, — miszerint törvényt hozni, változtatni, megszüntetni csak országgyűlésen lehet, — újra kimondja, sőt az osztrák örökös tartományokra is kiterjeszti, s ez által nemzetünk egy régi óhajtását legalább in thesi teljesiti, nem látom át, miért repudiálnók? (Zaj) Oct. 20-ka a Lajthán tűi mindenesetre epoehát képez, mit figyelem nélkül nem hagyhatunk. Igaz, hogy a mit kaptak, az árnyéka csak a szabadságnak; igaz, hogy ráillik Aesop meséjének ama jelmondata, melyet Tisza képviselőtársunk idézett, de végre egy tökéletlen alkotmány is jobb, mint semmi alkotmány. (Nagy zaj, Halljuk!) Am lássák ők, miként boldogulnak vele, miként fejlesztik tovább azon alapot, melyet Corpus Jurisunk kölcsönze nékiek. De ha mi az oct. 20-ki pátenst alkotmányos szempontokból egyáltaljában tudomásul nem veszszük. ignorálhatjuk-e az országgyűlésre meghívó királyi levelet? Nem ignorálhatjuk mert nem ignoráltuk. Ha valaki azt mondja, hogy ő a tényleges hatalmat nem ismeri el mindaddig, mig az 1848-ki törvényczikkek minden §-át nem teljesíti; ha valaki azt mondja, hogy a meghívólevél nélkülözi egy felelőa