Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-31

XXXI. ülés 1861. május 28-kán. 309 magyar miniszter ellenjegyzését, ergo érvénytelen; s ha ennélfogva sem választónak be nem irattá magát, sem követjelöltnek fel nem lépett: ezt értem és meghajlok ugy jellem szilárdsága, mit logikája előtt. De ha valaki túltette magát ama formaságokon, s eljött mint tagja a még csonka országgyűlésnek s most, miután itt van, nem akar s nem tud a tényleges hatalommal érintkezésbe jönni, ezt nem értem. Az országgyűlés egybehivása, a koronázási eskü- s diplomának legmagasb helyről történt indítványozása oly tények, melyek mindegyike az eddig követett absolutísticus rendszernek határozott megtagadását s az egyedül üdvre vezető útra, az alkotmányosság, törvényesség útjára lépés szándokának világos, tiszta, s szerintem visszavonhatlan kijelentését foglalja magában. Czélra vezethet-e, bármi jót eredményezhet-e a megtagadás, és e megtérés őszinteségét kétségbe vonni ? titkos indokait kutatni ? Hogy van reactio, tudjuk; de hallgat; kényszerítsük további, sőt örökös hallgatásra. Ne segítsük elő titkos czéljai kivitelében azon hitnek terjesztése által, hogy a desavouálva csakugyan nincsen, hogy ő még lehetséges, hogy ővé, habár csak a legközelebbi jövő, habár csak egy kis tünékeny pünkösdi királyság. Ez ajavíthatlan kérlelhetetlen reactio, mely forradalomnak bélyegzi az önfenntartást s lázadóknak a jog embereit, mely az idők folyamában nem tanul semmit, nem felejt semmit, mely készebb volt egy véres polgárháború iszonyait fölidézni, semmint egy büszke s jogaira féltékeny, de hű és lovagias nemzettel alkudozásra lépett volna, mely inkább egy gőgös idegen hatalomnak lábaihoz borulva compromittálta a birodalom nagyhatalmi állását, melyet később, a világot bámulatba ejtő s rút háládatlanság által ügyekvék visszaszerezni , ez a reactio, mely mindnyájunk élénk emlékezetében van, félek e rövid idő alatt is megint annyi kárt tehetne nekünk, a mennyit tíz országgyűlés sem bírna helyre hozni. (Halljuk!} En tehát azt mondom, t. ház! fogjuk szavánál ezt a „tényleges hatalmat" s vegyük komolyan és őszintén a szót, mit az komolyan és őszintén — vagy ha nem is ugy — de intéz hozzánk. En tehát a felírást mind alakjára mind formájára nézve pártolom (Helyeslés, éljenzés, piszegés, zaj). Madách Imrv: Tisztelt képviselőház! Gibbon a nagy angol történetíró azt mondja: „Ha Alarich a ravennai tanácsban jelen lett volna, valószínűleg ugyanazon rendszabályokat javasolja, melyekhez Honorius miniszterei, az ő ellenében valóban nyúltak.

a E jelenet ismétlődik mindenütt a világtörténetben, hol államok indulnak bomlásnak, mert országokat nem intézményeik jósága, de a közszellem, nem theoriák ragyogó volta, de a polgárerény tartja fel, s mint koszorús költőnk mondja: „Minden országnak támasza talpköve A tiszta erkölcs, mely ha megvesz: Róma ledől s rabigába görnyed." (Ugy van!) S miket Gibbon a romladozó római birodalomról ír, mind azt szemeinkkel látjuk megújulni a bécsi urak tanácsában, mint megdöbbentő jelét az időnek, mert valamint Cincinnatusokat, és Aristideseket, Perényieket és Csányiakat csak nagyjövőjü nemzet szülhet: ugy Heliogabalusok és Cleandesek, Bmckok és Eynattenek csak ott teremhetnek, hol Hamlet szerint valami rothadás van az álladalomban. (Ugy van!) E rothadást 12 éven keresztül mindnyájan keserűen érezők; azon 12 év alatt, melyről Tacitussal méltán elmondhatjuk: „Magnum profecto dedimus patientiae documentum" de melynek borzadalmait oly remekül eesetelték már előttem, hogy halovány színnel hozzá járulni nem akarok, s csak annak vizsgálatába bocsátkozom, ha vájjon azon osztrák status férfiakat, kik oly szentségsértő kezekkel merészeltek a történeti fejlődés és emberi jog kerekébe belekapni, s kiknek politikáját a süker, a kormánytudomány örökös mérő serpenyője régen elitélte; birtak-e legalább eszményképül oly nagy, oly lelkesítő ideát, mely eljárásuk mentségéül szolgálhat? Ez eszmék egyike, melyek e statusférfiakat vezették, a birodalom egysége volt. Az osztrák dynastia alatt conglomerált heterogén országokból egy homogén államot alkotni, mint az Spanyol-, Francziaországban vagy Nagybrittaniában történt, szép és nagy eszme volna, csakhogy 1400 esztendővel késett el, és miután du sublime au ridicule il n'y a qu' un pas, valóban e nagynak látszó eszme is nevetségessé vált, épen ugy, mint Don Quixot törekvése a lovagkor visszaállításában, mi pedig nem is 14, csak egy félszázaddal késett el, mint nevetségessé válnék a keresztes hadak maga idejében magasztos ideájának napjainkban felmelegítése. (Ugy van! helyes!) Mielőtt még a nemzetek és államok egyéni kifejlődést nyertek, midőn még egy zűr volt az egész, akkor az elemek egyesülhettek nagyobb organismusokká; de akkor sem egyes intéző bölcsek szavára, de önmaguknak készítve életprineipiumot, a históriát, rejtekben halkan, mint az organizáló természetben minden és mindég. Ki azonban már meglevő életvidor organismusok közé lép, s azokat akarja összeolvasztani: annak gyilkolással kell kezdeni, és romlást, rothadást igen, de életet előidézni soha sem fog. (Helyes!) Tudniok kellene azon kivül azon igen tudós doctoroknak, kik mindenhez értenek, azt is, hogy külön népcsaládokhoz tartozó nemzetek, még azon organizáló századokban sem olvadtak össze soha, s hogy csak két példát említsek fel, mint az amerikai faj soha az európaival nem egyesül, de inkább kivesz, mint a vegyest lakó török és görög nem olvad össze; ugy az altáji magyar sem olvadhat össze az indogermán Képv. hái napi. I. k, 78