Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-31

306 XXXI. ülés 1861. május 28-kán. Monumentum aere perennius Regalique situ pyramidum altius ! De ha ok a baj főkutforrását bedugták is: s a kezdeményezés dicsőségét előlünk elvették, az utóbajak még fönnmaradtak. Ezekét enyInteni, megszüntetni, s a romok helyén ujat építeni most már a mi feladatunk., Nem adok tehát szót a honfikebel fájdalmának, mert hisz az ilyen fájdalomnak ugy sem lehet elég méltó szavakat találni! nem említem a kárt, mit nekünk tettek. „El még nemzetem Istene" kifogjuk nyögni idővel azt is, mint annyi mást, mit a sors keze századok alatt reánk mért; mert ki mérné nemzetek életét évek szerint, hol nem évtizedek, csak századok határoznak! nem szólok tehát erről. De felpanaszlom, nem, az indulat, hanem a higgadt megfontolás, nem a káröröm, hanem a jóakarat hangján azon kárt, mit az osztrák birodalomnak, - - azon kárt, mit a civilisatio ügyének, — azon kárt, mit az uralkodó dynastiának tettek, tehát azon ügynek, melynek zászlaját önhittségök diadalmámorában egy nemzet romjai fölött tűzték ki. Részemről soha sem átallottam népszerűtlen eszméket is fejtegetni, s igy most is ki merem mondani azon régi s ujabb időben sem változott meggyőződésemet, miszerint én mint magyar ember az osztrák birodalom felbomlását egyátalában nem óhajtom. (Zaj; Zúgás; Halljuk l~) Én ugy látom, hogy ha mi magyarok a birodalom felbomlásán dolgozunk, akkor a tékozló fiúhoz hasonlítunk, ki a reá néző gazdag örökséget még apja életében prédálja el. Előbb utóbb Ausztria be fogja látni régi hires hadvezére, s legnagyobb államférfia, a savoyai Eugen jóslatának alaposságát, — s a birodalom súlypontját ott fogja keresni, a hol van t. i. Magyarországban, s ha későn nem lesz, keserűen meg fogja siratni mind azon balfogásait, melyek által Magyarországot s ez által saját szíverét oktalanul gyengíté. — Mi pedig nyugodtan elvárhatjuk a jövőt, mely a miénk! Én ugy látom, hogy a világ e pontján, melyen mi lakunk , okvetlen szükséges egy nagvhatalom, mely a nyugati civilisatio, s a keleti indolentia, a nagy múltú németség s a nagy jövőjű Slavismus között mintegy közvetítő kapósul s mérséklő elemül szolgáljon. — Ezt elnémetesiteni szintolv politikai hiba volna, mint eloroszositani vagy tótositani. Már hogy ezen, szerintem szükséges, nagyhatalmat Ausztriának hiják-e, vagy Hunniának? ez reánk nézve, speeifiee, nagyobb érdekű kérdés, mint Európára. Szerintem Ferencz császár nagy politikai hibát követett el, midőn a római szent birodalomnak, —- mely Voltaire szerint se római, se szent nem volt, -— összekorhadásakor a szilárd alap nélküli ausztriai császári czfmet vette föl, a helyett, hogy az ezer éves, magyar birodalmat, melynek Árpád vére s a nemzeti akarat jogánál fogva alkotmányos királya volt, iktatta volna be diplomatice is az őfcet megillető európai nagyhatalmi rangba és állásba. De fölfogásom szerint annyi kétségtelenül áll, hogy ha a most létező s oly sok heterogén elemekből nem véletlenül, hanem egy magasb végzet következtében, s a helyzet parancsoló kényszerűségénél fogva összeállott ausztriai birodalom fólbomlana is, helyébe azonnal, — más név és forma csoportosulás alatt tán, — de mindenesetre egy hasonló nagyságú és erejű birodalomnak kellene alakulni. Ugy látom továbbá, hogy a históriai jog, mely Ausztria fönállásának alapját képezi, egyúttal azon alap, melyen a mi nemzeti lételünk is nyugszik, hogy ezen elv közösségénél fogva mi nekünk barátokká kellett volna válnunk, nem pedig, mint az osztrák politika következtében történt, ellenségekké, mert, tiszta meggyőződésem szerint, mi magyarok a forradalmi elvtől, melyet én a szabadság elvével épen nem tartok azonosnak, szinte oly kevés jót várhatunk s remélhetünk mint Ausztria. S az, hogy a forradalom most már átalános jellemet vett föl, s Európa újjáalakítása s egész térképei megváltoztatásának tervével foglalkozik, fölfogásom szerint, ügyünket inkább hátra, mint előre löki. (Zaj.) Lengyelország miatt; — mely név minden érző kebelben fájó viszhangot kelt, s mely élő halottnak föltámadását lehetetlen nem óhajtanunk (Helyes), — a szerencsétlen élve eltemetett Lenyelország miatt — mely e küzdelemben első szövetségesünk, —gyanakodóvá, sőt ellenségünkké teszi az oroszt; a dunai tartományok végett a még meg nem halt törököt is, s a Horvátországban mutatkozó déli szláv mozgalmakkal egyesülten, földarabolja hazánk territóriumát s politikánkat európaivá s szabadelvűvé teszi ugyan, de magyaratlanná is. Én a régi magyar iskola növendéke vagyok, melynek előharczosait, néhány jeleseit most is soraink közt s vezéreink gyanánt tisztelhetjük, s ők a régi oppositio korszakában, minden alkalommal fennhangon tiltkoztak azon insinnatio ellen, mintha ők Ausztriától elszakadni akarnának. 8 hogy e tiltakozások őszinték voltak, azt a történetírás feladata leend minden kétségen fölül emelni. Miért van tehát, hogy e nézet, mely akkor axióma gyanánt ismertetett el, napjainkban oly népszerűtlenné vált? Ez ama Schwarzenberg, Bach — rendszer szerencsétlen egyik eredménye, melyért feleljenek a világtörténetnek. Másik eredménye azon ellenszenv, azon szenvedélyes reactio, melyet minden ellen keltett a mi német. A nemzet fölvilágosodott része jól tudja, mennyivel tartozik a világ, az emberiség' s különösen magyar hazánk is a német műveltségnek,