Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.
Ülésnapok - 1861-30
XXX. ülés 1861. május 27-kén. 299 államai és királyai között főszerepet játszottak, még akkor a habsburgi családnak itt semmije sem volt. Holvetiában volt családi vára, melynek romjai körül Teli Vilmos esetét aSweicziak az ott utazóknak borzalommal adják elő, — ez Osztrákherczegség Magyarország királyainak jó viszonya által lett e háznak tulajdona mint már említeni, — igy lett Rudolf 1273. Némethon fejedelme. — Albert, első a habsburgi családból, nejét Magyarország királyát (mert Zsigmond leánya, Mária Rex — király volt) így nyerte el, véle kapta a magyar koronát, így jutott egyszerre 3 koronához, — melyek közt a magyar korona oly fontos volt előtte, — hogy ígéretet tett a nemzetnek a német koronát el nem fogadni, s meg is tartotta igéretét, csak akkor koronáztatta meg magát német császárnak, mikor a baseli zsinat kívánságára a magyar rendek ebbe bele nyugodtak. Ezek történeti igazságok levén, nem lehet a családról föltenni, hogy hazánk ellensége legyen. Tisztelt ház! minél nagyobb volt fénye hajdan a magyar koronának, annál hatalmasabbak voltak annak ellenségei. Európa legnagyobb királyai, császárai kívánták azt megnyerni, mert királyaink, a két császár s az angol és franczia király után elsők voltak rangúkra nézve, csak a régi korban legnagyobb hatalom, a római pápa törekedett ellene; volt idő, midőn egyszerre kelet császára Manuel, a nyugotról Ottokár a cseh király ostromlotta ezt, de mind ezeknek daczára ugy a római pápa törekvése meghiúsult, midőn Európa csaknem minden királyai hűbéresek lettek, a német császárok megkoronáztatván, kénytelenek voltak Romába menni, hogy hatalmukkal élhessenek,; a magyar király független volt; egyik európai király sem védte ugy meg országa függetlenségét e hierarchia hatalmától, mint Magyarország királyai: Kun László, Zsigmond, Hunyady, Mátyás (Helyeslés), és épen ez világos bizonyság arra, hogy a placetmn és investitura kérdése Magyarországon nem vallásos kérdés; mert akkoron midőn a korona függetlensége a pápai törekvés ellen mindenkor oly hatalmasan védetett eleink által, a protestáns vallásnak nem hazánkban, de egész Európában még híre sem volt. Azonban meg kell vallanom, hogy régi és mostani hatalmas ellenei közt lényeges különbség van, p. o. a pápai hatalom irányában sok ország elvesztette függetlenségét; de ez az ő boldogságukra rósz hatással nem volt; midőn jelenlegi ellenségünk nem csak függetlenségünk, hanem boldogságunk, kifejlődésünk ellen is törekszik. (Ugy van!) Jelenlegi ellenség-eink már mások által is neveztettek; jellemeztettek; szerintem ezek azon egyéniség-ek, kiket udvariak, Hofmannok neve alatt már régebben ott Bécsben, hol működnek egy nevezetes egyházi szónok, Abrahamus de sancta Clara, így rajzol le: „mint más embereknek, ugy a Hofmannoknak is adott Isten lelket, szívet, két szemet, két fület és egy nyelvet; de azért ők, ha valami hasznos előmozdítást remélnek szívtelenek és lelketlenek; ha vélik, hogy ebből reájok egy kis kegyelem káromolhat, minden pevczben vakok, süketek, némák tudnak lenni; ezek közt voltak eleitől óta többek, kiknek elv, vagy szükségből életszabályok : ubi bene, ibi patria — quid milii refert, cui serviam; ezek hálózták be az egyes országokat, kiszemelve azokból az oly férfiakat, kikről gyanították, hogy gonosz terveiket egy vagy más országban megakadályozhatnák; mivel az emberek nagy része hiú és önző, a puszta czímeknek, kulcsoknak, sarkantyúknak, kisebb nagyobb kereszteknek egész gyárát állították fel, hogy azoknak ajándékozása által a magok pártját neveljék, a független lelkű honfiak számát pedig kevesitsék; igy bukott meg egyes tartományoknak joga, szabadsága. De a körülmények változtak; — hazánkban már régebben ismertein egy honfit, kinek egy német munka, — azért, mert a consiliariusi diplomát el nem fogadta, — e czímet adja: „Der würdige Cato unserer Zeit í{ , egyik grófunk nevetséges;sé tette az excellenciás czímet, másik csak azért fogadta el, mert remélette, hogy igy köztök levén, gonosz terveiket gátolhatja; — hála az égnek! — a viszonyok változtak; most már egyéb országok s nemzetek jelesbjei is ott hagyák Bécset, udvariak lenni szégyenlenek, mert hazájok s nemzetek ügye előttük legszentebb. A főrendek, egyháziak, világiak itt vannak, és nemcsak testtel, mi eddig is megtörtént, hanem lélekkel is, többek közölök, mint apostolai egv üj kornak, nem a születési, hanem a népfennségi jognál fogva velünk együtt mint képviselők jelentek meg ez országgyűlésen. Naoyrészben ily körülmények idézték azt elő, hogy meggyérülvén az eddigi udvariak sora, — újakról kellett gondoskodni, — igy lettek a régiekből a Reichsrathok, és a Reiehsrath, — én "erről azt hiszem, hogy mi esztelenül tennénk, ha bele mennénk; — de ha a csehek, s mások bele mennek, nem kárhoztatjuk őket; előttem igy áll ez ügy: ha egy ember sötét tömlöczéből az által, ki őt bezárta, — egy kevés világú szobába hivatik, s bemegy, nem hibázik, — de az sem hibázik, ki saját házában önszabadságával élvén, a kis ablakú tömlő czbe bemenni nem akar. En ugyan minden rósz kohóiéinak, végrehajtóinak az emiitett udvariakat tartom; de ha a kormányzás hibáinak minden okait meg kell említenem, — a felséges uralkodó családnak is meg' van azon hibája (Halljuk!), — hogy bár kevés Nagy-Sándor van benne, — nekik is el lehet mondani, mit a Scithák mondottak Nagy-Sándornak: Si dii habitum corporis tui, . . . vagy: ha az istenek tested hasonlóra tették volna hódítási vágyóddal, — a világban meg nem férnél, — e vonás a család életén keresztül szövődik. A bajnak eredeti kútfeje itt van. Az udvari tanácsosok e gyengeséget használva föl, — hogy mikép lehetne valamit szerezni, osztani: fejőket abban törik, s tervökkel kedveskednek. Igy állottak elő az örökösödési háborúk, igy a törvényeknek, szerződéseknek megszegése. Igaz, más dynasták is szereztek országot, koronát • de a különbség az,-—hogy ezek az országot azután is az ország lakosai tulajdonának— a habsburgi uralkodók saját tulajdonuknak, patrimoniumnak tartják, — mind addig meg nem nyugszanak, mig azzá nem teszik. Jelenlegi birtokaik között az olasz tartományok elvesztése után, csak a magyar korona birtokai75*