Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-30

XXX. ülés 1861. május 27-kén. 291 res anarchia után megoldást, •—• mennyi kérdés mely (sily előzmények után!) kiegyenlítést, mennyi szenvedés, mely enyhületet, meiuiyi remény, mely teljesedést vár! Á magán-viszonyok ezernyi életkérdése az, mik felett damoelesi kardként csügg a bizonytalanság , mely ólomsúlylyal nyomaszt a közélet felett; az egyes, mint a nemzet, ingatag alapokon érzi lételét, mit a legközelebbi perez esetlegei megrendíthetnek: megszokja a mának és mában élni a holnapra gondolatlanul; s a stabilitás azon értéke, mit az államélet szintúgy nem nélkülözhet, mint a családiság, mindinkább eltompul, s gyakran az anyagi és erkölcsi lét árán. Aztán ne mystificáljuk magunkat. (Halljuk!) A negatio, ha túlmegy bizonyos határokon, rohadássá lesz (helyeslés); nincs türhetlenebb állapot, mint hosszabb időre a chaoticus; a rendezettség, a köz- és magánállapotok biztonsága szintoly ösztönszerű követelménye az emberi kebelnek, mint a szabadság; s ki azt bármi oknál fogva hátráltatja, jóhiszemüleg is a reactio kezére játszik. Es ha ez országgyűlés eredmény nélkül oszlanék el, utána más alig következhetik, mint a chaos, vagy oly rend, a mi ennél nem kisebb csapás, mert ezt az önkény, számunkra, nélkülünk szervezendi. S a szépelgés gyanúja nélkül mondhatom, hogy egy testület, hol az elv egységét csupán az árnyalatok különbözése színezi: tehetségekben fényesebb utódok követhetik; de jóakaratban, hazafiúi érzésben meghaladók nem! Miként van rideg kötelesség, mely az egyént oda utasítja, hogy ne akarja megmenteni, sőt dobja oda, ha kell, életét: e tartozás sújthat néha egy nemzetet is. Vannak kérdések, miken megtörhetik, sőt ha kell, törjék meg ez országgyűlés: de bölcsen tanít Tbueidides, hogy a közügyek legvészesb baja: az elsietés és a harag. Ne minket sújtson a felelősség. Nincs magasztosb föladás, mint Taeitus-ként, „victoriam consiliis et ratione perfici," — ne mulasszunk el semmit, mit a törvény nem tilt, s kötelességünk megenged. ítéljen aztán fölöttünk Isten és a világ! A nemzet felsége fölött csak Isten van; mellette csak a fejedelmi hatalom. Közügyeinknek történelmileg megállapított vitelrende, s a magyar birodalmat képviselő eme ház méltósága egyiránt igényli, e hatalommal lépni érintkezésbe közvetlenül, s tőle követelni vissza elidegeníthetlen tulajdonát: őseinek 1848-ban csak formulázott örökségét. — Áldozatokat kivan a rideg jelen, — a nemzet nem fillérezett soha, — a jövő Isten kezében van; de a multat megtagadni, az több volna mint honárulás — az becstelenség volna. —• Követeljük tehát: hogy a pragmatica sanctio, mely a dynastiának, a nemzet liberum votuma által, szent István koronáját adá, két oldahi szerződésként legyen kötelező (1723; I. II. III.); — hogy az 1715:11. t. czikkben megállapított eskü, mely a magyar királyt arra kötelezi, hogy az állam területét semmi részeiben el nem idegeníti, nem csökkenti, sőt lehetőleg gyarapítja, terjeszti, ne legyen irott malaszt, bár küí, bár bel támadások ellenében; — hogy a nemzet birodalmának csonkitatlan területén oly függetlenül kezelje saját ügyeit, miként ő tartózkodik minden avatkozástól más országok intézkedéseibe, (1791:

XII.) — Ennek folytán követeljük: hogy az egész magyar állam összes fegyveres ereje, mint alkotmányos életének főbiztositéka felett is csak saját töi'vényhozása rendelkezhessék érvényesen. Lipót koronázási oklevelének 13-ik az 1681: VHI. t. czikk által megújított pontja, s a rendes katonaságot szervező 1715: VIII. az 1791 : XIX. s 1640:H. t. czikkek értelmében: — követeljük, hogy a nemzet vállaira nehezülő, szükségesnek elismert teher, s annak hová fordítása fölött jogérvényesen ne egy ideg*en érdekeknek szolgáló külhatóság, hanem a nemzet, aki viseli, intézkedjék, az 1790: XIX., 1808:11. 1827: IV. t. ez. szerint, s pénz és kereskedelmi ügyeit saját jóléte igényei szerint rendezhesse (1741 :XIV., 1791 :XXIL). — Követeljük, hogy a magyar apostoli királynak a nemzeti anyaszentegyház fölötti — jogérvénytelen „egyezkedés" utján elharácsolt — véduri jogai teljes épségökben visszaállitassanak; •—• hogy szent koronánk azon birtokai, mik kezdet óta (szent István H. könyve 6. szak.) a királyi udvar méltóságának fenntartására szánvák, a már Albert Decretumával XVI. t. ez., Ulászló 1514-ki 11. Decr. 1., 2., 3. §-sa elidegenithetleneknek nyilvánít, saz 1713: XVI. t. ez. 2. §-a mint „nemzeti javakat" különös figyelem alá vészen, az 1608:XXH. t. ez. 1. §-sa 1609 :LIV. rendelete folytán jelenlegi bitor (s jövedelmeikben elmarasztalandó) tulajdonosaik kezeiből egyszerűen visszafoglaltassanak. — Követeljük, hogy az 1559 :XLIII., 1723 :V., 1741 :XXVI., 1791 :LVI. t Czikkek ellenére, hazánk annyi fia ellen, illetéktelen birák által, idegen tön-ények szerint követett jog és érvénytelen eljárásnak eredményei megszüntessenek. — És hogy mind e jog — és törvénytapodás lehetőségének jövőre legalább eleje vetessék; követeljük, hogy az ősi törvényeink szellemén végig vonuló s Ulászló VI. Decretuma VH-ik czikkében tisztán formulázott felelőssége a kormányi hatalomnak ujolag és határozottan kimondattassék Szóval: követeljük vissza mindazt, miből szegén)' hazánkat a 12 évig dülöngött önkény a bosszú méltatlanságával, s az irtó gyűlölet logikai következetességével kifosztogatta. (Közhelyeslés.) És, ha mind ezt visszaszereztük is , ha a jogállapotot, min tovább épithetend a jövő , megnyerénk is; hány élet, mennyi köny, és mennyi vér marad fenn, mely az igazság nagy Istenétől várhat csak Ítéletet! Várjuk be azt, szent megadással hajolva meg végzései előtt. A sírok fölött mind örökzöld koszom virul a föltámadás szent hite: gyarló korlátolt emberekül, tőlünk elég, hü tolmácsa lenni annak. mit a törvény parancsol, a nemzet jogos igényei kivannak, a múltnak keserves tapasztalása követel, s a jövő biztosítása föltételez, 73*