Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-30

292 XXX. ülés 1861. május 27-kén. És lenni hü tolmácsa azon érzületnek, mely őseink hagyományaként — a kárpátoktól Adriáig kunyhók- s palotákban, az összes nemzetnek Isten után legszentebb lütvallása, mely mind e szenvedés között — mint kohában az arany •—• mindinkább megszilárdult: hogy „vagyunk a kik voltunk, s leszünk a kik vagyunk," és vesse igy vagy ugy fölöttünk koczkáit a végzet: lehet hogy a magyar nemzet veszni fog, de ho°y osztrákká legyen, az nem lehet soha! (Viharos közhelyeslés; zajos éljenzés.) Ez azon nagy hitvallás, uraim, mit osztunk mind annyian, és mely, mivel osztjuk, e házat a nemzet képviselőjévé teszi; s a hazánk nagy fia által kijelölt ösvény az, mely ez irányban közügyünk, e hányatott hajónak, annyi szirt között, legbiztosabbnak mutatkozik. Versenyezzünk, ki szereti inkább a hazát, de kövessük őt mindannyian, együtt egységes bizalommal, mely egységes erőt, egységes hatályt nyújt; mint a villany sodrony, egy kapcsot szőve milliók szive és karja közt. — Egyébiránt: (Szóló szédülés miatt beszédét ismét megszakasztja, felkiáltások: pihenjen! 2 percznyi pihenés után szónok ismét folytatja.) Demosthenes magasztalva irja Spártáról, (Halljuk!) hogy ott tanácskozás közben a közügyek fölött, tartalék nélkül nyilványitja ki-ki véleményét; de ha valami megállapítva lön, fennmagasztalják mindannyian, s támogatják azok is, a kik ellenezték. (Felkiáltások: Ugy van!) Legyünk szintoly hazafiak; legyünk hívebbek a hazához, mint véleményeinkhez. Gyakran nem kisebb szolgálatot tesz a szó, mint a fegyver. Az ige öl és teremt. (Helyeslés.) Ha a nemzet és trón közé válfalul nem tolakodnék az elévülhetlen jognak s a pillanat követelményeinek balértése, s a közeledni kényszerült érdekeket tovább és tovább nem távolítaná; ha az igazság szózata a trón messzeségéig elzendülni bírna, e válságos pillanatok küszöbén ekként szólalna a fejedelemhez: Midőn e nemzet 14 év előtt téged, gyermekül még, jó remény fejében, oly részvevéssel üdvözölt mint egy diadalmas királyt: nem álmodatok, sem ő sem te, hogy a végzet egy évvel utóbb kezeidbe adandja a szilaj események gyeplőjét. Megragadád, gyönge gyakorlatlan kézzel. Hogy vezetőjük helyett urok lehetsz elhitetek veled azok, kik fiatal szived bizalmát, önérdekeik martalékául, ellesek; (Igaz !) nemes szenvedelmeidet csalképekkel izgaták, s a hitet erőd és hatalmadban azon fokig húrozák, hol a gyarló ember elé a lehetlenség von korlátokat. Kiket kormányzásod élére állítál; nem szolgái voltak trónod érdekével egy közügynek , sőt szembe állíták, csatára szálltak nemcsak a nemzettel, harczra keltek a gondviseléssel, mely a népek történelmét vezéreli. A legitimitást proclamálták árulólag, ignorálva nemcsak azt a mi van, hanem azt is, a mi volt. E legitim császári kormány volt, mely pártot ütve a magyar király esküje ellen, tábort alakita entestvéreinkből; hazánk szent földét mint hat század előtt, mongol csordák álta egy nagy temetővé pusztittatá, s kik a törvény parancsával a hon védelméül fegyvert ragadának, s a becsület és hűség eltiltá, hogy azt — mert a veszély, mint Hannibál, közelgett— eldobják gyáván s hitszegőn — mint pártütőket, ő maga a pártütő! a bün és gyalázat halálával gyilkoltatá le. (Közhelyeslés.) Irtott és pusztított bitón, a börtönök fenekén, s a mi mindezeknél több, a száműzés s a lélek gyötrelmeinek kinpadán. (Igaz!) — Es midőn a hóhér kifáradott, kitörlé az élet könyvéből e nemzetet, „geograpkiai fogalommá" tette e hazát, s a megalázás hadjáratát inditá meg ellene hontalan zsoldosainak sáska tábora által. (Közhelyeslés.) Mint a római Caesarok korában, kiknek nevét megbélyegezte a történelem, oly magasra függesztetett föl a törvény, hogy tudomást ne vehessen róla a nép: a bitorkény nem értett nyelven rendelkezett vér és vagyon fölött, hogy ez európai Kánaán népe, mint a Basták korában, saját gyermekeit bocsátá áruba, s családok, kiknek nevéhez a nemzeti hálabogiárait tűzte a história, a tönkrejutás örvénye felé sodortatának. (Ugy van!) Elmondhatók a kesergő prófétával: „Örökségünk idegenekre szállott, házaink a kívül valókra, idegenek és szolgáink uralkodtak rajtunk!" . . . (Igaz!) És lőn , hogy a sír, mely e nemzetet volt elnyelendő: nem azt, hanem a vérrel és könyüvel épített „uj nagy és egységes Ausztria" anyagi hatalmát, hírnevét s erkölcsi hitelét, künn és benn egyiránt nyelte el, s a koronát eddigelé is már egy országtól fosztotta meg, e vereséget tizszerezve az által, hogy miként fosztotta meg. És íme , oh fejedelem, künn a látkör elborítva vészjelekkel; benn megrázva és rengve alapjaiban minden, a szív dobbanásától a velők oszlásáig, s a kény ephemer creatiói fölött a Nemesis halovány arcza rémlik - (Szónok: szédül, kis szünet után) csak egy van, a mi rendületlenül maradt, mint a kőszál, min ki nem fognak a pokol kapui, — a hit: „hogy Magyarország van és lesz". (Közhelyeslés; éljenzés; taps.) Védangyalod sugalma volt az, oh fejedelem mely felmutatá az ösvényt, mely az enyészethez vezet. . . . Hallani akarád a nemzet szózatát. mely —• mint a hit vértanúit a hóhér bárdja szentesité meg — soha dicsőbb nem vala, mint gyötrelmeinek némaságában. (Közhelyeslés.) ' Esime, a népek igazsága hasonló Istenéhez: tűrő és megbocsátó. Nem idézi fel a halottakat, hogy halvány árnyaik érczfalként sorakozzanak a nemzet és trón közé; a megemlékezés méltó vádszavai nélkül ajkain, szivében a kötelesség nyugodt, meg nem rendíthető érzetével, mint Tarquin elé a Sybílla, lép trónodhoz, egyszer még s utoljára, a törvény szent könyvével kezében, mondván, az irás szavai szerint : „nem kell nekünk kegyelem, csak igazság." (Közhelyeslés.) Szicziliának egy bölcs királya szerint: a fejedelmek legjobb tanácsadói a halottak. A mi halottaink vére, a mi szenvedéseink könyüje lön azon törvény pecsété, a mi mellett e nemzet felszólal —