Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-30

290 XXX. ülés 1861. május 27-kén. Hadd jöjjön tehát, a minek jönni kell. (Közhelyeslés.) Megkáromlása volna Istennek

i hinni, hogy az életkönyvéből e nemzet kitörölve lön, melynek egész élete egy lovagregény vala magas eszmék és idegen érdekek nagylelkű védelmében; 's kitörölve lőn azért, mert az örök igazság és jogelveit közös tulajdonná teve; s kitörölve lőn most, mikor az absolutismus mennykövezete közt a népek és világok urának itélő szava mennydörög. Nem!—E nemzetnek itt, e haza földén, „melyen kívül e nagy világon nincsen számára hely" hivatása van, szenvedésekben gazdag, mint a vértanuké, de magas mint az örök dicsőség. (Közhelyeslés, éljenzés, taps.) Hisszük és valljuk ezt. E hit az, mely a roskadó erőt felvillanyozza, a lelkesedésnek szárnyakat füz, a szenvedésre megadó ihletet harmatoz; delej, mely az események éjeién átvezérel; hatalom, mely megleli mindig választottait, s egyest és egyetemet bűbájos hatalommal tesz eszközévé. Ki oly gyakran illeti szivünk legbensőbb húrjait, mert néma érzéseit édes dallá szövi, mondja; „Az ég egy kincset ad minden hazának, S a nép megőrzi híven birtokát." Ez a kincs, uraim —• a magyar álladalom eszméje. (Köztetszés, taps.) Történelmi szükség volt e vagy ábrándos ösztön, nem tudom, de hiszem, hogy egy megnevezhetlen hatalom volt, mely őseinket hazájukból megindítá, el az ismeretlen nagy világ felé; vitte diadalmak és veszteségek közt, csaták és eszmék harczai közt, társ-és rokontalan; e nemzet tudta egyedüliségét, de hitte, hogy vele van hatalmas Istene, s ő vezérli előre, mindig előre a czél felé, mely mint az elfutandó látkör, előtte lebeg. (Szóló ismét szédül; Felkiáltások: pihenjen! üljön le! — 2 percznyi szünet után folytatja.) S földet hódított, s hazát teremte magának. Csatár és apostol, kezében fegyver, mely véd és öl; agyában bölcseség, mely számít és mérlegel; kebelében gyermeteg becsületesség, mely hinni és megbocsátni tud, s az ármány és árulás szövedékei közt azon egyenességgel járdái, mit az erő önérzete nyújt. S íme a kornak, mely egy új világ szülemlési fájdalmaival vívódott, minden nyoma elsöpörve lön, mint a fergeteg, mely fönn a levegőt megtisztítja ugyan, de lenn a földön csak romokat hagy; országok és népek a régészet rejtelmes feladványaivá mosódtak el — a magyar álladalom az egyetlen, mit mind e vész megrengetni igen, de elsöpörni nem bírt soha. (Közhelyeslés.) Az áradat, mely a Konstantin világbirodalma felé tolult, s eltemette Hellást és Bizantot; mely elé gátat vetni Haemus bérczei nem birának; mely a Duna, Dráva és Száva partjainak szláv és oláh népiségeit elsöpörte; s mely ugy látszott, hivatva van, végrehajtani azt, min két évezred előtt a persa világhatalom megtörött, s Európát Ázsiává tenni fényegeté : az ozmán erőnek a mi fajunk monda netovábbat. A mi parányi fajunk egyedül, mert hiszen segédkező barátaink, a kereszténység bástyájává keresztelek ugyan e hont, de tekintek a kereszténység közzsákmányául. (Ugy van!) : * Es immár három százada, hogy nemzetünk élete egymás, állandó hadjárat történelméből áll, azon hagyományos politika nyilt támadásai, s titkos ármányai ellen, mely Mátyás király palotáját, a némtet császárság szállodájává, s szent István birodalmát a szűk Ausztria provinciájává akará süllyeszteni. S eltekintve e három század győzelmein: sem pirulni nincs okunk, sem kétségbeesni. (Helyes!) A fegyver és szellem tusai, kül- és befelé —• mert hiszen a magyar királynak legernyedetlenebb ellenfele az osztrák császár vala (Derültség) — a szabadság történelmének örökké ragyogó lapjai maradnak. Közben szép hazánk elpusztítatott; nemzetünk némely rétegeinek jelleme meg'mérgezve lőn; elszegényedve, megfogyva, vérezve, eldarabolva; nekünk annyi hála fejében, csak is bűneiknek köszönve, — egy sajátunk maradt megtörhetlenül: ihlett hitünk Magyarország jövőjében. Ez volt a zászló, mit a diadal igen, de a becsület el nem hagyott soha; •— mert az összes nemzet övezó körül: a nép, mely tömeges hatalmát az értelmi felsőség vezérletének adja bizalommal, tudván, hogy a magyar aristocratiának elsőséget az adott, mert vagyon és véráldozatban meghaladni nem hagyá magát, s midőn a fegyver kihullt kezeiből, az eszmék zászlaját ragadta meg; s e hadsorokban is első megint, miket egykor fegyvere kivitt, kiváltságaival tölte be ő maga a szakadást a nemzet osztályai közt. (Helyes!) ; S itt állunk, nagy és sötét idők s óriási feladásunk küszöbén. Az összes nemzet képviselői „rnegfogyva bár, de törve nem", lépteink alatt érezve az üszköket „impositos cineri doloso" s keblünkben a múltnak sebeivel és — tanulságaival. ;. A politikát egykor az exigentiák tudományának mondák: legyen erőnk ez utalást követni. A positiót, a hol állunk, nem mi adók, de elfogadtuk, hazafiúi kötelességből; óvjuk meg mint szent bizományi, „nihil eredendő et omnia cavendo." Legyünk hív védei az igaz ügynek, szilárd csatárai a méltó igényeknek, higgadt vezetői a bonyolult fogalmaknak, s őszinte tolmácsai a jognak, mely soha méltóbban mint most, általunk , e trón irányában nem nyilatkozott. (Igaz!) Viszont bizonyítsuk be, hogy e nemzet ismeri magát és helyzetét; ez ismeret szilárddá és méltányossá teszi. Nem provocál,, de nem tágít. Mandata fortius urget imperiosa quies. Magyarország csak mint állam mérkőzhetik. Uraim, soha nemzet képviselőin súlyosb felelősség, mint a mi vállainkon, nem feküdt! — Kérdésbe hozva a nemzet élete s egyesek existentiája egyiránt. Mennyi bonyodalom, mely e 12 évi rendsze-