Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-30

XXX. ülés 1861. május 27-kén. 287 színezetében. Hy egy zászló" az, min nem fog fegyver, mert rajta e jelszó ragyog: „Ha Isten velünk, M el. lenünk?" Hy zászlót csak követni vagy széttépni lehet. (Közhelyeslés, köztetszés, éljenzés , taps.) Az idősb Pitt egy interpellatiora ekként válaszolt: „A tisztelt gentleman azt mondja, hogy Amerika daczol, majdnem nyilt lázadásban van. örvendek, hogy Amerika ellenszegült. Három millió ember, kinek keblében a szabadság minden érzelme oly annyira kihalt, hogy önkényt rabszolgává hagyná magát tétetni, a legalkalmasb eszköz leendne arra, hogy mi is leigáztassunk." Pittet gondolnám SchmerHng ur sem igen vádolhatja akár forradalmi intentiokkal, akár korlátolt nézetekkel (Derültség); birand-e SchmerHng azokig emelkedni? A példa nincs minden tanulság nélkül. S végre, szemben mind e világával az akadályoknak, lesz e azon hontársainknak, kik ez idő szerint ügyeink élén állanak, elég erejök, a jógtért, mely megilleti, megtartani? Kitudja; de azt igen, hogy feladni azt — hazaárulás. (Zajos helyeslés.) Nagy időkben Roma ekként utasitá eonsulait: „videant ne quid respübliea detrimenti capiat." Mi méltányosak voltunk s vagyunk állásaik nehézségei iránt, tudván, hogy az erkölcsi támogatás mit nekik nyújtunk, egyszersmind önvédelem; ők ne feledjék, hogy kivételes állásuk az, mely a közérzületnek gyakran roszalását, néha indignatioját hallgatásra birta, s hogy a nemzet nem a positiók, hanem az egyéniségek iránt viseltetik e bizalommal; a mily megtisztelő e bizalom, egyszersmind az erkölcsi felelőség egész súlyát háritja reájuk. (Ugy van!) S még egyet az urakhoz ott a Lajthán túl. Az ó világ kerekzetét a fejedelmek intézek; ők szabták meg a hadviselés tárgyait, határait ők tűzék ki. A nép vívott, győzött, bukott, teendője ez volt; nem egyéb. Egyetemes conflagratio lehetetlen vala. Az idő e szolga csoportokat uraik segédeivé, majd ellenőreivé tette; eszmélkedni készté az elnyomottakat, a magukban gyöngéket de számosokat egymáshoz utalta, s kapcsolatot szőtt a hadviselés s a polgárisodás között. S ime, mintha a csatarendek mögött egy második tábor állana — az eszméké, az ügyeké. Minden küzdelemben részt vesz minden nép tettleg, vagy elvei, reményei és aggodalmai által. A föld termékei, az agy eszméi, a közjó érdekei egyiránt a „világ piaczára" özönlenek. Egy pillanat, eszméket érlel meg, mik századokon át pihentek, mint a mag, mig a tavasz napsugara megjő; döntő tények lépnek pánczélos Minerváként előtérbe, miket egykor oly könnyű s kényelmes volt el-eíholnapozni; az „örökre" számitott kapcsolatok bomladoznak, miként a népek valódi érdekeinek szövődése követeli. (Szóló szédül. Elnök: Kérjük üljön le és pihenjen! Zaj. 10 percznyi szünet után szóló ismét folytatja. Halljuk!') Mi nem mystificaljuk magunkat. El-e még vagy meghalt-e már a magyarok hazája; hogy e kis kérdéssel nem törődik a nagy világ s börzéjén a mi elavult diaetalis artikulusaink, elpendült fejedelmi esküink — mint az osztrák papírok — nem tartoznak a „keresett" czikkek közé: vajmi bölcsen tudjuk mi ezt! De tudunk ám többet is. (Halljuk /) Azt, hogy e kis „magyar kérdést" még Schmerling s a „Seine-parti békecsászáránál" is nagyobb hatalom: as idő vette patrotiniuma alá s mögötte mint inkább színeződik egy második, mely egy kis fejtörést, még a nagytekintetű Reichsratk daczára is megérdemel, s mely azt a híres „beteg embert" nem illeti közelebbről, mint mindazon területet, melyen e kérdés szálai, megannyi kanóczként tovább szövődnek. Életnek és halálnak kérdése az a Nyugat és Kelet között, az első sorban áll az osztrák birodalom létezése fölött. (Ugyvan!) A németekről tevén szót, szabadjon azt, „egy füst alatt" megtoldanom. (Halljuk!) Tisztelt társaink Szalay és Eötvös szellemdús szónoklata díszpalástot szőtt a német-magyar ügy fölé, s elfödözni képes e kérdésnek — ha volna — gyönge oldalait. De a német alatt nem az ő németjeiket oda künn, s nem a magunkéit ide benn, szoktam én, például érteni. (Derültség) Kalapot emelek magam is a grosz Deutschjand derék és tudós népe előtt, habár megnyugszom, hogy nem tartozom közé, (Derültség) teljes méltánylattal viselteiéin mind aziránt, a mit tett vagyis a mit uyomtattatott; habár az irodalmi tömeg koronként az alexandriai könyvtára és Omárra emlékeztet is, (Derültség) s szívem mélyéből elismerem, hogy e hazának áldozatosb, nemzetiesb érzésű gyermekei nincsenek, mint a mi németajkú társaink. (Ugyvan! Igaz!) Ott van például Szepes. Gréza királyunk óta valódi telepe a patriotismusnak aharcz, a közélet és az irodalom terén egyiránt; ott a Bánság németéi, (Ugyvan! Igaz!) eme hősei a magyar névnek és martyrai a magyar ügynek; és szemtanú valék, mint üdvözölte mámoros diadallal eme székvárosunk németajkú polgársága a tricolort, mit lerombolt háza romai főié örömtől reszkető kézzel tűzött. (Ugyvan! Éljen!) De van a németnek egy saját külön fajtája uraim, (Halljuk! Halljuk!) mely ex officio születik, (zajos tetszés; taps) bureaukban él s acták közé temetkezik (viharos tetszés; taps , éljenzés); a civilisatio missionariussának hirdetvén magát barbár földeken: miként a hernyó, ha saját erdejét elpusztítá, seregestül indul vándorúinak megélni, emészteni (nagy derültség). Fölajánlja „jó szolgálatait" minden ügynek, minden országnak a Tajótól a Neváig (zajos tetszés és helyeslés), mert karját és tollát, szívét és eszét áruként hordozza a világ piaczára (Derültség). Mind ez azé, ki többet ad (zajos derültség). Minden kitelik belőle; barricadhös és miniszter, (nagy tetszés) pórvezér és altér ego, a mint jő, a mint kell. Adj a kezébe egy nemzetet, ő praeparalja ugy mint kívántatik; rombol és szervez, rombolja a históriát s az életet, hogy botor agyának kísérleteit szervezze. (Helyeslés; derültség.) És ha, mit Isten egyesite, neki feldúlni sükerült, ha a romlás , eszeveszettség és enyészet magvait a szivekbe, az agyakba, az institutiokba lerakta, midőn elmondhatja s méltán: „utánnam az özönvíz;" — akkor uraim, no akkor háta mögé teszi a mit csinált, Romába megy, 72*