Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

XXVIH. Ülés 1861. május 24-kén. 247 csak zászlóvivői, de vezérei is voltak. A sorsugy akarta, hogy az akkor kitűzött elvek végre 1848-ban testet kaptak. És ezen törvényekórt a nemzet harczra kelt, a haza lángba borúit, melyre következett a 12 sanyarú év : vájjon ki volna e hazában, ki e miatt vádolná a halhatatlan gróf Széchenyit, vagy vádat emelne a hazának ünnepelt fiai ellen? Hiszen akkor kárhoztatnunk kellene mindazon nagy szellemeket, kik néha egy kimondott eszme által forrongásba hozták a félvilágot, kárhoztatnunk kellene magát a Megváltót. — A sorsnak szekere halad előre, és egy porszem által a vágásból nem szokott kiemeltetni. Ezek azon indokok, melyek engem arra birtak, hogy a határozat mellett nyilatkozzam. (Helyes!) Végül azt kell kimondanom, hogy nemsokára eljő az idő, a midőn e nyilatkozatunknak eredményét fogjuk látni. De akár legyen fölirás, akár határozat; akár felelnek reá, akár nem; akár szétoszlatják az országgyűlést, akár nem; azok, kik a fejedelemnek tanácsokat szoktak adni és fognak adni, mielőtt e lépésre most elhatároznák magukat, ne feledjék soha, hogy 300 éves konok és természetelleni politikájukkal e hazában egy talpalatnyi tért sem foglaltak, sőt roppant hézagot ástak a fejedelem és nemzet közt, melyet csak tényekkel bizonyított őszinte akarat által lehet betölteni. (Ugy van!) Ne feledjék soha, hogy a midőn az ágat maguk alatt vágják, ha sikerülne is levágni az ágat, de maguk is okvetlen földre rogynak. Ne feledjék soha, hogy a magyar a lefolyt tizenkét év alatt igen sokat tanult, de nem felejtett semmit. Ne feledjék soha, hogy a magyar forradalmi soha nem volt, mert jogainak érzetében megveti a legkedvezőbb alkalmat is forradalmi kísérletek előállítására; pedig ezek gyakran a dynastiákra nemcsak bajt, de veszedelmet is hoznak. De azért ne feledjék soha, hogy a magyar nemzet alkotmányától, törvényeitől csak akkor fog megválni, ha az utolsó magyar is sirba dől. (Ugy van! Éljen!) Es különösen ne feledjék, hogy a ki a Gondviselés útjainak akar gáncsot vetni, azt maguk a természet törvényei fogják összetiporni. A nemzet pedig ne feledje, hogy nem sokára ezer éves európai életének cyclusát fogja betölteni, s akkor hivatva van megifjudott, megerősödött szabadságával ülni meg a nagyszerű ünnepet, mert én részemről azon másik iszonyú esetet képzelni nem tudom, hogy e nemzet gyávasága által oda jutna, miszerint tombolva ülhetnék meg valaha elleneink sírunk fölött a tort. Ez bekövetkezni soha nem fog. Egy ezredévi szenvedés kér éltet de nem halált! (Éljenzés!) Tóth Vilmos: Tisztelt képviselőház ! Midőn először van szerencsém e házban, mint annak egyik igénytelen tagja szót emelni, mindenekelőtt elnézést és türelmet vagyok bátor kérni a t. háztól; elnézést elfogultságomért, türelmet azért, mert belátom, miszerint én az ujoncz, azok után, amelyek itta fennforgó kérdések felett annyi bölcseséggel és oly ékesen elmondattak, bizonyára nem vagyok hivatva az elvek- és nézeteknek, a melyeket magaménak vallok, diadalát elősegíteni, s csakis egy mulaszthatlan kötelességnek érzete az, a mely daczára annak, hogy az ismétlések untató terére vezet, szólásra hí íel engemet akkor, amidőn oly kérdéseket kénytelen a ház tárgyalni, a mely kérdések sükeres vagy szerencsétlen megoldásától a nemzet ujjáébredése, léte, jövője vagy balsorsa föltételeztetik. (Halljuk !) Felette könnyíti helyzetemet azon körülmény, hogy egy formulázott indítvány tétetett le a ház asztalára, a melyet én egész terjedelmében és minőségében pártolok, s ha ennek egyes részeihez, azokat külön fölemlítve hozzá szólok, ezt csakis azért teszem, hogy azok, a kiket és a kikkel együtt minket ezen egyes részekben foglaltak, illetnek; jelesen a nemzetiségek meggyőződhessenek a felöl, hogy mi nem csak azért pártoljuk ezen indítványt átalában, mert annak főrészével az ország teljes függetlenségét és önállóságát illetőleg értünk egyet, hanem annak minden egyes részét magunkévá téve, azok érvényesítésére a lehetőleg közreműködni kötelességünknek tartjuk. A mi ezen inditvány-alakban letett örök becsű államirat egész lényegét illeti, én azt olyannak tekintem, a melyből elvenni mit sem lehet, hozzáadni pedig valamit, nézetem szerint felesleges, és ugy vagyok meggyőződve, hogy semmisem lenne annál üdvösebb, mintha a képviselőház egyhangúlag elfogadná s kijelentené, hogy csak akként lehetséges a nemzet kibékítését eszközölni, ha mindaz, a mi ezen indítványban hivatkozva jogokra és szentesitett törvényekre mondva van, azon fél által, a mely a pragmatica sanctioban kikötött feltételeknek eddig eleget nem tett, teljesíttetik — azt hiszem, hogy nem lesz polgár a hazában a ki őszinte örömmel ne üdvözölné a képviselőház ezen egyhangú nyilatkozatát, — látni fogják az örökös tartományok, ha tudniillik látni akarják, hogy mi szorítkozván a személyes unióra, ez által nem csak nem válunk ellenségeikké, de készek vagyunk a birodalom fennállása érdekében a törvényes kötelezettségeken túl is, mint önálló nemzet a közterhekben osztozni, és ezen önkénytes hozzájárulás által a hitelt és ennek következtében a kereskedést és ipart az anyagi jólét e két legfőbb ténj'ezójét előmozdítani; a külföld is, a mely szinte érdekeltetik az osztrák birodalom roncsolt pénzállapotának valamely biztos alapra fektetett helyreállításában, sokkal inkább biztosítva látandja az osztrák állampapírokba fektetett vagyonát egy kielégített Magyarországgal, mintha az állam napi költségeinek fedezésére szükséges adónak behajtását katonai erőhatalommal kénytelen siker nélkül megkísérteni. Pártolom én az indítványt azért, mert mig egyrészről az ország területi és politikai integritását a pragmatica sanctio értelmében sérthetlennek nyilvánítja, másrészről menyugtatására szolgál az a nemmagyar ajkú nemzetiségeknek, és e pontnál engedje meg a t. ház, hogy megemlékezzem azon szláv ajkú 62*