Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

248 XXVIII. ülés 1861. május 24-kén. rokoninkról, a kik mindenkor mint hü testvér osztottak meg a magyarral jót és roszat, a kik tótul beszélnek, de magyarul éreznek, magyarul gondolkoznak, ezen tótajku magyarokról, a mint ok magukat nevezni szeretik, a kik a felvidéket lakják, a felvidéket, a melynek csaknem minden egyes sziklája a magyar történet emlékeivel van összekötve, a felvidéket, a mely nemcsak a tatár és török küzdelmek szomorú napjaiban, de valamennyi szabadsági harczban a legbiztosabb menhelyül szolgált a sokat zaklatott magyarnak, a felvidéket, hol az utolsó fájdalmas és véres nemzetiségi küzdelmek közt, nem számítva azon egynehány százra menő és jobbára idegen földről behurczolt csapatot, megtört a reactionak, sajnos, sok más ajkú népeknél sikerrel használt fegyvere, a felvidéket, a mely most is felfogja állását és azt bátran elmondhatom, a hazaszeretetben az ország bármely vidékének sem áll utána (Éljen!); az elismerés néhány szavát kivánom én csak szentelni e népnek, mely most is felfogja állását és nem áll külön követelésekkel elő akkor, midőn a nemzetnek egyesült erejére van szüksége, hogy kivívhassa végre a közös haza szabadságát, megnyugszik a magyar nagylelkűségében, és bízik, ha majd a szabadság zászlója magasan fog lobogni az Adriától a Kárpátokig, a magyar szívesen fogja a nemzetiségi kérdéseket a jogegyenlőség alapján kiegyenlíteni. (Helyes!) Pártolom az indítványt azért is, mert biztosítja Horvátországot, hogy mi az ö közjogi állását elismerjük, jogos követeléseit, a melyeket mint nemzet nemzet irányában tesz, nemcsak nem utasítjuk vissza, de azokat teljesiteni készek levén, testvéri jobbunkat nyújtjuk, szentesítésére azon frigynek, amelynek legerősebb alapja a hosszú századok során együtt élvezett, együtt szenvedett jó és balsors. Meg fogja érteni Fiume is, hazánk e szép reménye, hogy a 12 évi erőszakos elválás nem gyengítette meg azon kötelékeket, a melyek fenntartására a legnagyobb áldozatra kész a magyar, és hogy azon nap, a melyen követeik köztünk megjelennek, örömünnepe lesz a hazának. Meg fogják hallani honfitársaink, a kik idegen földön nélkülözik az édes haza jótevő egét, be fog az hatolni a börtönök komor falai közé, hogy a magyar országgyűlés első teendőjének tartotta, az absolut rendszer által elkövetett száműzetéseket, elitéltetéseket és elkobzásokat törvénytelennek nyilvánítani. Pártolom végre az indítványt azért, mert világosan és határozottan ki van mondva benne az, hogy az országgyűlés csak azután lehet koronázó, ha a nemzet alkotmányos önállósága és függetlensége, területe és politikai integritása, a felelős magyar minisztérium életbeléptetése, szóval minden eddig szentesitett törvényeink s jogaink helyreállítása tett dolgok lesznek. S ekként az indítvány lényegét tökéletesen magamévá tevén, elmondom röviden, miért pártolom azt formájára nézve is. Tisztelt ház! ha visszapillantok az indítvány lényegére; ha meggondolom, hogy nagy része annak, a mi benne foglaltatik, jogos követelése egy szerződött félnek az ellenében, a mely a szerződés föltételeit meg nem tartotta, de látván, hogy a sértett fél barátsága reá nézve életkérdés, azt a szerződés megújítására, illetőleg megerősítésére fölhívja, a sértett fél pedig ezen meghívásra megjelenik; semmi sem természetesebb előttem annál, mint az, hogy e két félnek, ha dolgát rendbe akarja hozni, érintkezni kell egymással. Választóim midőn felhivattak, hogy az apr. hó 2-ra összehívott koronázó országgyűlésre követet válaszszanak, bizalmukkal engemet tiszteltek meg, s én megvallom, hogy nem tudom másként fölfogni állásomat és kötelességemet, mint hogy kijelentsem a fejedelemnek, a ki magát koronáztatni kívánja, a feltételeket, a melyeknek teljesitése után kész vagyok a koronázásba beleegyezni. Ha meggondolom továbbá azt, hogy mily égető szükség a nemzetre nézve is a jelen nyomasztó helyzetnek mielőbbi megszüntetése, mennyi sértett jog vár osvoslásra, mennyi millió honpolgár várja türelmetlenül a haza felszabadításának megkisértésére irányzott első lépését az országgyűlésnek, akkor én egy perczig sem habozok kimondani azt, hogy én a hatalomhoz, a melynek módjában van a bajokon segíteni, szólani akarok, szólani pedig a szokásban levő legrövidebb utón és a végezel elérését, nézetem szerint leginkább eszközlö alakban, a mely nem egyéb, mint az általam mélyen tisztelt Pest belvárosának képviselője által indítványozott felirat. Tisztelem én több érdemes képviselőnek azon hazafiúi aggodalmát, hogy miután V. Ferdinánd Ö Felségének lemondásában formahiány van, addig mig a törvényesen koronázott király le nem mondott, máshoz feliratot intézni nem lehet, nem akarok ennek czáfolatába bocsátkozni, hisz erre már az indítványban megvan a felelet, de csak egy kérdést vagyok bátor intézni, mit koczkáztat a képviselőház egy oly felirat által, melyben a törvényes óvás bennfoglaltatik ? — ha siker követi a föliratot, akkor a jelen nemzedék méltánylata és köszönetével fogunk találkozni, az utókor pedig csak áldhatni fogja bennünk az ősöket, hogy egy fölírat által szereztük vissza a haza alkotmányát, ha pedig, mitől Isten óvjon, a föliratnak sem volnának az eddigieknél jobb következései hazánkra nézve, ha a fejedelem visszautasítaná a nemzet jogos követeléseit, akkor, habár fájdalmas kebellel, de azon lelki nyugalommal térünk vissza küldőink körébe, hogy megtettünk mindent, a mit jogaink sértése nélkül tennünk lehetett s nem mirajtunk múlt, hogy fáradozásainkat a béke áldása nem követé. (Éljenzés!) Báró Podmaniczky Frigyes: Tisztelt képviselőház ! Ha képesek volnánk az emberiség jövőjébe egy biatos pillantást vetni, a mely megnyitná előttünk a titkok kétes országának kapuit, széttépné azon fátyolt, mely mögé rejtőzik enyészet vagy szebb jövő; ha e látnoki hatalommal birna a gyenge emberi lény, vajmi könnyű volna akkor mind azok állása, kik első tekintetre kevés fontosságot mutató tetteik vagy véleményeik nyomán hivatvák eldönteni nemzetek sorsát.