Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

244 XXVni. ülés 1861. május 24-kén. Hála Istennek, a külföld kedvezőbb véleménynyel kezd irántunk lenni. Jobban ismeri-e helyzetünket? vagy méltán gondolja, hogy itt kell keresni az annyira nevezetes keleti kérdés megoldásának kulcsát? vagy némely nagyhatalomnak érdekei kívánják ? ezt biztosan meghatározni nem lehet. Én azt hiszem mindhárom factor ez ügyben. — De hiszem, épen ezen factoroknak kellene működni az osztráknál is, és ez nem történik. Az osztrák politika ma az, mi volt Leopold korában, és holnap az lesz: a mi ma. De kérdem, maradhat-e ez még soká igy ? nem érzi-e mind a két fél, hogy ezen bizonytalan állapot tűrhetetlen ? Az egyik mostoha testvér sok ideig akaratunk és törvényeink ellen közösen gazdálkodott, és ez mind kettőnek kárára volt. Nem kell-e osztályt kivánni, hogy ha kevesebb jut is osztályrészül de tudjuk hogy mi? hogy azon fölépíthessük csekély házunkat, szerveshessük gazdaságunkat hol aztán bár szegényül de megelégedetten élhessünk. Ezen törvényeinkben százszor kimondott gazdaságot az 1848-ki törvény akarta érvényre emelni, ez tehát azon alap, melyről letérni nem lehet, hacsak saját kezeinkkel nem akarjuk a gyilkot saját szivünkbe mártani. — Nem mi valánk azok kik e törvényt semmivétettük, kik hátunk mögött 12 év előtt letörtük a hidat, De 300 év óta. átláthatta az osztrák, hogy a magyarral ily politikával nem boldogul. És ha nem tenné ezt annyiszor esküvel pecsételt törvények iránti tiszteletből, tennie kellene saját érdekéből, mert átláthatja, hogy ez áldást nem hoz, sőt önmagának csak romlást okoz. Igen bátran lehet mondani, hogy ha az osztrák nem 300 év óta, hanem csak ötven év óta a magyart geniusa szerint kormányozza, a nemzet boldog lenne; és Ausztriát hatalmasnak, nagynak szemlélné a világ még máig is. — Ennek öntudatára vergődjék már egyszer az osztrák, és a midőn ellensége a magyarnak, ne legyen ellensége önmagának. Igaz, nem lehet tagadni, hogy ezen fonák eljárás miatt bizony kapott néha kemény leczkéket a magyartól is, de nem is csoda, mert meg kell fenyíteni azt, ki mint gyermek mindent ront, és ki saját érdekét sem birja fölfogni. Mert vájjon nem gyermekes politika-e az épen most folytatott is? hogy épen akkor, a midőn alkotmánynyal akarja megajándékozni többi népeit, ezen adandó alkotmánynak nem az országban benn keresi állandó gyökereit, de föltételezi azt az európai szélrózsától, és valahányszor onnét ö reá kedvezőbb szellő fújdogál, ez annyiszor itt benn a szabadságnak rovására történik. Lehet-e ilyen körülmények között bizalomról csak szó is ? lehetnek-e bizalommal azon nemzetek, a kik még csak most indulnak üdvözölni a nekiek ajándékba adandó alkotmányt? nem fognak-e ők már a priori gyanús szemmel nézni? és igy nem hogy biztosabb alapot nyerne az osztrák többi népeinél az adott alkotmány által, de sőt állását bizonytalanabbá teszi, mert még azok is, kik már alkotmánytalan sorsukba belenyugodtak, a megcsalatott remények által ezrenkint válnak ellenségeivé ! Ilyen álláspontból kívánom én tekinteni a jelen igen fontos kérdést; nem a nemzet gyöngesége, tehetetlensége, hanem a nemzet önérzete és morális ereje szempontjából, mely méltán követelhet helyet az európai államcsaládban; nem az osztrák erőnek szempontjából, de az osztrák hálátlanságának és kiskorú politikájának szempontjából! Uraim, nem túlzás az, a midőn az mondatik, hogy a honfoglalás nagyszerű műve óta nem volt nevezetesebb, fontosabb munka azok vállain, kik e haza sorsát intézek; sőt egy második honfoglalás ez. Nekünk is nyomról nyomra újból kell elfoglalni e hont, mely hét darabra volt elszaggatva, azért nem árt visszatekintenünk: mit tettek őseink, midőn leszállottak ez áldott terekre ? Legelőször is volt fej edelmök lemondását elfogadták, —aztán meghatározták, kijelölték azon viszonyt, mely őket szabadon választott fejedelmökhöz köti, s vele szerződésre léptek. Aztán mogmondák, eddig tart birtokunk, eddig van Magyarország, tovább hóditani nem akarunk. — Aztán a ki nem beszélt nyelvűkön, nem taszították el maguktól, hanem baráti kezet nyújtottak neki s egyenlő jogokkel ruházták föl. Végre megemlékeztek azokról, kik a harczban elestének, megemlékeztek azokról, kik ideiglenes hazajókban az Etelközön maradtak. Ezer éve múlt el, hogy ez történt, de megdicsőülhetnek ama nagy szellemek, a midőn ezer évnek leforgása után, oly ezer évnek, melyben a föld e részén száz kormányforma változott*, reájok hivatkozhatunk és azt mondhatjuk ma, hogy bölcsebbet mi sem tudunk cselekedni. Adja az Isten, olyan legyen e nemzetnek magatartása, hogy ily büszkén hivatkozzék reánk ezer év múlva a késő maradék. (Helyes.) íme, nem csodálatos tünemény-e, hogy e nemzet eljárása és az előttünk fekvő remek javaslat, mennyiben hasonlít e honalapítók eljárásához. 1. Kívánjuk mi is, hogy volt fejedelmünk lemondása törvényes formában állittassék ki. 2. Meghatározzuk, kijelöljük mi is azon viszonyt, mely minket fejedelmünkhöz szabadon tett szerződésileg köt, és kimondjuk mi is, hogy csak ezen szerződést ismerjük törvényeinknek, semmi mást nem, s tiltakozunk minden idegen törvényhozás beavatkozása ellen. 3. Kijelöljük a hon határait, s azt mondjuk: a ki ezen belől lakik, vegyen részt a közügyek tanácsában. Kimondjuk, hogy hóditani nem akarunk, csak azok sziveit, kik e hon közös gyermekei. (Helyes.) 4. Baráti kezet nyújtunk a nemmagyar ajkú honfitársainknak és egyenlő jogot ajánlunk. 5. Végre megemlékezünk azokról, hik a harczban elestek, kiket a hatalom törvénytelenül elitélt s kik még most is távol e hazától, külföldön, ideiglenes hazájokban eszik az elhagyatottság keserű kenyerét. Egy maradt el a mit a honalapítók cselekedtek: rendezték az igazságkiszolgáltatást De e részben