Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

XXVIII. ülés 1861. május 24-kén. 243 mondhatjuk, hogy már megtaláltuk az Ariadné fonalát, mert hiszen mindig uj akadályokat görditnek elénk, de azt bátran mondhatjuk, hogy a nemzet közérzülete és ösztöne oly egyszerűen fejté meg e feladatot, oly dicsőségesen diadalmaskodott a bonyodalmakon, hogy a jövendő felett kétségbe esni polgári bűn volna. És miért ? mert a nemzetet egy eszme melegité, és valamint hajdan Ulysses, midőn a Scylla és Charybdis közt evezett, hogy a körülte levő tárgyak által az örvénybe ne sodortassék, hajójának árboczához kötteté magát, ugy ölelte át nemzetünk is a törvényesség árboczát, és Isten segítségével ki fog vergődni az örvények közöl. A mely ember egy eszmének él, az benne nagygyá lesz, — a mely nemzet egy eszméhez hü, az nem veszhet, — a mely nemzet magát megbecsüli, az nagygyá lesz, mert hiszen a törvényesség utáni vágy a törvényekhezi hűség nem egyéb mint önbecsülés. (Helyes! ) De épen, mert a nemzet magához hű, és érzi becsét, joga van sorsa fölött már egyszer rendelkezni is. — És előttem mindig azon eszme lebeg, hogy nekünk tisztába kell jöni helyzetünkkel, — tisztába kell jöni, mily szerep jutott e világon, s van-e jövendőnk az európai nemzetcsalád között, mert előttem a bizonytalan dicstelen élet roszabb a halálnál. Háromszáz év óta kiskorúságban tartanak, járszalagon akarnak vezetni. Akarhatunk-e tovább is igy maradni! ? Ez volna tehát jutalma annyi vérnek, áldozatnak, annyi szolgálatnak, melyet Európának, a civilisatiónak és az osztráknak annyi izben tettünk 1 ? íme, e nemzet átjött Ázsiából és itt a Duna és Tisza téréin, a Kárpátok koszorúzta földön — hol előtte száz nép elveszett, fönntartotta magát és hazát alkotott. Miért ? mert a természet törvényeiből merített törvényeket alkotott, — mert az itt talált népet nem taszította el magától, de baráti kezet nyújtva jogokkal fölruházta ; — mert bekalandozván Európát, józanul belátta, hogy az európai viszonyok nem az ázsiaiak többé, alkalmazkodott az európaiakhoz, és fölvette a keresztény vallást, és azáltal megmentette Európát, mert később mint keresztény, legerősebb védfala volt azon hatalmas ázsiai árnak, mely elbontással fennyegette az európai civilisatiót. Dúlt tatár, pusztává tette az országot, de oly kemény ellenállásra talált, miszerint azt hívén, hogy a magyar háta mögött is ily harczias nép van, visszafordult mint a sáska. Százötven esztendeig nyakunkon volt a török. Ah uraim , ha akarnánk szellőztetni történetünknek lapjait, keserű gúny szállana ajkunkra azon gondolatnál, miként történt az, hogy ily harczias népet 150 esztendeig tartott igában a török. De hagyjuk ezt, tény, hogy ennyi ideig vívtunk ellene, és hogy méltán mondhatta már ezen időszak elején Zápolya követe VII. Kelemen pápának 1527-ben, hogy ez a nemzet az, mely egy maga annyi éveken át harczolt saját költségén a szentegyházért, mely pusztítást és veszélyt, kárt, halált és fogságot egymaga mindnyájáért szenvedett, — és mialatt százezrenkint vérzettek a csatamezőn leghűbb fiaink, — a míg százezrenkint fűzték rabszíjra e hon lakosait, azalatt kényelmesen rakhatta le hátunk mögött Európában a modern civilisatio alapköveit ! És mi volt ennek jutalma? az, hogy annyi vérzivatar között lépést nem tarthatva az európai eivilisatióval, s ázsiai eredetünknél fogva saját geniusunkat követve, minket, kik a barbárok ellen vívtunk, magunkat nevezett a világ barbároknak, és megvetett. Később és ezen időben a reformatió mély gyökeret verve e hazában, állandó tápláléka és zászlóvivője lön az alkotmányos érzületnek, és ennek élén a hazának hatalmas fiai állván, visszahatott ez az európai szabadság előmozdítására. De ezt a vén Európa annyira elfeledte, hogy midőn a balsors szorosabb viszonyba hozott az osztrákkal, a későbbi időben alig ismerte a magyart nevéről; és midőn e hazáról volt a szó, a diplomaták igazán a térképen keresték hogy hol van hát az a Magyarország!? Hogy mi szolgálatot tettünk Austriának, azt mondani sem kell. Tudja mindenki, hogy a ropogó és roskadozó trónt kétszer emeltük ki a sárból; hogy ezer csatákat vívtunk az osztrákért, és hogy ezen csatákban döntő többnyire a magyar kar és vér volt. És mi volt ennek jutalma ? Az, hogy a világ az osztrák zászlónak tulajdonította a győzelmet; az osztrák részéről pedig, hogy ennyi áldozatért, sőt még harezi dicsőségünk föláldozásáért is, hagyományos politika lett a magyart kitörölni az élők sorából; és hogy nincs törvény törvénykönyvünkben, melyet már százszor megne sértett volna, és a midőn mindig ö zavarja föl a vizet, reá fogja ezt az alatta álló bárányra. Ez volt a szép jutalom ! (Helyes.) Hogy mit szenvedtünk mint nemzet, és egyesek az utolsó tizenkét év alatt, azt ember le nem Írhatja. — Az ember lelkének azon része, melyet égi szikrának neveznek, fölháborodik; ha ezen időre gondolunk, csak annyit lehet mondani: annyi sanyaruság után is, tizenkét év előtt egy alkotmányos, meglehetős jólétben élő, — a gazdagság soknemü forrásaival megáldott nemzetet látott a világ ; tizenkét év után egy alkotmányából teljesen kiforgatott, legszentebb érdekeiben és érzeteiben megsértett, vagyonilag tönkretett népen legeltetheti szemeit. És mi tehát a magyarnak a bűne ? az, hogy az adott szó és eskü szentségéről oly fogalma van, hogy a ki ezt teszi, azt annak meg is kellene tartani, — más lexiconban az ilyen fölfogás erénynek mondatik, a bécsiben a bűn rovatába jön. (Ugy van.) Avagy mutassa meg nekem akárki, hogy mióta az osztrák dynastia szorosabb szerződésre lépett a magyar nemzettel 1723 óta, mikor nem tartotta meg e nemzet szavát, — és mutassa meg nekem akárki, hogy ezen idő óta és ezelőtt is mikor volt azon időszak, midőn törvényeink csak egy napig is nem sértettek volna! ? 61*