Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-28

XXVIII. ülés 1861. május 24-kén. 241 irányunkban gyakorlott lelketlenséget, ármányt és cselszövényeket, — a méltó indignatio érzetének fellobbanását magunkba visszafojthassuk. Oly kevés a mi helyzetünkben a biztató, mint a milyen nagy ezek ellenkezőjének hiánya. És épen azért, mert nehéz körülmények nemcsak edzett erőt ós öntagadást, de eszélyességet is kivannak (Ugy van!), szükségesnek vélem válságos helyzetünkben egy lehető jó kezdettel, legalább mennyire lehet, biztosítani a jó véget s nem engedni, hogy már a kezdetnél elhamarkodást, vagy elfogultságot bárki is vádul ellenünk fölhozhasson. És e nézetből véve az indítványt, súlyosaknak, nagyoknak és rendithetleneknek tartom én azon igazságokat, melyek abban kimondatnak; miként súlyosak és nagyok a sérelmek is, melyek e kimondásra alapul szolgálnak, ugy tartom, hogy annak elfogadásával s a-ház általi kimondásával, ugy benn az országban mint kivül annak határán, megfogunk értetni; valamint azokból kiindulólag törvényhozói eljárásunk is minden irányban tájékozva leend, miként tájékozva azon nagy és fontos eseménynél is, melynek közbejöttünkkel kellene megtörténnie, mielőtt hozzáfoghatnánk a munkához, mely az ősrégi épület köveiből ujat, időknek és viszontagságoknak nagyobb erővel ellentállhatót lenne emelendő. Nagy baj, hogy az első lépésre, melyet ily akarattal teendők lennénk, hiányzik a nélkülözhetlen alap, a törvényes tér. Az országnak nincs törvény rendelte nemzeti felelős koiunánya, mely trón és nemzet közt legális közvetitö lehetne. Az ország koronás fejedelme életben ugyan, de félrevonulva, s az uralkodás tényleg más által elfoglalva és gyakorolva, miről a nemzetnek diplomatikai tudomása nincs. E viszonynak rendezése, tisztábahozatala tenné a törvényhozás egyik föladatát, mely munkájához, — hogy hozzáfoghasson, — elkerülhetlenül megkívántatik, hogy e törvényhozó teremben az egész nemzet, ugy mint ezt az 1848. 5-dik törvény meghatározta, — képviselve legyen, és megkívántatik, hogy a szükségessé válható közvetítésre ftdelös ministerium álljon a nemzet és a trón között, szóval „sine qua non" föltételkint megkívántatik, hogy a nemzet az 1848-diki alaptörvényének teljes és háboritlan birtokában érezze magát. Ezen kellékek elsője teljesen hiányzik, az ország in suo integro nincs se képviselve, se meghiva. A másodikra nem tudom mit mondjak, hogy keserű ne legyek. October 20-dika az ismeretes oklevél az ország alkotmányának visszaállítását ígérte, s ezen fennhangon tett igéret beváltására, a magát alkotmányosnak nevező bécsi kormány kihirdetteté a febr. 26-ki birodalmi alaptörvényt, mely rólunk is nemcsak megemlékezik, de rendelkezik is , midőn a 12 esztendős törvénytelenséget s alkotmányunk elleni szentségtörést mintegy sanctionalva, önálló országunkat császári magtárrá, hazánk kövér földjét birodalmi commune pascuummá, (Igaz!) törvényeinken kivül senki és semmi egyébtől nem függő nemzetünket, egy nem rég hevenyészett uj birodalom semmit jelentő, tekintélytelen teherhordójává akarja alacsonyítani. (Helyes!) Nem tudom, a tragicum több-e abban, vagy a comicum : hogy a szomszéd civilisatorok annyi tanúságos vereség után sem szokhatva el organisatori ábrándjaiktól, most ezen legújabb művökkel is dongót, darázst, méhet ugyanazon köpübe akarnak össze- s beeröszakolni ? s aztán ránk haragusznak, hogy a mézet, melyet ezen quodlibet társaság készít, nem akarjuk megemészteni. De észszerűleg nem is kívánható, hogy mi a birodalmi tanácsban képviseltessünk ; tanuló-korunkban oktattak már rá, hogy a heterogén számokat nem lehet összeadni, például : kinek egy karvalya és egy papagája van, egyik fajról sem mondhatja, hogy abból kettővel bir, már pedig mi, a Duna-Tisza lementében és a Lajthán túliak nemcsak törvényeink-, szokásaink- és érdekeinkre, de véralkatunkra, szenvedélyeink- és indulatunkra, észjárásunk és politikánkra, sőt gyomrunkra is annyira elütünk egymástól, hogy egy törvényhozási kalap alatt nagyon is heterogén elemeknek fognánk bizonyodni, mutatja ezt a sok komolyabb közt azon legkönnyebben felfogható igazság is : hogy a túl 300 esztendős sógorság sem volt képes bennünket — például — a czimbalom helyett verklihez, a csárdás helyett keringöhöz, vagy a bor helyett a sörhöz, a töltött káposzta helyett a ,

;

Schmarn"-hoz szoktatni. (Derültség.) Hiszem, mert tapasztalom, hogy a rózsabokor rózsát nyit, hogy a babérfa babérmagot terem, hogy az erős tölgy, a magas cser, makkvirágról — makkot hoz ; hanem hogy ugyanezen fák letépetve ösgyökereikröl s egy vasabroncsos kádba szemgyönyörködtetö bokrozatban fedél alatt elhelyezve, ugyanazon gyümölcsökkel örvendeztessék meg a lelketlen átültetöt, már ezt maguknak az elhírhedt bécsi kertészeknek, de még a Gründlichkeit professorainak sem hihetem el. Sast csak sas tud nevelni, és a sastojás, mely veréb alatt fakad ki, soha se állítja elé fajának azon példányát, mely a sütő nappal szembenézve száll a magasba. (Helyes!) A mi küldetésünk levén alkotmányunkat az azt megillető tisztasága és sérthetlen épségében visszaállítani, ennek alapján tehát háztartásunkat ugy kell rendeznünk, hogy az európai nagy népcsaládban, mint ennek önálló és nagykorú nemzettagja, erőnk és számunkhoz illő helyet foglalhassunk. Ezen törekvés nem alaptalan reményével kecsegteti magát a sikernek, ha az államnak a kormányformát képező jogviszonyai trón és nemzet közt ugy rendeztetnek, hogy ezek, miként egyrészről a tartósság szilárd jellegét birják ; ugy másrészről elég garantiával legyetek ellátva az elnyomás erőszakos kísérletei ellen. Mindkettőnek alapja egyedül a nemzet jelleméből, természete és szokásaiból, történeti hagyományaiból vehető ; mert csak ez alapon hozhatók oly törvények, melyek a népek mai politikájának korszerű Képv. ház napi. I. köt. b *