Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

226 XXVII. ülés 1861. május 23-kán. modorában bizonyos politikai fogást rejt; mert őszinteségétől elvártuk volna, hogy nemcsak Magyarország — hanem a magyar korona alatti minden Részek képviselőit meghivandja — s hogy készakarva külön gyülekezetet Erdélynek nem rendelend; a szerb volt vajdaságot is csak azután egyesíté, midőn már minden különválási csínokból kifogyott. Mi volt. hát természetesebb, mint azt hinni, hogy ha a magyar országgyűlés fontos ügyekben lépéseket tett, mire nem is jogosult, azon hatalom, mely a sakkjátékot rendezi, s a bécsi permanens kamarilla e lépést ellenünk fordítandja s testvéreinknek azt mondhatja: lássátok, a magyarok suprematiát akarnak felettetek gyakorolni, s oly ügyekben nyilatkoztak nélkületek, mikhez ép oly szavatok van. Tenni pedig valamit kellett, részint azért, hogy kijelentsük ragaszkodásunkat ős alkotmányunkhoz, s 1848-ki vívmányainkhoz, részint, hogy őszintén testvéri érzületünket Horvátország, s az országban benlakó nemzetiségek irányában nyilvánítsuk, és hogy ugy a monarchián belől, valamint az egész civilisált világnak tudomására juttassuk, miszerint mi a civilisatio igényeinek, és a szabadság eszméinek megfelelni és azokat testté alakítani óhajtjuk. (Közhelyeslés.) Polgártársainkat is meg kell nyugtatnunk, hogy valláskülönbségért senkit polgári jogoktól kizárni nem óhajtunk, hogy a még hátramaradott úrbéri állapotokat megszüntetni vágyunk, s itt — kitérve — meg kell jegyeznem, hogy e tárgynak kijelentése elkerülhetetlen legelső felszólalásunknál, mert azzal sok helyütt tapasztalt agitatiónak eleje vétetik, s e nyilatkozattal megmutattatik, hogy a földbirtokosság, nemcsak hogy nem sajnálja azt, mit önkényt odaengedett;, de ujakkal is akarja szaporítani. Mindezek kijelentésének formája iránt a határozatot a legalkalmasabbnak vélem; mert ugy vélekedem, hogy a törvénytelen hatalommal csak az egész korona képviseletének lehet joga magát közlekedésbe tenni; mert souverain levén, saját akaratát követheti; a korona részbeli képviselőinek pedig, a testvérek nélkül oly ügyekbe avatkozni jogtalanság lenne; azt hiszem, hogy ez csak óvatosság lenne, annyivalinkább, mert a lemondási okiratok tüzetes tárgyalása, csak az egész koronát képviselők által történhetik jogosan, csak akkor lehet meghatározni, hogy a sanctio pragmatieába foglalt felséges Habsburg-Lotharingi ház melyik tagja az, kivel viszonyainkról jogosan értekezhetünk. (Helyeslés.) Ez is gondolom, óvatossági politika. A személynek, kivel érintkezni akarunk, optima juris formai constatirozása elkerülhetetlen ugy diplomatiai, mint magánjogi ügyeknél. Mert nem hiszszük, hogy akadjon valaki, ki e tényben daczot keressen, mert nem hiszszük, s nem hihetjük, hogy nemzetünk jövője egyátalában ez esetre nem alkalmazható illemi formáktól függjön; mert tudjuk, hogy a diplomatia okiratánál nemcsak az, mi benne foglaltatik, hanem a mód is, mely által az létrejő nagyfontosságú, s nem akarnék olyas hireket tényeknek venni, mik még nem azok. Mert őseink illemi modorai nem e modort látták-e czélszerübbnek? Ugyanis, II. Leopolddal, ki az 1791-ki 3. tcz. értelmének eleget tett, mindaddig, míg a hitlevél nem tárgyaltatott, az ország csak levelezésekbe lépett, nem pedig a törvényes királyhoz intéztetni szokott szokásos representatióval. Leopold és Ferencz József császár közt a különbséget pedig magyarázni nem kell. Mert a megyék általi felírásokból húzott argumentum nem áll, mivel a megyék nem népképviselet alapján vannak szerkesztve, hanem a helységek küldötteiből, s az egész privilegiált osztályból alakult ösgyülés által szabadon választottakból áll, (Nem áll! Zaj. Halljuk') anélkül, hogy a küldöttekre tekintettel lenni kötelezve lenne, s igy a bizottmány csak a megye surrogátumának s magistratualis személynek tekinthető. Mert hittük, hogy a hatalom, mely saját diplomatiai érintkezéseiben ép annyira óvatos, az óvatosságot másnál is becsülni fogja. Ezek nyomán Pest belvárosa t. képviselőjének azon kijelentése, hogy „ha a hatalommal szóba nem állunk, nem cselekszünk a haza érdekében," csak akkor lenne némileg érv, hahogy a teljes országgyűlés az érintkezést, a már valóban alkotmányos térre lépett hatalommal mellőzné s én ugy gondolom, hogy ha semmi törvényes szokáshoz, hanem valami illemi szabályhoz ragaszkodunk akkor, midőn azt sem a szoros politika nem sürgeti, sem az a törvényre nem fektettetett : nem teszünk a hazának nagy szolgálatot. Nem osztozom azon kifejezésben sem, a lemondási okiratra nézve, hogy „ha érdekünk volna helyzetünket ujabb bonyodalmakkal nehezíteni"; ez argumentumot azt gondolom akkor lehet használnunk, ha a lemondás pertractáltatik; de meg kell jegyeznem, hogy abból, ha a lemondási okiratokat valaki szorosabban tárgyalja is, még távol van attól, hogy bonyodalmakkal kívánná ez ügyet nehezíteni. — Én őszintén megvallom, helyzetünkben az ilyen praeoccupatiókat, s ez vagy amaz ideához ily ideáknak hozzáragasztását nem vélem czélszerűnek, de óvatosnak sem. Nem oszthatom azon tételt sem, melyet a határozat kötelezettségének tárgyalásakor Pest belvárosa t. képviselője alkalmaz, mondván : „hogy a jelenlegi hatalom ugy áll szemben velünk, mint egyik fél a másikkal, hasonló jogalapon megoszlott hatalommal/'hae tételben a jelenlegi hatalom értetik, mert mást nem is érthetni : ugy azt kell válaszolnom, miszerint a mi jogaink az emberiség s nemzetközi jogokon, törvényeken s szerződéseken alapulnak; míg a hataloméi csak reáruházottak lehetnek, hogy a jelenlegi hatalomra e nemzet mi jogokat ruházott, erről tudomásom nincs, s igy e tételt sem érthetem. (Helyeslés.) Mondja tovább, hogy egy ballépés által könnyen fölgyujtathatnak a régi bajok s ezt különösen Horvátországra alkalmazza. Erre meg kell jegyeznem, hogy horvát testvéreink, kiket egyformán kívánunk testvéri szeretetünkben részesíteni, azért, hogy a törvénytelen hatalomhoz föl nem írunk nélkülök, nem magyarázhatják oda, hogy bajokat kívánunk ezáltal nekik eszközölni; söt inkább ebben jogaik elismerését és védelmezését láthatják. (Helyeslés.)