Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

XXVII ülés 1861. május 23-kán. 227 Több izben mondja szónoklatában Pest belvárosa t. képviselője, hogy ha ez vagy amaz nem történik, egyezkedés sem történhetik; miután tudom, hogy az igen tisztelt képviselő ur jogainkból — mint mondja — semmit sem engedend, nem hihetem, hogy e szónak azon értelme legyen, mit alatta a magyar érteni szokott; de mint félreérthet öt, ha hogy a felírásnak többsége lenne, mit nem óhajtok, végleges tárgyalás alkalmával kihagyatni óhajtom. '* ... ,

w Pártolom Tisza Kálmán képviselő ur indítványát — ugy anyagi mint alaki tekintetben. (Helyeslés, éljenzés.) Széchenyi Béla gróf: (Zaj. Halljuk!) Tisztelt országos képviselők! Mindenek előtt is sajnálkozásomat kell kifejeznem a felett, hogy elejétől fogva nem mi tettük az első lépéseket; — mert ugy vagyok meggyőződve, hogy ha mi nyilatkozunk elébb, — nem tartott volna ausztriai császár Ő Felsége harangzúgás és ágyú dördülések közepette egy oly trónbeszédet; — mely bennünket bár nem illet s mit mi nem mint képviselők, de csak mint egyes egyének tudhatunk; de melyből újra kitűnik azon törekvés: egy kaptafára verni a birodalom minden részét, azt egy bizonyos alkotmányos lével leöntve, -— s mely nem más, mint ujabbi felkarolása a birodalmi egység szerencsétlen eszméjének, — mely hogy mennyire kivihető, s hogy mennyire kárhozatos, — szomorú évek hosszú sorai bizonyítják. (Ugy van!) De mind ez megtörtént dolog, ezen már változtatni lehetetlen. Választóim bizalmát terjes mértékben bírván, az ö óhajukat tolmácsolom akkoron, midőn kinyilatkoztatom, hogy ők — s ez talán Magyar hon lakói túlnyomó többségénél is viszhangra talál— nem egy erőszakos, minden rendet felbontó átmenetet, nem egy 1848-ki év polgárháborújának vérontásait, hanem egy békés átalakulást óhajtanak, — (Zaj) s mert ezt kívánják, nekünk szent kötelességünk, sarkalatos törvényeink csonkítása nélkül, a kiengesztelödés nagy munkáját illetőleg, megpróbálnunk minden lehetőt, hogyha majdan mégis kenyértörésre kellene jutni a dolognak lelkismeretünk azt sugalhassa, hogy azok oda fenn Bécsben, s nem mi szaggattuk szét szándékosan a százados kötelékeket, s hogy Európa előtt őket sújtsa azon vád, melylyel bennünket terhelni akartak. (Közhelyeslés.) Vagyonunkat, életünket koczkáztathatjuk, s feláldozhatjuk, s kiki az ebbeli felelősséget magára vállalhatja, de a haza egy szebb jövőjének biztosításával s megállapításával könnyelműen bánnunk nem szabad. A Gondviselés késő utódok sorsát a mi kezünkbe helyezé, miről felelőssekké leszünk téve egykoron; — ezt lelki szemeink előtt kell tartanunk szünetlenül. Ezen érzelmek, s ezen gondolkodásmód hatása alatt élvén, röviden kijelentem : hogy én, különösen t. hazánkfia Deák Ferencz indítványához csatlakozom. A mi a javaslat alakját illeti azt tehát feliratban óhajtom. — Ez már tanácskozmányunk mostani folyama alatt annyira megvittatott tárgygyá vált, hogy az a mellett felhozott indokokat újra felmelegíteni nem akarom. Ismétlésekbe vergődni nem óhajtván, kiváltkép a hazánkban lakó más vallásfelekezetek egyenjogúságra helyeztetéséről akarok még jelenleg, már előlegesen is némelyeket elősorolni (Halljuk!) — annyival inkább, mivel a javaslat ezen pontja még eddig alig volt megérintve. Indokolásaim, talán nem lesznek ujak, de annyival hamarább fogok törekedni átsikamlani azon, mi már csinált út. A sok lényeges kérdések egyike tagathatatlanul a zsidó-emancipatió. Közölök Magyarhon határain belől körülbelöl 400,000-en laknak, náluk intelligentia és pénz nagy mértékben található, melyek oly erők, miket szem elöl hagyni bizonyára képtelenség volna. A pénz, uralkodója a világnak, s a pénzvásárok urai a zsidók. — Nincs oly nagyobbszerü pénzesvállalat, nincs oly financiális krisis, melyben ők ne volnának a főtényezök. Visszatekintve a zsidó népfaj történetének azon korszakára, midőn Titus légiói lerombolák Jerusalem falait, elszórodtan, mindenki által üldöztetve, minden térről leszoríttatva, nem maradhatott nekik hátra egyéb, mint az üzérség mezején törtetni előre, — s ezen körből ki nem léphettek elébb mig az előre haladottabb nemzetek az e tekintetben elavult rögeszmék utolsó romjait is szét nem morzsolák. Részemről Magyarhon zsidóit szabad lábra állíttatva látni óhajtom, (Helyeslés) kívánom a tolerantiát a jog terén; mert alkotmányunk princípiumával nem látom megférhetönek azt,hogy bármely felekezet is politikai jogaink élvezetéből kizárva legyen, (Közhelyeslés) sőt azt hiszem, hogy bárkit is politikai jogától megfosztani morális gyilkolás. Ez még keresztényi elveinkkel is ellentétben áll, melyek a legliberalisabb alapokra helyezvék; és még magára a kereszténységre nézve is sokkal nagyobb veszélyt látok én azon épen nem keresztényies érzelmekben s tettekben, melyek egy igazságtalan üldözést pártfogolnak. Ezért már napjainkban minden érettebb nép a tolerantia magasztos elvét hordozza zászlaján. Tekintsünk Angolhon vagy Belgium viszonyaira, nincs ott oly ága a tudomány, ipar, művészet, vagy kereskedelem vállalatainak, melyben ne küzdenének zsidók az első sorban. Rég feladták ők azon eszmét, hogy bekövetkezend azon idő, midőn tömegesen fognak visszavándorolhatni Palaestinába; mindenesetre mint jó polgárok csendesen bevárandják azt, hasonlóan, mint mi keresztények is egy jobb életben bizunk; de azért még is érdekkel ragaszkodunk e földgömbhöz, melynek göröndjeihez annyi édes-keserű emlék csatol. 57*