Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

XXVH. ülés 1861. május 23-kán. 225 metbirodalombai valahai suprematiora való törekvés; ugy látom, hogy Poroszország által, kinek érdeme, hogy az alkotmányos útról 1849 után se tért le, tülszárnyaltatott; köszönjék ezt azon merev politikának, melynek képviselői. A kelet és délkelet felé való aequisitiók iránt—ugy látszik, hogy ez előmunkálatokat régebben kezdették, s innen magyarázható bizonyos panslavistieus mozgalomnak bátorítása, s időnkénti felhasználása, mivel minket is kellő rendben tartatni vélnek. De ugy látom, hogy 1849 óta ott is e részben sokan kiábrándultak, különben is oly rivalokkal van ott ügyök, kikről a némettel elmondhatjuk: „Wir sind dazu nicht gewaeksen!" Olaszország visszafoglalása, Paris elfoglalásával jár, s erről tovább beszélni szükségtelen. Mind ezeket azért hozom elő, mert óhajtom, ha az osztrák statusférfiak átlátnák, hogy oly történelemnél s hiu vágyak mellett mily sürgős a régi utróli eltérés. Minden hatalom, mely politikáját a népek czéljaitól elválasztá, mely a 19-ik század defecalt eszméivel daezol, csak felosztlaását sietteti. Nevetséges utopialis eszme, ennyi népeket, mint a mennyi a monarchiában van, egy absolut kalap alá erőszakolni. De még nevetségesebb azt hinni, hogy germanilázási viszketegök miatt, egy nemzet nemzetiségéről lemondjon. Igen, volt idő, midőn ilyesek történhettek. Németország sok szlávfaju népet felolvasztott; s Francziaország is mutat ilyetén példákat; de a jelen időben, midőn minden nemzet nemzetiségét büszkeségnek tartja, olyasról álmodozni őrültség. Hogy pedig szándékuk nem más, mutatja a lefolyt 12 év, s hogy azzal egy időre felhagynak, sőt az ellenkezőt hirdetik, tanúsítják a Gleiehberechtigungféle bölcselkedéseik, miket 1848—49-ben túlságosan olvashattunk. Ugy látszik, hogy ezen útra az osztrák státusférfiak alig fognak mostanában valósággal térni, mert bíznak a népek hiszékenységében, gondolván, hogy valami alkotmányos czafrangokkal kielégíthetik a eivilisatio kivánatát. Szerenesétlenségök azonban, hogy igen kevesen hisznek, mert a rováson különben is sok van. Mi pedig magyarok 300 esztendei tapasztaláson okulva, csak mosolygunk a betegek erőlködésein. Mi játékul nem adjuk oda magunkat, hogy a jelen vészes helyzetből vérünkön s pénzünkön kieviczkélve, egy fényes reggel kiadott pátens nyomán újra az absolutismus körmei között találjuk magunkat, mint a birodalom népei az úgynevezett Gleiehberechtigungféle Verfassunggal, mint Németország népei a szabadságháboru befejezésével. Mi mind azon garantiákat követelj ük, miket a megcsalatott s annyiszor kijátszott biztonságunk követelhet, s mi a Reichsrathba , mely szerkezeténél fogva kijátszásunkat magában hordozza, s hova, ha Amerika legszabadabb institutiojának kifolyása lenne is, nem mehetnénk árulás nélkül, (Ugy van! Helyes!) mert az nemzetiségünk, s függetlenségünk veszélyeztetésével jár. Mondják, hogy kerületenkinti választás utján fogunk a Reichsrathba eröszakoltatni. Az szép választás lesz, alkalmasint ugy fog kinézni, mint 1848-ban a Stadionféle munkálkodások után a galicziai választásoknál történt, mi a képviselet carieaturája, gúnyja volt. Én nem hiszem, hogy vállalkozzék magyar, ki ezen meggyalázó állást elfogadná; de ha mindamellett mégis találkoznék, ki a Reichsrathbani elválasztást elfogadná, fussunk attól, mint bélpoklostól, s vessük meg, mint őseink a magyarkákat megvetették. (Helyes!) Azt követelni tovább, hogy ösalkotmányunkból és 1848-diki dicsőséges vívmányainkból bárki commoditásaért és zsebének zavarbaléteért, mit mi ugy sem akartunk, egy hajszálig is engedjünk, — nevetséges. Geographiai helyzetünk az ujabb időkben javult; szabad népek közelednek határainkhoz. Európa diplomatiája tudja, hogy megsemmisíttetésünk nyugaton nagy bajokat fogna okozni, s nekünk és a románoknak nagy merényletek elhárítására kellene szolgálnunk. Kérdem, ha a nemzetet akár német, akár az orosz nyelné el, hogy állana akkor Európa térképe? a Németország általi elnyeletés következményeit Buda városa t. képviselője bölcsen megfejtette, — ha az orosz által nyeletnénk el, akkor Novaja-zemlától egész a Dardanellákig egy hatalom támadna, mely nem hagyná a középtengeri uralmat a jelenlegi kezekben; hanem ázsiai birtokaival egyetemben ránehézkednék Anglia birtokainak gyöngyére. Én tehát nemzetem megsemmisülését még a solferinói csata előtt sem hittem, hol a csatát nem a hadsereg, hanem a Bach-rendszer vesztette el. (Helyeslés.) Fog-e Ausztria jogos követeléseinknek engedni, nem tudom, de a bölcseség s politikai belátás azt javasolná. Hanem azon jó uraktól, kik a népeknek elnyomására a systemak forgatásában oly fáradhatlanok, s kik a politikát Gencztöl tanulmányozták és a miniszterek legjelesebbikéül Metternichet tartják, kinek machiavellistikus elvei mellett, azon egy energicus tettét emlegetik, midőn a nagy férfiú, első Napóleon eldobott kalapját fel nem vette, ily politikai bölcseséget fel nem tehetek. Pedig, hogy ők, hozzájuk való ragaszkodás, támasz és pénz nélkül, a krimiai hadjárat alkalmával leleplezett politikájuk után Ítélve, czélt érjenek, alig hiszem. Meglehet azonban, hogy még láthatjuk azon csoportokat, melyeknek a ,,Szózat" éneklése valóságos tömjén volt, lehet hogy még egy provisoriummal fognak bennünket ellátni. De figyelmeztetem ezen urakat, kik a magyar nemzetnek sírt ásni óhajtanak, hogy a sírt jó szélesre ássák, mert alkalmasint nem magunk fogunk beletemetkezni. Azon kérdés, mely közöttünk főrészben a különbséget alkotja, nem volt oly komoly fontosságú a tanácskozmány előtt, mint milyenné vált azon dilucidatio által, melyet Pest belvárosa tisztelt képviselője tön. A határozat hozatalához senki sem kötött oly eszméket, mik azokhoz köttettek, s most ott állunk, hogy elleneink oly okokat használhatnak fel, melyeket nem ők találtak ki, s melyeket mi felhasználhátokul nem véltünk. Az országgyűlés kezdetével azt hittük, hogy a hatalom az országgyűlés összehívásának Képv. ház napi. 1. köt. 57