Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

214 XXVII. ülés 1861. május 23-kán. ezen esetben az ország törvényeit s alkotmányát megtartandja, vagy pedig Magyarország mint meghódított ország, elveszti törvényeit és lesz tabula rasa, de ez esetben egyesek bűnhődni nem fognak ; azonban fájdalom, mindkettő együtt megtörtént: — az országtól elvétettek törvényei és alkotmánya, —törvényeinkben nem ismert biróságok és vérpadok állíttattak fel, melyeken elvéreztek legjobbjaink és több ezren hurczoltattak más tartományokba fogságba, épen ugy osztattak ki a halál- ós börtön-büntetések, mint a solferinoi ütközet után az érdemjelek. (Zaj.) A „Justitia est regnorum fundamentum" jelszó mint elavult és többé az austriai monarchiára nem is alkalmazható, elvettetett, és helyébe kormányjelszó gyanánt fölvétetett a „Viribus unitis" (Zúgás), mely szavakhoz azonban igen okszerüleg hozzá illenének ezen szavak is: et auimis disunitis." (Igaz!) Miket szenvedett a bekövetkezett 12 év alatt a nemzet, azokat előszámlálni nem akarom, mert hiszen együtt szenvedtük azokat, és igy tudva van mindenki előtt. Koldussá tétetett az ország, koldussá lettünk mindnyájan, a nélkül hogy ez Austriának legkisebb előnyére lett volna. Austriára nézve nem fog többé ily kedvező alkalom nyílni, hogy ö három ily országban mint Magyar-, Erdély- és Horvátország, tetszés szerint dúljon ós zsákmányoljon — mindamellett amint *Lónyai Menyhért barátom előadta, financiális állapotán nemhogy segített volna ezen évek alatt, hanem sokkal több adóssága van, mint volt 1848 előtt; — ugy látszik, az Isten áldása nem volt e zsarolásokon! . , . Csoda-e, ha annyi szenvedések után a nép ősi pietása a dynastia irányában oly nagy devalvatio alá esett ? (Igaz!) Csoda-e, ha a nép ezek után nem Bécsből az uralkodótól, hanem külföldről várja felszabadittatását? (Ugy van!) Csoda-e hogy a nép a legközelebbi olasz háború alkalmával,—jóllehet több százezerén voltak honfiaink közöl szemközt az ellenséggel a csatatéren — azon természetellenes állapotba jött: hogy nem saját seregeinek, hanem az ellenség részére óhajtotta a csaták kimenetelét, attól várván a segedelmet ? (Ugy van !) Ezek tények, uraim, és a dolog valósággal igy volt, s ha a bukott rendszer nem engedte a dolgok valódi állását, a nép hangulatát felismertetni:— annálinkább kötelességünk ezeket a nyilvánosságra hozni, ós épen azért uraim bocsánatot kérek azoktól, kik a jelen tárgyalás alkalmával azt nyilvánították, hogy midőn a kormányról szólanak, nem kívánják ugyanazt érteni a vógrehajtóhatalomról is; én nem lehetek velük egy értelemben, mert constitutionalis és parlamentáris kormányzatnál képes vagyok felfogni azt, hogy minden tetteiről egyedül a kormány felelős , de nem igy áll ez az absolut hatalomnál; mert az absolut hatalom mindenben identificálja személyét a kormánynyal; igy például emlékezzünk vissza 1850-ik év aug. 20-ra, a midőn is 0 Felsége az 1849-ki octroyrozott és soha életbe nem léptetett alkotmányt megszüntette, minisztereire nézve nyíltan kimondotta (Halljuk!), miszerint a felelősség eszméjét ő akként kívánja értelmezni, hogy miniszterei egyedül neki és másnak senkinek sem felelősek. (Igaz! Ugy van!) De továbbá tudjuk azt, hogy honárulási büntetés terhe alatt nem volt Szabad bántalmazni a kormány férfiait; söt később, gondolom 1858 ik év végefélé adatott ki egy sajtó-póttörvény, mely által a hivatalnokoknak bármely beigazolható és büntetést maga után vonható tettét a rendszer gyalázatára — nyilvánosságra hozni sajtóbüntetés terhe alatt tiltatik. Igenis, uraim, ha nem e házban, hanem a londoni parlamentben lennék, ismerném kötelességemet, és bizonyára viseltetnék azon loyalit ássál, hogy a király nevét beszédemben meg sem érinteném, de itt, hol absolutismusról van szó, a dolgok egészen más helyzetben állanak. Átmegyek a jelen állapotra, — én a jelen állapotot számítom 1860-ik october 20-ától, mindazonáltal uraim önöknek figyelmét visszavezetem 1859-ik óv augusztus hónapjára, a midőn is az uralkodó, a szerencsétlen olasz, háború után meggyőződést szerezvén magának arról, hogy csatát sem lehet folytatni egyedül a szurony okra támaszkodva, hanem a nép segítségére is szükség van , kimondotta egy kiáltványban, hogy uralkodásának formájára nézve korszerű változásokat kíván tenni — ez időtől egész 1860-dik április 19-ik napjáig gondolkodtak, hogy mint történjék ezen, a kor igényeinek megfelelő változtatás; s ekkor jelent meg a birodalmi erösbitett tanács és a helytartósági osztályok feloszlatása iránti rendelet, — s ezután meg következett az octoberi diploma. Megvallom, helyzetünket nem vagyok képes felfogni, mert mondják, hogy van municipiumunk, van országgyűlésünk és van valamiféle kormányunk is, melynek azonban nevet adni nem tudok — de van ezek mellett egy elpalástolt „ostromállapot" is^ (Ugy van! Halljuk!), kivált ha eszembe jut az, mit ma hir gyanánt e házban és azon kívül is keringeni hallottam, hogy t. i. egy ujabb rendelet szerint bizonyos neme a haditörvényszéknek állíttatik fel, és hogy az actualitásban ésdisponibilitásban levő minden császári hivatalnokok mind személyeikre, mind ellenük intézendő polgári keresetekre is ezen haditörvényszók alá vannak helyezve. — Ez uraim nem más, mint a „status in statu", ugyan, is, miután a törvénytelen adók behajtására ilyen császári hivatalnokok használtatnak, hogy ezek a megyei rnunicipium által felelősség avagy büntetés alá ne vonattathassanak, helyeztettek az ilyeténi törvénytelen biróságok alá! fájdalom! uraim, hogy nincs oly törvénytelenség, mely el nem követtetnék mi rajtunk. És ez „constitutio!" (Zaj.) Fölemlíteni kivánom a mostani törvénytelen adó-behajtást. Igen óhajtanám, hogy miután a házhoz több helyről érkeztek panaszok ezen törvénytelenség megszüntetése végett: ha a képviselők e jelen tárgyalásnál ezen adókérdést tüzetesebben előadnák s mind azon törvénytelenségeket, melyek előfordulnak, nyilvánosságra hoznák, hogy igy maga ezen kormány áthatva ezen törvénytelenségtől, annak folytatásával önkényt hagyna föl és ne zsaroltatná, ne kínoztatná épen akkor a népet, midőn mi tőrvényhozás végett vagyunk összehíva; úgyis ugy tekintem ezen eljárását az osztrák kormánynak, mint a halálos betegségben sinlődöknel a mossus orvosságot, mert csak végvonaglásaiban nyúlhatott a kormány ezen törvénytelen