Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

210 XXVII. Ülés 1861. május 23-kán. désbe hozni. Ha megfeszíttetik e kapocs — rablánczezá lesz, — ha megtágíttatik, semmivé. Minek tehát uj és ingatag kötelék ott, hol századokon keresztül fennálló és változhatlan kapocs létezik. (Helyes.) Ausztria népei a foederatio és a birodalmi összállam egysége között választhatnak. E két eszme közt azon lényeges különbség van, hogy a foederatio a két résznek egész jogi állását és politikai individualitását meghagyja, abból semmit el nem vesz, s mindenik fél a másik szabadságában találja biztosítékát. Ellenben az összállam eszméje folytán minden egyes tartomány jogainak főbbjeit tartozik feláldozni és pedig nem a többi népek, hanem egy centralis hatalom kedveért, — mely hasonlít a bibliai czethalhoz azon különbséggel, hogy Jónást elnyeli, de vissza nem adja többé. (Derültség!) Egy oly centralis hatalom kedveért, mely természeténél fogva az országok autonómiája ellenében csak ugy tarthatná fenn magát, ha minden egyes nép jogait egyenkint absorbeálja, mit annál biztosabban tehetne, ha Magyarország önállását feladná; mert akkor elveszett azon archimedesi pont, melyről a közös szabadság már annyiszor visszaállíttatott. (Helyes.) A mi szabadságunk tehát Ausztria többi népeinek is egyedüli biztosítéka, (Helyes.) — mert a múlt történetében látjuk, hogy Ausztria sokáig kormányoztatott absolut módon, — míg Magyarország alkotmányát élvezé; de hogy Ausztria szabad lett volna, mig Magyarország elnyomva volt, erre példa még akkor sincs, midőn az elnyomás a németség nevében történt. (Igaz!) Szomszédaink a Lajthán túl is csak ugy lehetnek biztosítva, hogy az uj octroyrozáson alapult alkotmány meg fog tartatni náluk — ha a történeti jogokon alapult alkotmány nálunk elismertetik. Hogy hihetnék, hogy a jelen uralkodó Ígéreteit megtartják utódai — ha a jelen uralkodó meg nem tartja elődei ígéreteit. (Helyes!) Hogy hihetnék, hogy az egyszerű ígéretet megtartja az, ki a szerződést eltépi. (Igaz!) A martiusi alkotmány mindazon elveket magában foglalja, melyek a februári pátensben találhatók, de e felett a miniszteri felelősségben oly biztosítékokat nyújt, melyeket az ujabb törvényekben Inában keresünk. Ezen alkotmány 5. §-sa minden népfaj egyenjogúságát biztosítja; a 13. §-sa a császárt és utódait kötelezi az alkotmányrai eskületételre; a 17. §-sa minden oly szerződéseknek érvényességét, melyek a birodalomra uj terheket rónak, a birodalmi gyűlés beleegyezésétől föltételezi; a 18. §-sa minden rendelkezés érvényességére egy felelős miniszter ellenjegyzését kívánja. Hogy múlt ki, nem siratva senkitől, azon alkotmány, mely akkor Ausztria örökös törvényének hirdettetett, és mely Ausztria egyik felének annyi áldozatába került ? azt tudja mindenki. Mi lett a nemzetiségek egyenjogúságából, mi a terhek szabad megajánlásából, mi a felelős minisztériumból, azt tudjuk mi, s tudják Ausztria minden népei. — Lehet-e tehát, hogy még most sem tanulták volna meg szomszédaink azt, hogy egy alkotmánynak, melyet a birodalom fele elfogadni nem akar, nem megszüntetése nehéz, hanem életbeléptetése lehetetlen! (Igaz!) Sokan a Lajthántul azt hiszik, hogy Magyarország, midőn historicus jogainak fennállását követeli, kizárólag külsegedelemre számit. Ebben csalatkoznak. Mi mindenekfelett magunkra s jogunk szentségére számítunk (közhelyeslés). Tudjuk mi, hogy a diplomatia sokszor hasonlít a római néphez, mely midőn a circusokban a keresztények harczát nézte a vadállatok ellen, szívesen tapsolt a győzelmes kereszténynek de nem segített neki, — és a koszorúit mindig a győztesnek tartotta meg. (Helyes! Zaj. Halljuk!) Azon-' ban tudjuk mi azt is, hogy az 1861-ki diplomatia nem a régi diplomatia többé, hogy a két nyugati nagyhatalom dicsőséges kezdeményezése folytán — a fejedelmi jogok tisztelete mellé, a népjogok tisztelete is fölvétetett. (Ugy van!) Tudjuk azt, hogy a hol a jog az erővel párosul, és az erő a kitartással, ott a szabad népek kormányai nem tagadhatják meg sokáig a jog elismerését. — És ezért meg vagyok győződve, miszerint lehetetlen, hogy Európának minden alkotmányos állama át ne lássa azt, hogy erkölcsi erejének egész súlyával tartozik megakadályoztatni egy oly állapot visszaállítását, mely Ausztria alkotmányosságát lehetlenné tenné, és Európa békéjét okvetlen meg fogná zavarni. — De birjuk bár az európai közvélemény erkölcsi támogatását megnyerni, vagy magunk maradjunk e harezban : mi nem adhatjuk fel a köztünk és Ausztria uralkodói közt fennálló szerződést, nem az egy ezredévig fennállt alkotmányunkat, oly törvényekért, melyeket megváltoztatni a fejedelem önkényétől függ. Nem adhatjuk fel alkotmányos önállásunkat, mert érezzük, hogy minden népnek meg van saját hivatása, melyet teljesítve, az emberiség közjólétét mozdítja elé. — Midőn a török hatalom fenyegeté a kereszténységet s általa a civilisatio érdekeit, Magyarország volt Európa védfala. Midőn később a protestantismussal együtt a nemzetek szabadsága is veszélyben forgott, ismét a szabadság oldalán találjuk a nagyrészt katholikus Magyarországot. — Szóval, bár hogy nevezték az emberiség haladásának eszméjét, kereszténység, vallásszabadság, vagy alkotmányosságnak, nemzetünket mindig a haladás zászlója alatt talárjuk (Közhelyeslés). Ha sebeink vannak, ezen a csatatéren nyertük. És e feladat máig sem szűnt meg; az absolutismus tanai meg vannak ugyan már törve elvileg mindenütt, de ha annyi vereség után mégis oly sokszor térnek vissza, oka csak az, mert az emberek nem tudnak többé szolgák, de még nem tudnak szabadok lenni. (Igaz! Helyes!) Az absolutismus elavult elvei helyett, bölcs és gyakorlati szabadságot teremteni a jelen kor föladata. E téren magyar hazánkra nagy szerep vár. E tekintetben Ausztria legközelebbi múltja meggyőzhette Európát, is, hogy reánk inkább van szükség mint valaha, Nemzetek nagyságát nem számok képezik : bölcseség a törvényhozásban, bátorság a hareztéren, ezek egy nagy nemzet ismertető jelei. E két tulajdon megvolt őseinkben s meglesz bennünk is. (Közhelyeslés) .... Nagy nemzetté kell tehát lennünk, — nem