Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-27

XXVII. ülés 1861. május 23-kán. 211 erőszakos annexiók, nem nagy követelések; hanem — ha ugy lehet magamat kifejeznem — belterjes hóditás által. (Helyes!) Ha sükerül megőriznünk a szabadság uralmát a világ ezen részén, — ugy legyen bár csekély vagy nagy hatáskör, melyben e nemzet a Gondviselés által működni hivatva lesz, ha nem is a tér, de a nemzet nagy leend! Ellenkezőleg azzal, mit némely elleneink elhitetni akarnak, mi sem a külsőségekben, de még nyelvünkben sem keressük kizárólag nemzetiségünk biztosítékait; — nem mindezekhez ragaszkodunk mi, hanem azon eszmékhez, melyek nemzetiségünkkel összeforrtak annyira, hogy azokat egymástól elválasztani nem lehet. Nemzetiségünket fönn akarjuk tartani, mert a haza minden fiai a mi vezetésünk alatt lettek a szabadság apostolaivá. Nem az a mi dicsőségünk, hogy őseink elfoglalták és megtartották azon földet, melyet most Magyarországnak neveznek, hanem dicsőségünk az, hogy midőn annyi hatalmas nemzet nem tudta megőrizni szabadságát, — mi a legnehezebb viszonyok közt is — a szolgaság pusztájában egy oazt tartottunk fenn az alkotmányos élet számára, ugy hogy hosszú időkön keresztül az alkotmányosság menhelye, csak Európa két végén — Anglia és Magyarország volt. — Erezzük tehát, hogy hűtlenek lennénk őseink emlékéhez, ha feladnók nemzeti önállásunkat, melyre nemes hivatásunk érzete és nemzetünk múltja egyiránt jogosit. (Közhelyeslés!) Mi tehát nem fogadhatunk el semmi egyéb alapot, mint azt, mely a pragmatica sanctio értelmében a personalunio erejénél fpgva létezik, s az 1848-ki törvényekben gyakorlatilag ujabban körüliratott. Felhozatik ezen alap ellen, hogy az 1848-ki törvények teljes visszaállítása Ausztria nagyhatalmassági állásával meg nem egyeztethető. — Ha Ausztria nagyhatalmassági állása alatt Ausztria ereje értetik, — s ezt én legalább másként értelmezni nem tudom, — ugy e kérdést két szempontból lehet megítélni .* vagy történeti, vagy elméleti szempontból. A történet azt mutatja, hogy soha sem volt Ausztria erösb,mint midőn a dualismus fönnállott; és soha sem volt gyengébb, mint mióta az erőszakkal megszüntetett. Ausztria nagyhatalmi állása akkor veszett el, midőn idegen segítséggel győzetett le a nemzet. Ezen helyzet érzetében monda Schwarzenberg hg. ama érdemtelenül híres szavakat : .... „a világ csodálkozni fog Ausztria hálátlansága fölött" .... Ausztria hálátlan volt, de ezáltal csak hitelét veszité, anélkül, hogy erőt nyei't volna; mert ama szomorú emlékű miniszter elfeledé, hogy a hálátlanság politikai erénye csak az erősnek szabad; de a gyengének vesztére van. (Közhelyeslés.) Világosnál két függetlenség veszett el, a magyar és az osztrák; (Halljuk!) — és a mint együtt vesztek el, ugy csak együtt is lehet azokat visszaállítani. (Helyes!) — Mit idegen segély elvett a birodalomtól, csak saját népei adhatják vissza. A mi a kérdés elméleti oldalát illeti, senki sem fogja hinni azt, hogy Ausztriát kevésbbé védené azon Magyarország, mely szövetségében függetlenségének biztositékát látná, mint védhette azon Magyarország, mely alkotmánya visszaállítását csak akkor kezdte remélni, midőn az ellenség ágyúi hirdették a szabadság közeledését. (Ugy van!) Ausztria nagyhatalmassági állása tehát nem szenvedne az 1848-ki törvények visszaállítása által; hanem külpolitikája kényszerüleg változnék. — Ausztria védrendszere erösebb volna mint valaha, — de Ausztria nem volna többé offensiv — hanem inkább defensiv hatalom, (Igaz!) — s itt a mi érdekünk, Ausztria s egyszersmind Európa érdeke is! Ausztria érdeke, mert csak így várhatják az örökös tartományok is, mi a trónbeszédben ígértetik, a sereg reductióját, s ezáltal a kiadások és bevételek jövendő egyensúlyozását. Mert csak ugy remélhető, hogy a birodalom jövedelmei a birodalom fölvirágzására, és nemcsak egy óriási katonai s hivatalnok-sereg fönntartására fognak szenteltetni; csak igy lehet,hogy valahára bekövetkezik azon idő, midőn Ausztria népei is mint más boldogabb nemzetek saját anyagi jólétükről fognak gondoskodhatni a helyett, hogy verőket oly ügyekért volnának kénytelenek ontani, melyek Ausztria minden népei előtt idegenek és érdekeikkel legtöbbször ellenkeznek. .... A dupla sas nem fogna lobogni Rómában, Toskanában, Hessenben és Holsteinban, hová talán a sereg dicsősége, de nem a népek boldogsága érdekében küldte azt az egységes császársági kormány. Hanem egy elviselhetlen adó sem fogná megölni csirájában Ausztria népeinek fejlődését. Ausztria defensiv állása egyszersmind.európai érdek; mert a közbéke érdekében van, hogy megmaradjon mind az, mi legújabban egy uj és természetes, mert a népek jogain alapuló, egyensúly érdekében örtént. Európaérdekében van egy foederativAusztria független Magyarországgal;mert csak ennek szabadéi vü befolyása alatt oldhatná meg saját magát a keleti kérdés, oroszláni osztály és elnyomás nélkül. (Helyes!) Mondatik továbbá, hogy az 1848-ki törvények visszaállítása ismét az 1849-ki eseményeket vonná maga után. (Halljuk!) Ezen állítást merőben tagadom. Amint hiszem, hogy e hazának minden fia kész lenne vérét ontani a haza szabadságaért — ha oda kényszeríttetnék; — ugy bátran ki merem mondani, hogy a magyar nem forradalmi nép és a végső ellenállásra csak ugy határozza el magát, ha lépésről lépésre reá kényszeríttetik — mint ez 1848-ban történt. (Ugy van! Igaz!) — Nem szándokom a múltnak emlékét föleleveníteni, mert elvem, hogy politikában a szenvedély csak akadály, melyet az ész mellőzni rendel; hanem csak rövideden említem a két tényt, mely a forradalom kezdetét és végét jellemzi. Jellachich horvátországi bánná lett kinevezése egy nappal elözé meg a magyar minisztérium helybenhagyását — és a martiusi alkotmány kihirdetése — mely az ország törvényes függetlenségét egy tollvonással szüntette meg, egy hónappal előzte meg a debreczeni országgyűlés határozatát. — Egyébiránt a történelem föladata leend elfogulatlan Ítéletet hozni azon események fölött, melyek az 1848-ki törvények szentesítését tagadják. — Van azonban egy tény, melyet a história 53*