Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-26

XXVI. ülés 1861. május 22-kén. 191 Tisztelt képviselő ház! A nagy Széchenyi kedves közmondása volt az osztrák kormány és a nemzet közt követendő sajkázás politikája; mert midőn a vaskapunál neve fénykorát megnyitá, a rendelkezésére bizott sajka mellett egy madárként ellebbent a viz tükrén egy karcsú csónak, s míg a szél annak vitorláját vigan emelé, azalatt abban kényelmesen fújta pipájából a finom dohány ambraillatát egy henyélő török. S mág Széchenyinek ólom-madár mozdulatú evezö-kisérete hangosan neveté a török sybaritát, azalatt Széchenyi nagy lelke a lassan haladó sajkájáról a sebesen elvillanó törökre párvonalt húzva, jelképét látta benne önön politikai életének, mert ő is felraká a jó szél mellett vitorláit, mig visszás szelekben az értelmiség evezőjének lassú de erős nyomása mellett hatályosan müködteté a hálás nemzet emlékében örökké élő nagy lelkének biztos kormányát. íme uraim, behúztuk a vitorlákat, eveztünk és sajkáztunk féléven keresztül a megyei élet zajos tengerén. A sajkázásnak vége van, indítsuk meg a nemzetnek törvényes követeléseivel terhelt felséges szent hajóját, föl a törvény árboczára a magyar tricolor alatt vélünk századok óta testvéries szeretetben élő, külön-külön ajkú nemzetiségek zászlóiból alkotott ékes pavillonját, föl a jog és igazság szentelt vitorláját, hadd dagadjon az a nemzet közérzelmének óriás fuvallatától, hadd hasítsa ketté a kétkedések hullámait, vagy fusson be a nemzet nagy hajója a müveit világ jogérzetének kikötőjébe, s nevezzük e hajót — Teleki László szellemének. (Éljen!) Én a határozatra szavazok! (Nagy tetszés; éljenzések.) Klauzál Gábor: Azon következetesség, melylyel a nemzet jogai és törvényei 1527 óta, majd kisebb, majd nagyobb mértékben sértettek, eléggé bizonyítják, hogy a nemzetnek e törvénysértésekből eredt, s gyakran igen magas fokra jutott szenvedései nem az egyes fejedelmek egyéniségének, mint inkább a korlátlan uralom azon szerencsétlen rendszerének tulajdoníthatók, mely, mikor I. Ferdinánd Magyarország királyává választatott, az ő reá örökösödés utján szállott országok többségében már fennállott. E korlátlan uralmi rendszer, mely vakengedelmességet követelve mindenben, az ellenszólást, de még a felvilágosítást is kizárja, nem is a fejedelmeket, hanem egyedül a kormányt képező tanácsosokat teszi valódi uralkodókká, a nemzetek kivánatainak megértését pedig lehetleníti, — mindenütt nehezítette a nemzetek kifejlődését; s Európában egyik föoka volt a meg nem fogható hátramaradásnak. Természetes következése e rendszernek az, hogy azok, kik a hatalmat ekkép gyakorolják, épen ez állásuknál fogva mindent elkövetnek, hogy e rendszert, bár hogy ellenkezzék az a nemzetek érdekével, mint gyakran uraikéval is, egész szigorúságában fentartani igyekezzenek. Ebből ered az is, hogy azok, kikben e szerint az uralom valóságban központosul, magukat csupán a fejedelmek irányában állítván felelőseknek, a felelősséget a maguk vállairól levéve, fejedelmeikre hárítják, és visszás működéseik következményekép gyakran legjobb érzelmű fejedelmeknek is-jólétét és biztosságát koczkáztatják; (Zaj.) ellenére a dolgok természetszerű állásának, mebynélfogva ők maguk okozói az elkövetett viszszaéléseknek, minélfogva a felelősség is csak őket érheti, már annálfogva is, mivel a fejedelmek sérthetlenségét, kik a kormányzási retidszernek gyakran tudtok nélküli eszközei, az állam fentartásának érdeke, valamint a helyzet józan felfogása is mulhatlanul megkívánja. Kölcsönözhet ugyan e rendszer múlékony fényt, de valódi nagyságot sehol sem adhat; s ha menthető is rövid időre ott, hol a népek fejletlensége, vagy pártoskodás és szakadás ezt egy időre alkalmazhatónak mutatták: nem lehet állandó kormányzási rendszerül használni, a nélkül, hogy a nemzetek és feje, delmek előbb-utóbb kárát ne vallják. Ha tekintjük e rendszer hatását Magyarországra és az örökös tartományokkali összeköttetésre, mely abból áll, hogy ugyanazon egy fejedelem alatt vagyunk; még sokkal sajnálatosabban mutatkozik azés annál súlyosabban nehezedett Magyarországra, mivel ennek önállású alkotmányosságát ellentétben látva lenni az örökös tartományok felett létező önuralmi rendszerrel, azok, kik a bécsi kormányon ültek I. Ferdinándnak magyar királylyá történt választásakor, a helyett, hogy a

z örökös tartományok fe lett gyakorlott rendszer változtatásáról kezdtek volna gondolkozni, igyekeztek a

z alkotmányosságot Magyar országban, hol nyiltan, hol alattomosan, de mindig folytonosan megtámadni és aláásni, ugy hogy alig találtunk jelentékenyebb törvényt, mely ez állapotnak szomorú példáját ne mutatná. Egyszersmind a birodalomnak egyes részeiben is, hol az alkotmányosság kisebb-nagyobb árnyéklatban még fenn volt, sőt a közel ekvő egyéb nemzeteknél is törekedtek az önállású szabad intézményeket, a hol csak lehetett, lerontani. Tanúsítja ezt az örökös tartományok egyes kisebb részeiben fennállott, szabadabb mozgást engedő intézmények egymásutáni korlátolása és megszüntetése, s az akkor még alkotmánynyal biró Csehország szabadságlevelének II. Ferdinánd alatt történt megsemmisítése; tanúsítja a Magyarországban csakhamar megkezdett beavatkozás a kizárólag e nemzetet illető ügyekbe, s a fokonkint emelkedő majdnem folytonos megtámadásai e nemzet jogainak, melyek I. Leopold uralkodásának gyászideje alatt, 1663-tól 1687-ig tetőpontjukat érték el, s okai lettek annak, hogy a királyai iránti hűségét annyiszor tanúsított nemzetnek egy része ismételve fegyvert fogott, s a haza polgári háborúk színhelyévé vált. — Tanúsítja Lengyelország szétdarabolása; tanúsítják az akkori század magasztosabb eszméit felkaroló II. Józsefnek Magyarország alkotmánya ellenében tett intézkedései, világos bizonyságául annak, hogy még e jót akaró, nagy belátásu fejedelem sem birt a kormányzás formájára nézve reája gyakorlott befolyástól szabadulni; mi természetes is, mert azok, kik a kormányzást viszik, s kiknek érdekében van az általuk ápolt absolut rend48*