Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-26

192. XXVI. Ülés 1861. május 22-kén. szernek fentartása, a fejedelmet már bölcsőjétől fogva őrzik, hogy gyermeki álmában az öt virrasztó dajkától se hallhasson hangokat, melyek az emberi szabadság és jogérzet iránti hajlamot benne felköltve, idővel öt a szabadelvűbb kormányzás ösvényére vihetnék. — Tanúsítja azt az Olaszország irányában követett politika, s jelesen azon internationalis szerződések, melyek az olasz herezegségekben az absolutismus fentartásának biztosítására köttettek, s főokait képezek az Olaszország ellenében Ausztria részéről szerencsétlenül viselt utolsó háborúnak. De tanúsítja ugyanazt Krakó bekebelezése is, mely Ausztria részéről nyilt megszegése volt az 1815-ik évi bécsi szerződéseknek, melyekre a legújabb időkben épen Ausztria, önérdekei oltalmára oly gyakran volt kénytelen eredmény nélkül hivatkozni. E rendszer előszeretetétől nem tudtak megválni az ausztriai birodalom kormányférfiai akkor sem, mikor Ö Felsége V. Ferdinánd, a magyar nemzet kívánatára, szentesíté az 1847/8-diki törvényeket, melyek a fejedelem és nemzet közti viszonyokra nézve egyébiránt ujat nem is foglaltak magukban, minthogy az ország önállása és függetlensége, ugy a magyar kormány felelőssége is, számtalan törvényeinkben már azelőtt biztosítva volt. Az, mit e törvények ujat tartalmaznak, az ország lakosainak különbség nélküli jólétét czélozza. Senkinek jogát legkevésbbé sem sértik, sőt az egyes osztályok jogait az egész nemzetre kiterjesztik, és fölmentik a földmivelö népet az úrbéres kötelezettségnek minden terheitől. Az ellenhatás tehát, mely a törvények szentesítése után, először a szerbek felkelésében, azután a horvátok betörésében nyilatkozott, nem ezen törvények tartalmából következett, melyeknek hozásaért az e törvényeket alkotott pozsonyi országgyűlés e hon minden népeinek köszönetére méltán számíthatott; hanem ismét azon absolutismus titkos működésének müve, mely e törvények szentesítését gátolni nem birván, rövid időre meghunyászkodott, de a törvények aláírása után, e törvények aláásását megkezdeni nem késett. (Ugy van.) Nem vélem czélszerünek, e testvérek közti bár elfelejthető összeütközésnek felhasznált ürügyeit bővebben fejtegetni; de szükséges megjegyeznem, hogy a szerbek, ugy mint a horvátok közt nagy számú ausztriai tisztek harczoltak e hon törvényes védői ellen; minek megemlítése annak megítélésére , mely oldalról jött az első megtámadás, szükséges. (Helyes!) Az említett rendszer hatásának tulajdonítható azon a történelemben páratlan tartalmú, ugyneve zett fejedelmi leirat is, melynek aláirására és kiadására az absolutismus visszaállítása érdekében, V. Ferdinánd jó fejedelmünket, kinek az 1847/8-ki törvényeket köszönhetjük, az ausztriai kormány rábírta arra, hogy kétségét fejezze ki az említett törvények érvénye felett azért, mivel e törvényeknek megszentesítése az ausztriai birodalmi minisztérium beleegyezése nélkül történt. Tanúsága ez ismét annak, hogy kinek részéről történt először a pragmatica sanctiónak okleirat általi megsértése. E leiratnak következtében történt a magyar minisztérium lemondása. (Helyeslés.) Ugyanazon befolyás következménye volt a magyar országgyűlés részéről Bécsbe, a birodalmi országgyűléshez felment küldöttség el nem fogadása; s ugyanazon kezek működtek azon királyi leiratnak kieszközlésében, mely által az országgyűlés, a törvény világos rendelete ellenére, eloszlattatott, holott azt, a hon szükségeinek fedezése feletti tanácskozások előtt törvényesen eloszlatni nem lehetett. (Igaz.) Lehetetlen említés nélkül hagyni az oroszok közbenjárásával befejezett háborúnak végső catastropháját, a világosi fegyverletételt. Ezután a jogaiban megtámadott nemzet, mely nem első kezdette sem a physikai, sem a diplomatikai harczot, méltán várhatta volna törvényeinek s alkotmányának helyreállítását; s várhatta volna a fegyverét letett sereg, miután még harczolhatott volna; de nem harczolt; s várhatta volna a sereggel együtt a nemzet, hogy a fegyverletételnek nyomasztó következményei nem lesznek. Hitték ezt azok is, kik fájdalom! már most közöttünk többé nincsenek, s kiket örökre nélkülöznünk kell; pedig menekülhettek volna, de nem menekültek,-csupán azért, mert biztosnak tartották a honban maradást, s lehetlennek képzelték azt, mi bekövetkezett. (Ugy van!) Nem akarom azokról, mik a fegyverletétel után majdnem azonnal a nemzet keserű fájdalmára történtek, a fátyolt föllebbenteni; mert érzem én is annak szükségét, hogy e tanácskozások folyama alatt a lehetőségig mindent kerüljünk, mi érzelmeinkre hatást gyakorolhatna. De föl kell mégis az emlékezetben is gyászos események közül említenem azt, mit hazánk iránti kötelességből elhallgatnom nem lehet. Deák Ferencz igen tisztelt képviselő társunk, kire nézve elmondhatom, hogy hálát adok a Mindendenhatónak, hogy e honnak ily jeles fiat adott és megtartott, (Éljen!) oly tisztán kitüntette az általa benyújtott fölirási javaslatban Magyarországnak törvényes állását a fejedelem s az örökös tartományok irányában, hogy törvényes szempontból ennek bővebb fejtegetésére szót emelni, idővesztegetés lenne ; de minthogy épen a fölirási javaslatban kimondott érvek megczáfolhatatlansága következtében nem lehetetlen, hogy a nemzet ellenében az elfoglalás eszméje fogna használtatni: szükségesnek tartom kimutatni, hogy a történtek következtében, jogunk megtámadóinak ez eszmét fölállítni nem lehet.,(Halljuk!) Népjogi tekintetből általánosan elismert elv az, hogy az elfoglaló a legyőzötteket nem büntetheti, hanem az ezek közül elfogottakat az elfoglalás bevégezte után, hadifoglyokkint kell tekintenie, s igy őket szabadlábra tartozik állítani. (Igaz.) Ha tehát az ausztriai kormány jónak látta az ország elfoglalása után a legyőzötteket büntetni, s azoknak egy részét ki is végeztetni, mire a civilisált nemzeteknél példa nincs; nem lehet többé az elfoglalás eszméjének oltalma alá állni. (Helyeslés.) Engedjék a t. képviselők azon dicső, elfelejthetetlen férfiúnak emlékét felkölteni, kinek nagyrész ben köszönhetjük az 1848-ki törvények létrehozását, mely törvények, habár utánok a nemzetre oly sok nyomor és szenvedés következett, mégis örökké legkedvesebb ereklyéi leendnek nemzetünknek. (Halljuk!) *