Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-26

XXVI. ülés 1861. május 22-kén. 187 Németh Albert: Mélyen tisztelt képviselő ház! A bejegyzett szónokok sorozatán nekem jutott a szerencse Somssich Pál képviselő társunk remek szónoklata után nyilatkozni, — s megvallom, jól esett volna lelkemnek, azt ö utána rögtön tehetni, nem azért, mintha ama balga hitben élnék, miképen nagy elméjének ékes prismái parlagi élőadásom szappaü-buborékjáin megtörhettek volna; hanem azért, mert rajtam lett volna a sor tovább fonni az egyetértés aranyfonalát azon téren, melyen Ő a pártszinezét eltérő nézeteit összehúzni óhajtá ama nagy kérdés lényegére, — melyre nézve utóvégre is mint egy hazának fiai mindnyájan egy értelemben vagyunk. (Ugy van!) A mi a kérdést magát illeti, ugy vagyok meggyőződve, miképen más hangon szól a nemzet törvényes fejedelméhez, a midőn diplomatiai összeköttetésben kér vagy előterjeszt — és más nyelven beszél a nemzet akkor, a midőn annak souverain hatalma törvényhozótestülete a máig is fönnálló fegyveres usurpatio ellenében a nemzeti jogok törvényes méltóságának érzetében az örök igazság és a nemzet szine előtt nyilatkozik. Amott az ildomosság és combinatiók politikája lép előtérbe, mig emitt az igazság terén állva, félelmet nem ismer, és minden emberi tekintetek félretételével a Gondviselés végzetszerű küldetését teljesíti. Én csak igy, és az utóbbi szellemben fogok nyilatkozni. (Halljuk!) Az october 20-ki diplomát ugy tekintettem, s ugy bíráltam meg, mint eszközt a czélhoz, — mint eszközt, mely az európai események folytán megrázkódtatott hatalom háttérbe szorultával ama kötelékeket, melyeket 12 évi elnyomatás a nemzet és a dynastia közt megszakgatott — osszeférczelje — és az osztrák uralkodó ház és a nemzet közt tátongó üregnek, hogy ugy fejezzem ki magamat — áthidazásáraszolgáljanak. A nemzet pedig elfoglalta az absolitismustól elhagyott tért, melyen az osztrák hagyományos politika egy tized részben a nemzet törvényes mázával kecsegtet, mig kilencz tized részben hanyathomlokkal ellenkezőleg régi perfidiájával eleve mindent ismét megsemmisíteni törekszik. (Helyes.) Elfoglalta mondom az absolutismus által elhagyott tért, mert fokozatosan tapasztala, hogy a nép az istentelen zsarolások által kétségbeesve a megszeppent zsarnoki hatalom szolgáit immár nem türheté, s hogy azok e rendkívüli elemre nem nyugtatólag, de lázítólag hatnak, hogy az anarchia vészterjes fellege mindinkább sűrűsödik, s hogy a népnek régi hü vezetőire elkerülhetetlen szüksége van, nehogy a bukott rendszer btinszolgái a zavarosban halászva, s a gyarló vagy roszabb akaratú töredéket tévútra vezetve, égbe kiáltó terveiket létesítsék. Ily indokok által vezettetve, az említett diplomát, mint az 1715 : I. II. III., — 1723 : ni., — és 1741 : VIII. törvényczikkelyekbe ütközőt, bár el nem fogadta, mégis mint eszközt a czélhoz félhasználta a nemzet, mert íigj volt meggyőződve, hogy ha a közeledésnek a nemzet és a dynastia közt valószínűleg meg kell szakadni, az ne a megyei életben, hanem az egjdiehivandó országgyűlésen, a nemzet souverain akaratán, Európa szine előtt törjön meg — ujabb bizonyítékot szolgáltatandó arra, miként a felelősség egyedül csak azon dynastiát terhelje, mely 300 éven keresztül mindig régi nótáját fújja, azaz: midőn balsors fenyegeti, engesztelöleg simul, ígérve biztat, az elrablott nemzeti jogok visszaadásával kisért, — és midőn a szerencse környezi, ismét fatumszerü rögeszméjéhez híven, megsemmisítéssel fenyeget, s az osztrák császárság mozaikszerű rámájába befoglalni törekszik. (Helyes.) Nem azt tevék tehát a megyék „quid juris" hanem „quid consilii" — és az isteni gondviselés és a nemzet erkölcsi erejére támaszkodva, majd féléven keresztül fentartötták a megyei életben azon hitetlenséggel határos eljárást, mely a fennálló absolut hatalom orgánumával szemben képtelenség. De most megfordítva áll a dolog, nem quid consilii, hanem quid juris. Mi Magyarország képviselői, egyedül a törvényes alapra támaszkodva, többé nem a számitások politikáját követjük, hanem az ország jogállapotát egész mérvében vagy visszaszerezzük, vagy azabsolitismusnak az elfoglalt tért ismét odahagyjuk, de ugyan e nemzet jogállapotától egy hajszálnyira is eltérni nem fogunk. (Helyes!) A jelen epocha ismét élőnkbe tárja a múlt idők keserű, tanuságteljes emlékét, és valóban mintha csak második kiadásban elnök II. Leopold korát, a midőn a nemzet országgyűlésre hivatott össze, a végre, hogy a török háború által és II. József kényuralma által megingatott trón a nemzet annyiszor tanúsított hűségére, loyalitására, és ha e kettő nem hibázott — mint az valóban soha sem hibázott — annak fegyveres erejére és pénzsegélyére hivatkozzék. Megtörtént minden mit a nemzet kívánt, biztosíttatott az ország független kormányzata, az 1790-i 10-ik t. czikke által törvény alkottatott a trónörökös félévi megkoronáztatásáról, a királynak az országbani lakás kötelességévé tétetett. Gondoskodott a nemzet arról is, miképen a törvénykezési rend pátensekkel és parancsolatokkal meg ne zavartassák, s hogy az országgyűlés minden három évben megtartassák. A consilium a nemzet és végrehajtó hatalom közt ellenörségre köteleztetett. Az ifjúság neveléséről gondoskodva lön; a magyarnyelv a közdólgokban érvényességre emeltetett; sőt a status minisztérium és a monarchia külországi követségeihez született magyaroknak alkalmazása is elrendeltetett. Az adó és a só ára megszabása egyedül az országgyűlésnek tartatott fenn, miglen a bányajövedelmek a magyar kamarának egyedül kizárólag alárendeltettek. A vallás ügyei az akkori időkhöz alkalmazva a haladás igényeihez képest meghatáröztattak. A fölségsórtés és hütlenségi esetekre nézve a törvénykezési rend megállapíttatott. És a magyar ezredeknek, s azokba sorozandó ujonczok létszáma meghatároztatott. Azt hinné az ember, és azt hitte akkoron a müveit világ, miként ily üdvös törvények a sors csapá47*