Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

XXIV. ülés 1861. május 17-kén. 155 szabad szemmel is oly akadályt lát, melyen sem áthatolni, sem abból utóbb kibontakozni — hogy más útra térhessen — reménye nincs. Alkalmazzuk most ezen hasonlatosságot. A bizonyos czél felé törekvő vándorok mi vagyunk. Czélunk nagy és fenséges. Szeretett magyar hazánk önállóságának, törvényes függetlenségének, s mindnyájunk által közösen óhajtott boldogitásának kellő biztosítása. Három ut nyilik előttünk, melyek közül választhatunk : határozat, felírás és manifestum. De melyiken lehet bizonyosan, és minden veszélyt kikerülve ama czélt elérnünk, nincs, ki teljes hitelességgel s minden kétkedést kizáró, minden kételyt eloszlató megnyugtatással megmondja. A tisztelt indítványozó kijelöl ugyan egy utat, és ha ő teljesen biztositana bennünket arról, hogy az általa kijelölt utón bizonyosan, minden veszélyt kikerülve czélt érünk: az ő szava után, a haza érdekében én legalább jó lélekkel el mernék indulni. Ámde ő maga sem állítja, hogy az ő általa javaslatba hozott felirat minden bajt és veszélyt elhárít, nem mondja, hogy annak okvetlenül óhajtott sikere leend; csak mint czélszerübbet,íhiztosabbat és sikert igéröbbet, vagy legalább mint kevésbbé veszélyest ajánlja, Ily helyzetben az okosság és eszélyesség mit parancsol? azt, hogy a két vagy három bizonytalan és kétséges közül, — ha már kell választani, — mindenesetre azt válaszszuk, mely mégis valamivel biztosabb, sikert igéröbb, vagy legalább kevésbbé veszélyesnek látszik. És ez szerintem a felírás. (Zaj) — Ugyanis, az én meggyőződésem szerint, a felírás által nem koczkáztatunk, nem veszélyeztetünk semmi olyast, mi a határozat vagy manifestum által megmentve, vagy épen megnyerve lett volna; még ha nem épen bizonyos is, de nagyobb a valószinüség, hogy inkább biztosabban s bizonyosabban czélt érünk a felírás, mint a határozat vagy manifestum által. Ellenben a manifestum vagy határozat által — bizonyosan nem akarva, de akaratunk ellenére is — nagyon valószínűen koczkára tennők ki sorsunkat; (Zúgás) mert némi okot és ürügyet szolgáltatnánk arra, hogy a világ és nemzet előtt elleneink ránk tolnák a vég-okot, s minket hibáztatnának, ha óhajtott eredmény nélkül oszlattatnék el az országgyűlés. Mert azt mondhatnák : íme, a fejedelem akart az ország nyomorteljes állapotán segíteni, akarta a hazát abnormis állapotából normális állapotba áthelyezni, azért egybehívta a nemzet képviselőit; akart velők a haza sorsa felett tanácskozni, de még arra sem méltatták, hogy vele szóba állottak, hogy neki nyíltan, magyar őszinteséggel elmondották volna, mi fáj, s miként lehetne a sebeket orvosolni, a bajt megszüntetni stb., — míg a felírás mellett ezt teljességgel nem lehet mondani. Én tisztelt képviselők! őszintén megvallom, nem szeretnék, nem akarnék ilyesmire legkisebb ürügyet is szolgáltatni. Sőt egyenesen el akarnék vonni minden okot, melyet a reactio, vagy bármi néven nevezendő irányunkbani ellenséges indulat (Halljuk) legcsekélyebb ürügyül is felhasználhatna ellenünk. Továbbá, hivatkozom a közvéleményre. Óhajtottuk s fennhangon kifejezést adtunk azon óhajtásunk nak, hogy csak mielőbb országgyűlés legyen, mely a fennforgó óriási bajokon segítsen, azokat orvosolja. stb. Most, Istennek hála! itt vagyunk. Ámde fogunk-e a fennforgó óriási bajokon segíteni? fogjuk-e a haza nyomorteljes állapotát megszüntetni ? ha mi csak ugy magunk közt egy határozatban elmondjuk, de ahhoz, ki e bajokon segíthetne, ki azokat megszüntethetné, szólni sem akarunk. Küldőink bizalma hitünkre, becsületünkre bízta a haza sorsát. Én azt hiszem : ha nincs is Írásbeli utasításunk, mely erre vagy arra részre kötelezne bennünket, de van annál sokkal erösebb erkölcsi utasítás, (Helyes) erkölcsi kötelezettség azok iránt, azok érdekei iránt, kiket képviselünk. Mert ne felejtsük el, miként mi nem vagyunk absolut hatalmú intézői a nemzet, a haza sorsának; mi — ezt jegyezzük meg jól, — csak képviselők vagyunk, s ha elválasztóink érzelmeit s érdekeit a magunkéivá tenni, azokat itt tolmácsolni nem akartuk, ugy hiszem, jó lélekkel, becsülettel el sem fogadhattuk volna a megbízást. Mi Isten, haza, s különösen küldőink előtt erkölcsileg felelősek vagyunk mindannyian s közülünk minden egyes minden lépéseért, minden cselekedeteért sőt merem mondani, minden szaváért. Ámde vájjon azért küldöttek-e ide bennünket megválásztóink, hogy azon hatalommal, melynek felhívására általok ide küldettünk, még szóba se álljunk? azzal ne is érintkezzünk? Én azt gondolom, tisztelt képviselők! ha mi választóink előtt a választást megelőzőleg nyíltan, világosan, magyar őszinteséggel ekként nyilatkoztunk volna : Polgártársak! én, ha elválasztotok, elvállalom a képviselői tisztes állomást, de előre kimondom nyíltan és határozottan, hogy én azon hatalommal, mely most országgyűlést hirdet, azon tényleges uralkodóval, ki magát most megkoronáztatni akarja, szóba sem állok, vele érintkezni sem akarok, hanem majd ott Pesten hozunk egy ha tározatot, abban a határozatban elmondjuk hogy sok tenni valónk volna, de miután sem Erdély , sem Horvátország és Fiume meghiva nincsenek, hát nem tehetünk semmit (Zúgás) és azzal haza jövünk, még csak nem is tudatjuk ezt azzal, a kit illet, ki mind azokat orvosolhatja- Ha akar, szerezzen magának tudomást, ha nem, ő lássa. (Derültség, zaj). Ha mi elválasztásunk előtt így szólottunk volna választóinkhoz, én bizony nem tudom, hányan ülnénk most itt. Mert a nép, merem mondani a nemzet, melynek szerencsések vagyunk szószólói lenni, e hazának a mostani zilált állapota helyett törvényesen rendezett állapotot, törvényes fejedelmet, koronás királyt óhajt. Én, tisztelt képviselők azon szerencsétlen vidéknek vagyok képviselője, mely az 1848-ki szomorú események előtt még virágzó, s mind csinosságra, mind egyéb tekintetben a magyar Kánaánnak — mint nevezni szokták — büszkesége volt, De mely fájdalom! a felizgatott s felkorbácsolt szenvedélyeknek pusz39*