Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

154 XXIV. ülés 1861. május 17-kén. időt, mely jöni fog, melynek jőni kell! Naponkint szaporodik a vértanuk száma. Válpontra értünk, oly szent ügy, mint a mienk, vagy végdiadalt arat, vagy végenyészetet hoz. (Zúgás, Fölkiáltások: Nem áll!) Az, ki Bécsből kedvező, a nemzet becsületével megegyeztethetö megoldást remél, ám irjon fel; mely felírás nem más, mint folyamodás a nemzet jogai mellett; (Felkiáltás: nem az , mások: Helyes !) — én azt nem remény lem. Tudjuk mi, kik a határozat mellett vagyunk, mily jellemű hatalommal állunk szemközt, de tudjuk azt is, hogy a nemzet jogait utódainknak szeplőtlen meghagyni kötelesség. Tisza Kálmán barátom előadását egész terjedelmében pártolom (Éljen!). Bende József: Igen tisztelt képviselőház! Ha élt a magyar nemzet ezredéves életfolyamában, — mióta Isten e szép hazába, e Kánaán földére őt elvezérelte, — nehéz és válságos napokat, most bizonynyal olyanokat él. Azon egy részben dicsőségteljes, — amennyiben páratlan vitézség által van megdicsőítve,— de más részt szomorú emlékű időszak után, midőn idegen zsoldosok segítségével a véres küzdelemnek vége szakittatott, azok, kik egy nagy egységes osztrák birodalom felállítását szándékolták, a magyar nemzetet fegyverrel kiirtani nem birván, ezt tollal, s minden kigondolható eszközökkel tenni megkísérek. Szép országunkat földarabolták, kényük kedvük szerinti összeírásokat rendeztek. A magyart nem írták, nem akarták magyarnak írni, (Igaz!) csak azért hogy ha lehetett volna, egy toll-vonással minden magyart kiirtottak volna! Eltörlötték törvényeinket, s azok helyett másokat adtak, de melyekben köszönet nincs. Elvették, el akarták venni nyelvünket Megnehezítették a tudományok megszerezhetését, mert azt akarták, hogy tanultak, okos emberek ne legyenek a magyarok között (Ugy van!). Majd betolakodtak a család és egyház szentélyébe. Gátolták akadályozták a legszentebb családi kötelékek megkötését, a házasságokat, önkénytes rendeletekkel meghatározván: kiknek, és mikor szabad házasságra lépni; uj házassági törvényeket octroyroztak, melyekben bizony nagyon kevés jó, de annál több rósz van. Proclamálták, kikiáltották az egyház szabadságát, de nem adták meg azt. (Derültség) És mi történik most? A hősiesen kiállt 11 évi leirhatlan szenvedések után azok, kik e nemzetet a bureaucratia vas veszszejével agyon kinozni nem tudták, most mint orvosok lépnek föl, (Derültség) de korántsem azon jó szándékkal, hogy az általok okozott sebeket behegeszszék, a nemzet élet-erejét sorvasztó ezerféle kinos betegségét meggyógyítsák, — oh nem ! — hanem hogy — ha valamiképen rá tudnák szedni, — üditö orvosság szine alatt bizonyosan halálát okozó mérget adjanak be neki (Derültség). Ilyen orvosság gyanánt kínált méregnek tekintem én azon ujabb mintájú alkotmányt, melylyel bennünket a mi régi jó alkotmányunk helyett kínálnak, s melynek kapcsolatán a magyar előtt eddig ismeretlen birodalmi tanácsba édesgetnek. Azok a bécsi doctorok erőnek erejével el akarják velünk hitetni, hogy csak úgy gyógyulhatunk meg, csak lígy élhetünk meg, ha azt az ő általuk ajánlott orvosságot használjuk. Azonban hála a magyarok Istenének ! elég korán felismertük az orvosság szine alatt a magyar nemzet drága életének kioltására szánt mérget. A választás nem volt nehéz, mert élet és halál közt kellett választani. És e nemzet elkinoztatása daczára is elég erős a halált hozó mérget visszautasítani. A kinált alkotmányt nem fogadja, nem fogadhatja el. A birodalmi tanácsról szó se legyen köztünk. (Tetszés.) E nemzet öngyilkos lenni nem akar, nem fog. A magyar nemzet vallásos kegyelettel ragaszkodik ősi alkotmányához, melynek árnyékában több mint 800 éven keresztül jól érezte magát, ö ezt akarja, ezt követeli vissza. Mi tehát, mint a nemzet törvényes képviselői, a nemzet szószólói, a fennlévő nyomasztó viszonyokkal szemben, kell, hogy első ünnepélyes felszólalásunkban, nyilatkozatunkban kiterjeszszük figyelmünket mind arra, mit törvényes önállóságunk és függetlenségünk biztosítására megmondanunk, és követelnünk kell. S miután a tárgyalás alatti indítványban mind az, a mit mondanunk kell, teljesen ki van fejtve, s ki van fejtve oly méltóságteljes modorban, a milyenben illik és kell, hogy a nemzet képviselői a hatalom irányában nyilatkozzanak, — én a tárgyalás alatti indítványt egész tartalmára nézve elfogadom. De elfogadom formájára nézve is. Nem hizelgek magamnak tisztelt képviselők! hogy ama két kérdésre is : kinek és mily alakban mondjuk el azt, mit mondani akarunk? helyesebben és meggyőzőbben tudjak nyilatkozni, mint ezt a mindnyájunk által közösen tisztelt indítványozó tévé. De kötelességemnek ismerem, hogy én is nyíltan és tartózkodás nélkül kimondjam azok felöli meggyőződésemet és ennek alapokait. Elmondom tehát okaimat. Először is legyen szabad némi hasonlatossággal élnem. Midőn a bizonyos kitűzött czélt elérni kivánó vándor előtt két vagy három irányban elágazó út kínálkozik, és ama vándor nem tudja bizonyosan melyik ut vezet el az általa kitűzött czélhoz, mit tesz az ilyenkor? Azt hiszem, hasonló helyzetben mindenikünk kissé megállapodva körültekintene, vájjon nem lát-e valakit, kit megkérdezhetne ? S ha nincs senki, ki őt biztosan eligazíthatná, ismét körülnéz, még, ha van, látcsövet is használ; szóval, komolyan, s kellőleg fontolóra vesz minden körülményt, s végre is azon irányban indul el, melyet a többi közül mégis jártabbnak, valószínűbben sbiztosabban czélhoz vezetőnek gondol, vagy amely utón legkevésbbé véli magát, érdekeit s a kitűzött czélt veszélyeztetve lenni. De azon az utón bizonyosan el nem indul, melyen látcső nélkül, tehát