Képviselőházi napló, 1861. I. kötet • 1861. april 6–junius 1.

Ülésnapok - 1861-24

146 XXIV. ülés 1861, május 17-kén. fel leszen jegyezve annak érez lapjain mintegy végrendeletül visszahagyott beszédének töredéke is, melyet e házban tudom mindenki ismer, erre hivatkozom a jelen perezben, — elnémultak ugyan ajkai, de él Teleki szelleme! s ezen szellemet fogjuk és akarjuk fenntartani (ügy van!). A tárgyalás alatt lévő indítvány másik két részét egybefoglalom, mert azokat ellenzem. A magyar trón csak a halál által üresülhet meg. Királyi lemondás a pragmatica sanctio fennállása óta elö nem fordult • de ha elö fordult volna is, az bizonyára csak az ország tudtával és beleegyezésével történhetendett. Ezen két eset eoyike sem áll jelenleg, mert V. Ferdinánd apostoli király most is él, a koronáról pedig le nem mondott, legalább érvényesen, és a törvények értelmében nem, — ezt a hírneves indítványozó képviselő társunk is elismeri, — forma hiánynak nevezi ugyan azt, de én törvényellenesnek tartom, és nem szeretném ha formának véve a dolgot, a törvényen oly könnyen ugratnánk által, mert ennek utolsó consequentiája oda vezethetne, hogy minden törvény, formának tekintve, mellőzhető. Hogy senki sem kételkedik, miszerint V. Ferdinánd a magyar koronáról is le akart mondani, ám legyen, el akarom hinni, de lehetnek olyanok is, kik még azt is kétségbevonják, hogy az osztrák császárságról önkényt köszönt le, — de az akaratot itt érvül egyátalában el nem fogadhatom. Ferencz József az október 20-ki diplomában azt mondja, hogy ősi alkotmányunkat visszaadni akarja ; a február 26-ki pátensben egyenesen arra hivatkozik, hogy a pragmatica sanctiót érvényesítni akarja. Kérdem, azért hogy ebbeli akaratát nyilvánítja, ki hiheti hogy azt teljesítette is. Hogy pedig magyar király csak az lehessen, a ki egyszersmind az örökös tartományok fejedelme — azt egyátalában a pragmatica sanctio betüértelméből bebizonyitottnak nem látom. A pragmatica sanctio csak azt határozza világosan, hogy az örökség ugyan azt illette Magyarhonban is és az örökös tartományokban. Én ezen örökösödési jogot és igényt nem is tagadom, de hogy egy koronáról le ne lehessen mondani, és a másikát fönntartani, ezt határozottan kimondom, seholsem találtam a sanctio pragmaticában. Ezen nézetein mellett szól a személyes unio bebizonyítására felhozott azon érv is, hogy a király kiskorúsága alatt más gyakorolja Magyarországban a hatalmat, más az örökös tartományokban ; mért ne lehetne tehát ez az egyik koronáról való lemondás esetében épen ugy. — III. Károly, II. Leopold és I. Ferencz példái jelen esetben nézetem szerint nem alkalmaztathatnak, mert azok először is praesumtiv trónörökösök voltak, és őket egyenesen és senkit mást előttük nem illette a korona; másodszor azzal kezdek uralkodásukat mind hárman, hogy alkotmányunkat elismerték, illetőleg helyre állították, és hogy mindjárt eleinte kijelentették, miszerint magukat megkoronáztatni kívánják, s ez iránt, a nemzettel értekeztek; harmadszor fennállottak a kormány törvényes orgánumai, melyek által érintkezni lehetett. — Ez jelenleg máskép van. Mig Ferencz Károly lemondása az országgyűlésétől elismerve nem lesz, addig Ferencz József császár még nem is praesumtiv trónörökös. Kérdem továbbá: elfeledhetjük-e, hogy minek előtte az apostoli koronát fejére tétetni kívánta volna, kormánya 12 évi önkény nehéz igájába fogta az országot ! De ha ezt is elfelejtenök, még sem mellőzhetjük el látni, hogy jelenleg sem ismeri el kormánya alkotmányos jogainkat, melyek szent fönntartása mellett tarthat egyedül igényt a koronára, sőt még határozottan kijelenti, miszerint az általa szervezett alkotmányt fenntartani, és ha szükséges erővel is védeni, azaz jogainkat el nem ismerni, és ha szükséges, erővel elnyomni fogja. Továbbá a jelen kormányt csak ugyan el nem ismerhetjük, nem létezik tehát még orgánum sem, mely által érintkezésbe tehetnök magunkat a fennálló hatalommal. Kérdem, ily eljárással szemben, mi szól a mellett hogy törvényeink egyikét puszta formának tekintve mellőzzük, annak kedveért, ki ugyan azon törvényeink legfontosabbjait elismerni se jelen, se jövőben szándékozni nem látszik. (Ugy van!) A fölirat mellett ugy hiszem a várható siker sem szól, mert ezt a mélyen tisztelt indítványozó maga sem reméli, csak azt akarja elkerülni, hogy reánk ne háríttassék a szakadás felelősségének egy része. De ha egy

r nemzet oly súlyos év tizednél hosszabb szenvedés és letiprás után a kölcsönös szerződés oly

T nyilt megszegésével szemközt ugyanazon szerződést még mindig fönnakarja tartani, és csak azt kívánja, hogy a törvény szabta eljárás követtessék irányában, s még ez is megtagadtatik, kérdem, vájjon ki vádolhatja azon nemzetet, hogy okot adott a szakadásra (Ugy van!). Megtett az mindent a mit tehetett, de, hogy többettegyen mint önméltóságával összefér, azt még a siker árán sem kívánnám elérni, mert föl kellene áldoznunk egyetlen védpaizsunkat a törvényekhez való szoros ragaszkodásunkat és ekkor követnők elaze házban emiitett öngyilkosságot. Mondatott, hogy

7 afölirás nem kérelem, de egy souverain üzenete a másikhoz. Hogy ez állítás nem alapos, ezt ugyhiszem bebizonyítani szükségtelen, már az indítvány végszavai „legalázatosabb szolgái" mutatják azt, — igy souverain soha sem szokott souverainhez írni. Látjuk — néhány hét előtt tagadta meg Némethon egyik legkisebb tartományba néma „legalázatosabb" de csak a „szolgája" kifejezést is, Francziaország bizony csak hatalmas császára irányában. Mondatott, hogy határozatot csak akkor szoktak hozni, ha fegyvert ragadtak egymás ellen a viszálkodásban lévő felek (Halljuk!). A nemzet nem nyúlt ezen utolsó szomorú eszközhöz, de nvult ahhoz a tényleges hatalom, nyúlt pedig nem csak akkor midőn alkotmányos állásunkat idegen szuronyokkal megsemmisité, de nyúl jelenleg is, midőn jogainkat mellőzve a törvénytelen adót országszerte fegyveres erővel szedi be (Ugy van!) a kizsákmányolt néptől. Az október 20-ki diploma nem irántunki rokonszenvből, nem jogaink elismeréséből, de a külföldi viszonyok kényszere alatt a bérviszonyok összeroskadása által előidézett kénytelenségből származott, azon világos szándékkal, a tett ígéreteket, ha csak lehet meg nem tartani. Nem akarok én könnyebbíteni az oly kormány helyzetén, mely viszonyai jobbulását nem hasznunkra (Ugy van!), de bizonyosan kárunkra forditandja, hanem kívánom azt inkább a határozat által kényszeríteni, helyzete nehézsége által alkotmányos jogos állásunk elismerésére, vagy annak